Dnf oneshotok|magyarul

'Hőhullámok'

♥︎♥︎♥︎

Remegő ujjakkal nyitottam meg a Discordot a telefonomon, hiszen túl fáradt voltam ahhoz, hogy kikeljek meleget nyújtó ágyamból.
Szerettem volna csatlakozni George streamjéhez, Én tényleg akartam, mégis volt valami, ami visszatartott. Talán a mosolya, mely bearanyozza napjaimat. Talán az érzés, mikor hozzám szól.

Üzenetek százai fogadtak, természetesen britt barátomtól, ki arra kérlelt, hogy csatlakozzak hozzájuk.

Nagyot sóhajtva odasétáltam gépemhez, megnyitottam a live-ot, majd egy gyors adományt küldtem neki.

"Nem tudok csatlakozni. A számítógépem szerintem feladta a szolgálatot, de itt vagyok a chatben. Szeretlek, Georgie."

Hazudtam. Íriszeimet átvezettem gépházamra, mely teljesen jól működött, élettel telten pörögtek apró ventillátorai.
George szemei felcsillantak, mint egy kisgyereknek, mosolyogva forgatta meg szemgolyóit.

"Persze. Ismerd csak be, túlságosan a függőm lettél."

Ajkaim felfelé görbültek. Őszintén szólva csak nem volt kedvem hozzá, nem igazán éreztem úgy, hogy streamelnem kéne velük. Bőven elég volt számomra hallgatni legjobb barátaim sikoltásait, ahogy egymást ütögetik a játékban. Nem kellett idegeskednem azon, hogy esetleg olyat mondok ami kényelmetlen helyzetbe hozna minket, majd másnap szétterjedne a neten.

Ez a félelmem valahol nyugtalanító volt. Igazából, nagyon szerettem George-ot. Miért ne szerettem volna a legjobb barátom?

Bambultan figyeltem a chatet, mely szinte egy pillanat alatt megtelt a nézők "Aww"-zásával, shippelős teóriájával, "hiányzol Dream" üzeneteivel.
Rákattintottam a főoldalra-ezáltal kis képernyőbe rakva a stream-et, egyet gondolva megnyitottam a Twittert. A keresőbe begépeltem a "DreamTeam fanart" kifejezést, ezek a rajzok mindig meg tudtak mosolyogtatni, boldoggá tudtak tenni.

Rengeteg tehetséges nézőm van, így csalódnom se kellett. Megannyi élethű mesterművet láttam-melyekre nagyot dobbant a szívem-, de voltak igazán egyszerű vázlatok is, amik mellett nem mehettem el mosolygás nélkül.
Egy képregény szerűhöz értem, színei kontrasztja tökéletesen passzolt egymáshoz.

"Valakinek úgy meg kéne téged csókolnia, hogy elfelejtsd a neved."

A karakterem az ágyon feküdt, bal kézzel eltakarva vérvörös arcom, míg jobb kezembe telefonom szorítottam fülemhez.

A kép másik felén George telefonja a padlón landolt, míg íriszei pont a kamerába néztek, szintén kipirultan.

Lélegzetemet visszafojtva meredtem a képernyőre. Mikor realizálódott bennem a rajz tartalma, tüdőm ismét megtelt levegővel-talán túlságosan is-, ugyanis hiperventillálni kezdtem, mellkasom úgy emelkedett fel-le, mintha pumpálnák.
Rámentem az alkotó fiókjára több alkotás reményében, viszont csak ez az egy rajza volt. Többet szerettem volna. Többre volt szükségem.

Egy fanart se csinált még velem ilyet.

Számat harapdálva olvasgattam a kommenteket, talán még egy képregény, fanfiction, rajz. Hátha.

DreamTeamStan: A hőhullámok eléggé kimerítették, mi?

Gogyxpenis: Dream most: 🥵

Mi? Mi történt, miért tette velem ezt egy rajz? Egy szimpla képzelet, mely sose valósul meg, nem mintha vágytam volna rá.
Nagy lendülettel kapcsoltam ki a telefonom rácsapva éjjeliszekrényemre, majd belebugyoláltam magam takarómba.