Dnf oneshotok|magyarul

'Otthon'

(a képen én vagyok londoni 'lakásunknál', gondoltam pont ide illik :D)
<3

Napok, talán hetek óta szakadt az eső Floridában, az államban, ahol ez egyáltalán nem jellemző.

Mégis egy egyszerű pólóban üldögélt sötétbarna hajú fiúnk a lépcsőn, onnan tekintett ki az udvarra, melynek pálmafái szintén az eső áldozatai lettek.
Ez az időjárás szülőföldjére, Angliára emlékeztette. Nagyon ritkák voltak az olyan napok, amikor verő fényes napsütés volt, nem hiába hívják Londont a Föld egyik 'legnedvesebb' városának.

Idilli pillanatát legjobb barátja zavarta meg, ki a kelleténél hangosabban tolta el a teraszajtót, érthető okokból. Kezeiben egy-egy bögrét szorongatott, melyek látszólag forrók lehettek, ugyanis sűrű gőz szállt fel belőlük.
Némán helyet foglalt mellette, átnyújtotta az innivalót.

George habozás nélkül elvette a bögrét, majd tartalmát tanulmányozni kezdte.

Valamiféle forrócsoki lehetett benne, illatán még egy kis fahéjat is lehetett érezni, mindezt belepte a tömérdek mennyiségű tejszínhab.

Felvette a szemkontaktust társával, kisebb mosolyt vetve- "Köszönöm, Dream."

Az említett csak megvonta vállát, belekortyolva saját poharába.

"Úgy néztél ki, mint akinek kell társaság. Remélem nem bánod, hogy ideültem-"

"Nem! Mármint.. nem, nem baj, sőt."

A floridai kissé felkuncogott George zavarán, szemét elszakítva a másik megfelelőiből. Tekintete végigvándorolt a brit srác arcán, le egészen karjaiig, melyek fedetlenül voltak, a szőrszálak is az égnek álltak rajta.

Bögréjét lehelyezte maga mellé, majd egy gyors mozdulattal kibújt sötétzöld pulcsijából, még fehér pólója is felcsúszott közben.
George nem tudta mire vélni ezt a cselekedetet, továbbra is társa felfedett hasát szuggerálta, mintha nem látta volna még ezelőtt.

Pedig ó, hogy Dream mennyiszer járkált félmeztelenül nyáron, ismeretlen okokból. Lett volna ideje megszokni ezt a látványt.

"Értem, hogy tetszik, amit látsz, de legalább Te öltözz fel normálisan." -nyújtotta át pulcsiját.

"Nem, Dream." -tolta el kezeivel- "Így te fogsz megfázni."

"Nem vagyok egy alacsony, színvak, brit fiú, aki már attól hisztizik, ha túl édes a tea."

Sértettünk megforgatta íriszeit- "Akkor sem. Mellesleg jogosan akadok ki, ti amerikaiak nem tudtok normális teát főzni."

Megelégelve a helyzetet a magasabb O formát kreált a ruhadarabból, majd egy pillanat alatt áthúzta George fején, ki sokkjában még ellenkezni is elfelejtett. Rásegítéssel átbújtatta kezeit a pulcsi ujjain, majd végső simításképp lehúzta a maradékot hasa felé.

Igaz, hogy öt számmal nagyobb volt a pulóver, mint George mérete, de így is tökéletesen passzolt rá.

Valószínűleg Dream is így gondolhatta, hiszen elővette telefonját, egyből megnyitva a kamera funkciót. Gyors képet lőtt barátjáról, majd tanulmányozni kezdte a fotót.

"Aranyos vagy."

Brit fiúnk megforgatta íriszeit -szokásához híven-, de elmosolyodott a képen.
Nyakig a pulóver takarta testét, míg arca 'zavart' vörösben pompázott, kezében forrócsoki gőzölgött.

"Maximum a te pulcsid tesz engem aranyossá."

"Az én pulcsim." -görbült felfele a szőkeség ajka is, ismét végigpillantva George-on- "Jól áll, tartsd meg."

"Rengeteg pulóverem van Dream, te is tudod. Majd visszaadom holnap."

Az említett szabad kezével végigsimított az anyagon, meg nem szakítva a szemkontaktust.

"Az lehet, de ilyen pulcsid nincs. Olyan, ami az enyém."

Hangja mélyebb volt a szokásosnál, szinte biztos, hogy minden lányt- illetve ferde hajlamú fiút el tudott volna vele csábítani.
Nyilván George-ot nem, és ha mégis, haláláig tagadta volna.

Zavarában csak egy szócskát tudott kibökni- "Jó."

"Egyébként hogyhogy itt ülsz?"

George nyelt egyet, tekintetét ismét a távolba meresztve- "Asszem csak jó érzés. Londonra emlékeztet."

"Ó." -akadt meg kicsit- "Még sosem voltam Londonban."

"Egyszer elviszlek."

Elviszlek. Nem 'haza', hanem 'el'.

"George az idegenvezető, de édes." -mosolyodott el Dream, elképzelve, ahogy róják London utcáit.

Közben legjobb barátja ajkán mesék ezrei távoznának arról, hogy az adott utcasarkon éppen milyen hihetetlen dolog történt vele másfél évvel ezelőtt.

"Én csak felajánlottam, hogy elviszlek odáig; azt nem, hogy körbe is vezetlek."

Az igazat megvallva George nagyon is bemutatta volna neki a várost. Rengeteg élmény köti oda, hiszen London külvárosában született, így nem csak felnőttkora, hanem gyermekkora is maradandó emlékeket okozott számára.

"Néha hiányzik az ottani életem. Unalmas volt az biztos, de hiányzik a várakozás érzése."

"Várakozás?"

"Tudod, amikor már nagyon ide, Floridába vágytam, úgy éreztem, hogy utálom az akkori helyzetet. De visszaemlékezve izginek tűnik."

"Visszamehetsz Londonba, ha szeretnéd. A szobádat majd megkapja Karl." -húzta fel kicsit szemöldökét a szőkeség, mondata végén belekortyolva forrócsokijába.

"Karl minden bizonnyal Nick-el aludna, úgyhogy nem."

"Tehát csak ezért maradsz itt. Kihasználatlan lenne a szoba."

George megforgatta íriszeit, de kénytelen volt felnevetni.

Hangja kissé meglágyult- "Igazából minden jobb, hogy itt vagyok."

Az új otthonában eddig töltött hónapok alatt szinte naponta érezte, hogy ott akar maradni a pillanatban. Jelenleg is hasonlóan vélekedett. Volt valami kellemesség a levegőben, amikor Clay-jel volt.

"Minden jobb, hogy itt vagy."

Nyugodt csend állt be, mindketten kissé elmélyedtek beszélgetésük részleteiben. Dream agyában mégis motoszkált egy kérdés, melyet már mióta fel akart tenni. Átkarolva barátját érzéki hangon odasúgta:

"De azért egy kis honvágyad csak van, nem?"

Rekedt hangtónusa melegséget varázsolt George lelkébe, olyat, melyet más nem tudna.

"Clay, én itthon vagyok. Veled, veletek. Nem te mondtad, hogy az 'otthon' nem feltétlen hely?"

<3