Dnf oneshotok|magyarul

'Igen.(azt hiszem)"

♥︎♥︎♥︎

Hitetlenkedve meredtem a dosszíéra kezeimben, melynek lapjai dátumokkal, információkkal voltak megtöltve. Egyetlen mondat vonzotta magára figyelmem, melyet most a pokolra kívántam volna.

'George Henry Davidson jogilag is házasságot köt Clay Taken-nel, június 25.-én.'

"Ez az akihez hozzámegyek?"-kérdeztem szülőanyámat, ki velem szemben ült az asztalnál, kezeit ölében tartva-"Ki a franc ez egyáltalán?"

Erősebb hangtónusomra a nő egész testtartása megfeszült, ujjaival kezdett játszadozni.

"Clay-nek hívják. És ha belemész a házasságba-"

"Ha Te mész bele ebbe a házasságba, jól jön az üzletnek és segít előrébb lendíteni a céget."-szorítottam meg a lapot-"Értem, világos."

"Eredetileg a nővéredet kértem volna meg rá, de.."-köszörülte meg torkát Apám-"De Clay meleg és Ő szívesen vállalta, hogy összeházasodjon egy fiúval. Tudom, hogy az Én fiam sose jönne össze sráccal, de megérthetnéd, hogy most ez a legésszerűbb megoldás."

Nagyot nyeltem.

"Ő is csak azért vállalta el, mert így legalább lenne egy barátja, talán több is lehetne ha minden jól alakul."

"Csak így el akarsz adni engem? Mint egy pár zoknit?"-csattantam fel, ledobva az összes dokumentumot a faasztalra.

"Azt tesszük, amit a legjobbnak látunk főleg úgy, hogy ez nem csak a mi hasznunkra lesz. Másokat is segítünk vele. Holnap találkozol vele az esti üzleti vacsorán, tehát a legjobban kell festened. Következő hónapban pedig esküvő, június huszonötödikén. Megértetted, minden világos?"

Mit mondhattam volna? Még mindig a szüleim házában éltem, pedig nemrég múltam huszonöt éves. Ha itt hagytam volna őket felért volna egy öngyilkossággal, így az egyetlen opció a maradás volt, megbékélve a helyzettel.

Egy kényszerített házasság. Nem lehet olyan rossz, ugye?

"Persze, uram. Azt teszem, amit tennem kell. Mint mindenki ebben a családban."

Idegesen trappoltam fel szobámba még mindig a leendőbelim fotóját tanulmányozva. Közelebbről is megvizsgáltam. Jó képnek jó kép volt. Gyengéd szeplői betakarták fele arcát arányosságba aranyszínű hajával. A kép régen készülhetett, ugyanis a srác elég fiatalnak nézett ki, nem többnek tizenháromnál. Talán ez lehetett az egyedüli fotó róla, melyet megengedett, hogy elküldjenek.

Nem sokkal később észrevettem, hogy a papíron apró vörös vérpacák virítottak, elmosva részleteket. Mit meg nem tehetett Apám ezért a képért?
Tisztában voltam vele, hogy a Taken család mindig is kifejezetten titokzatos volt kinézetükkel kapcsolatban, talán Clay máshogy nézhet ki, mint évekkel ezelőtt.

Reméltem, tényleg nagyon reméltem, hogy rendben lesz minden. Ki tudja, talán barátság is létrejöhetne köztünk?

Nem. Mi a szart gondoltam? Csak így bevetem magam karjai közé? Megteszem amit meg kell, de nem úgy. Nem érdekel, hogy fog viselkedni holnap, nem fogok vele jól kijönni. Sem a házasságunk hátralevő részében.

...

Belebújtam fekete öltönyömbe, majd félig összegondoltam középen. Felhajtottam kézfejemnél, majd mandzsettáját is megigazítottam. Hajam szinte tökéletesen volt beállítva, ezüstórám ölelte csuklómat. Sóhajtottam, hiszen tudtam, hogy már a kocsiban kéne ülnöm, úton a kibérelt helyiség felé. De nem, nem tudtam megmozdulni. Nem szerettem volna hozzákötve lenni életem végéig egy random emberhez, kit egyáltalán nem ismertem.