Dnf oneshotok|magyarul

'Százszorszép'

<3

George az egyik napozóágyon pihent, hátul, a ház teraszán. A füvön már meglátszott, hogy nem volt lenyírva egy ideje, de brit fiúnknak még arra sem volt energiája, hogy hétköznapi feladatokat ellásson. Még fodrászhoz sem sikerült elmennie, sötét hajcsomója hosszan, kuszán tekergett füle mögött.

A nap beborította arcát, mintha megmártózna benne, akár a színaranyban. Kezét lassan az ég felé emelte, megpróbálva megérinteni a tökéletes bárányfelhőket. Talán egy kis hűs levegőre vágyik, ám tekintve, hogy Floridába költözött, ez kevésbé megvalósítható.

Mindenki figyelmeztette őt, sorolta neki a következményeket, hogy mik történnének, ha olyan emberhez költözne, akit csak interneten keresztül ismer: üzeneteken, telefonhívásokon keresztül. Próbáltak kéretlenül tanácsot adni neki.

És nyilván ignorálta őket.

Bár, ha nem így tette volna, most nem lenne itt; a kertben ülve, megpusztulva a hőségtől, azt sem tudva, mit kezdjen ezzel az új helyzettel.
Igazából az embereknek igaza volt. Huszonöt éves felnőtt férfi létére mégis meghozta azt a felelőtlen, elhamarkodott döntést, aminél súlyosabbat nem tudna elkövetni. Amerikai állampolgár volt, messze barátaitól, családjától, és azok, akik itt voltak neki Amerikában, szinte mind hibákat kerestek tervében, vagy akár benne. Mi mást tehetett volna, ha nem elhagyja őket?

Még ha legbelül nagyon-nagyon mélyen tudta, hogy igazuk van.

Ezt addig nem vette észre, amíg össze nem költözött legjobb barátjával. Nem félt, hogy valamivel leégeti magát előtte. Szerette ezt a srácot, úgy is gondolta, hogy jobban szereti őt, mint bármi mást a Földön.

Viszont már egy percet sem tudott létezni anélkül, hogy utálja őt.

Utálta nevetését, hangját -mely olyan érzést keltett George-ban, mint mikor a körmöt végighúzzák a táblán.

Szeretnie kellett volna Clay-t, élete végéig, de nem tudta.

Nem is tette.

Talán ez önzőség. A sötét hajú közös életet akart vele, de már csak menekülni, futni tudott előle: nagyobb fájdalmat okozva, mint mikor megérkezett.

Nem bírta elviselni. Nem szerette őt, arra született, hogy teljes szívéből utálja. Csodálatát felváltotta szenvedés. Szíve haraggal telt meg, mikor meglátta őt, mellkasa hevesen emelkedett fel-le, látván a floridai fiú széles mosolyát.

Utálta, hogy Dream csámcsogott. Azt, ahogy megrázta nedves haját hajmosás után. És azt is, mikor ártatlan levegőt vett, megmentve ezzel magát az oxigénhiánytól.

George visszasírta volt barátja pislogását, hiszen addig nem látta Isten tudja milyen árnyalatú zöld íriszeit; undorítóak voltak, annyi szent. Nem is beszélve arról, mikor Clay ide-oda táncolt a konyhában valami hülye pop zenére, míg vacsorát főzött. Ezek mind olyan dolgok voltak, melyek régen pillangókat idéztek elő George egész személyében.

De mi történt?

Miért változott meg minden?

George észre sem vette, ahogy könnycseppjei utat törnek arcán, amíg a sós íz be nem lepte dús ajkát.

Nem akarta utálni ezt a fiút.

Szeretni szerette volna. Addig ölelni, amíg minden nézeteltérésük felszívódik, leélni vele maradék életét.

De ezt sem tehette.

A színvak fiú oldalra pillantott, kézfejét súrolva a füvön. Megakadt egy kis százszorszépen, egyedül kitüremkedve a fűcsomók közül. Hasonlítottak. Mindketten megvoltak egymagukban, akkor is ragyogva, mikor belül minden a feje tetején volt.

Ez a virág része lehetett volna valaminek: egy virágoskertnek, Dream és George közös udvarában.

Nyilván mindezek előtt.

Mielőtt kapcsolatuk szétesett.

Hát, legalábbis csak George-nak volt 'szétesés'. Társa azt gondolta minden tökéletes, míg a brit srác rohant a problémái elől. Hagyva, hogy utálata nőjön, míg Dream azt hitte, boldogok ketten.

Hirtelen mozdulattal leszakította a kis virágot, ujjai közé fogva azt. A nedvesség ismét előtört könnycsatornáiból, teljesen beáztatva a növényt; reménykedve, hogy hasznára válik a százszorszépnek a folyadék.

Megragadta az egyik szirmát- „Nem szeretem."

A kis szirom letépődött, lehullva az ölébe.

„Szeretem." -ismételte meg ezt a mozdulatot, a szavak most könnyebben jöttek ki ajkán. Egyszerűbb nem hazudni, és bármennyire nem akarta bevallani, tudta, hogy ez az igazság.

„Nem szeretem."

Körbehaladt a virágon, torka kezdett kiszáradni, ahogy az utolsó sziromhoz közeledett.

Mikorra elért odáig, már tudta a választ.

Levegő után kapkodva hányta le a virágot, még a virágföld is felgyűrődött hirtelen sarkon fordulásának következtében. Ott hagyta a százszorszépet tehetetlenül, leszarom módon meghalni.

Mint mindent, amit az életében tesz.

Eltolta a teraszajtót, belépve a hűvös lakásba. Sehol egy táncoló, ugráló férfi, ki olyan hangosan nevet, hogy még a szomszédok is hallják. Sehol élet a házban, csak szétszórt ruhák, mosatlan edények mindenhol.

Egy pillanatig telefonja után kutatott, majd bizakodó mosollyal begépelt egy telefonszámot.

„Szeretem."

<3

basszus, három hónapja nem írtam ide. ne haragudjatok, hogy kicsit érzelmesre sikeredett, afféle 'vent'-nek szántam:(
remélem mindenki nagyon szuperül van és jól telt eddig a nyár, ígérem, könyv is hamarosan érkezik<3