A Védelmező 2 - Az android lánya

22. rész Keresés az éjjben

A szürke panelek között vezet az utam. Más emberek most biztosan pánikolnának, hogy a sötéttől az orruk hegyéig sem látnak ám engem az éj sötét köpenye amit a városra borított nem rettent vissza. Pedig gyerekként rettentően féltem tőle. Viszont így a hybrid létemnek is vannak előnyei. Kezemet felemelve fényt hozok az éjszakába megvilágítva a nyírkos betont. Sétálva két lábnyomot veszek észre. Bemérve őket követem a házak rengetege között. Ahogy haladok egy hatalmas dörrenés jön a horizont felöl amit egy villám kísér végig. Az égi háborút követve megérkezik az eső is ami szemerkélve hull alá. A nyomok viszont így zavarossá válnak ezért sietve szedem lábaim. Egy elhagyott raktárra találok ahol kis időre sikerül meghúznom magam. A közepén megpillantok egy kétszer nagyobb valamit. Lassan közelítek a érdekes tárgy felé ami előttem áll.

Mi lehet ez?

Jobban körbe vizsgálom azonban a rendszerem egyéb fémfajtákon kívül nem igen tud újat mondani. Mintha egy hatalmas szerkezetnek lenne a hiányzó darabja. Valamilyen különös zöld folyadék szivárog az oldalából. Nem tudom mi ez azelőtt sosem láttam hasonlót. Lefolyik majd ahogy a betonnal érintkezik azonnal eltűnik. Annyit megállapítok, hogy rendkívül illékony. Az eső zaja ami átfolyik a lemezeken eltompítja érzékeimet így éppen el tudom kerülni aki rám támad. A penge csak pár centivel a fejemtől fúródik bele a tartályba amitől kiserken ujjabb zöld leve. Támadóm ennyivel beéri mive nem harcol tovább inkább kereket old. Gondolkodás nélkül utána eredek. Viszonylag könnyen tudom vele tartani a tempót. Azonban, hogy a házak tetején át átugrálva üldözzem az éjszaka közepén, teljeséggel lehetetlen. Nem arról van szó, hogy nem lennék képes rá de az egyre erősödő vihar és eső megnehezítené az utolérését így inkább maradok a talajon. Könnyedén szinte légiesen szöken át a csúszós tetőkön. Lábaim jól bírják az iramot azonban üldözöttem hamar kifárad. Mikor már azt hiszi lerázott leereszkedik az egyik ereszcsatornán egyenesen az alatta levő sikátorba. Megállva nekidől a falnak, leveszi a csukjáját és kifujja magát. Az egyik ház sarkához húzódom, hogy ne vegyen észre. Fiatal lánynak tűnik de a szürkülettől nem teljesen tudom kiszűrni vonásait.
Hangosan fujtat, kell neki pár perc mire végre kipiheni magát. Megérinti fülénél a kis szerkezetet majd elkezd beszélgetni valakivel.

-Megvan főnök amit kért.. tizperc és ott vagyok. - járkál fel és alá miközben beszél.

Az eső eltorzítja a hangját ám tisztán értem amit mond. Meg kell hekkelnem, hogy a másik felet is halljam. Csak így tudhatom meg miről beszélnek.

-A Southfield végén várlak és ne merj átverni...
-Ez nem történik meg asszonyom.

Közelebb férkőzve hallgatom tovább ám egy üveg kerül a lábam elé amit sikerül felöknöm és lelepleződnöm. Azonnal felém kapja a tekintetét.

-Ki az? Adam ha te vagy gyere elő, ne légy gyerekes. - rázza meg a fejét morcosan.

Ő az egyik Szikra lehet ha ismeri a fiút, de miért van egyedül.

-Elegem van már a töketlenségeidből. Ha nem jössz ide én megyek oda!

Dühösen szikrázva ökölbe szorítja a kezét ami lángba borul. A narancssárga láng táncol és pattog ahogy az eső hozzá ér de nem alszik ki. Egyetlen egy valakinek van ilyen ereje, csakis ő lehet. Előjövök rejtekemből ő pedig meglepve szemlél.

Emily.

Hihetetlen boldogság fog el, hogy újra látom de ő róla ugyanez nem mondható el. Zavartan megrázza fejét, kezeiből a tűz kialszik majd felugorva a szemközti kuka tetejére már a tetőn is terem. Vissza se néz, szinte nem is érinti a peremeket. Mire felkapaszkodom hült helye lesz. Nem hiszem el, hogy hagytam elmenni. Haladva előre a cserepeken feltérképezem a terepet és ezer opciót pörgetek végig de egyik sem adja meg merre mehetett és, hogy merre indulhatnék utána. A város zaja és fényei mind elém tárulnak. Az ablak üvegekről egymás után cikáznak le a vízcseppek. A villámok pedig betöltik az eget fényes játekukkal. Mosolyogva gondolok vissza, mikor gyermekkoromban mindig a takaróm alá bújtam akárhányszor csak vihar volt. Viszont ezt a természeti jelenséget mindig is csodálva néztem.
Egyszercsak egy erős mélyről jövő kiáltást hoz a szél amire egyből felfigyelek. Méghozzá nem is olyan messziről. Követve a hangokat egyre közelebb érek. Egy csapat csukjás fazont látok meg, akiknek nincs jobb dolguk mint két lányt éjnek évadján molesztálni és halálra rémíteni. Az egyikük meg is sérült miközben egy kettőt el is intézett, ám bátran védi a másikat aki remegve bújik mögé.