Connor szemszögéből
Egész éjjel csak párom tudtam figyelni. Olyan békésen aludt és másfelől a gondolataim sem hagytak. Ahogy nézem most a felkelő napot, csak őt látom magam előtt. Vissza pörgetem az emlékeket. Mindig felkelt korán csak azért, hogy meg tudja velem nézni a nap első sugarait, hogy miként kezd a természet újra éledezni. Nagyot sóhajtva nézek az egyre fényesebb homokba, ahogy a fény átcikázik a dűnéken.
-... nélküled már nem ugyanaz kincsem. - súgom magam elé fájdalmam kiadva, majd megjelenítek a tenyeremen egy kis képet.
Könnyek szöknek a szemembe, minnél tovább nézem annál jobban fáj. Képtelen vagyok tovább vissza tartani. Össze szorítom ökleimet, ezután bele nyomom arcom tenyereimbe. Már értem Hank miért nem tudta elengedni Colet. Többet jelentett számára mindennél.. ahogy nekem Emili.
-Annyi mindent... akartam még mutatni...-thirium szivattyúm egyre hangosabban zakatol.
-Ha nem megyek el, ez az egész... nem történik meg. - ütök bele a homokba magatehetetlenül.
Az arcomról pedig, egyre több könnycsepp hull le a felmelegedő porba, mikor egy lágy érintés siklik át remegő karomon.
-Héj.. mi a baj? - ül fel a mellettem lévő, aki valószínűleg most ébredt.
Gyorsan letörlöm utolsó könnycseppem és megparancsolom rendszeremnek, hogy minden testi reakciót ideiglenesen kapcsoljon ki, addig amíg tényleg sikerül össze szednem magam.
-Semmi baj, csak túl erős ez a sivatagi napfény.. Ennyi az egész. - tekintete az együttérzésből átvált a kételybe.
Nem hisz nekem és gyűlöli ha nem mondom meg neki az igazat egyből.
-Tudom jól, hogy hazudsz úgyhogy ki vele. - mélyeszti bele kék szemeit az enyémbe, amik a reggeli napfényben még élénkebbnek tűnnek.
-Tegnap óta van egy homokszem a szememben de akárhogyis, nem tudom kiszedni. - terelem még mindig a témát.
-Connor Anderson, ha most nem mondod el mi a bajod esküszöm.. olyan módszerekhez fogok folyamodni, amiket nem akarok. - tűnteti el fenyegetőzve a kézfejéről a bőrt.
-Ha elmevizsgálatot akarsz végrehajtani rajtam, nem állítlak meg de egyikünknek sem lesz kellemes. - válaszolom teljes nyugotsággal, előre figyelmeztetve.
Képes vagyok az emlékeim zárolására de ő még azokat is képes lenne feltőrni. Megondolva magam elhessegetem konokságom. Mindig elfelejtem, hogy fejlettebb mint én, így olyan akadályokat és rendszereket is képes legyőzni, amit én már nem.
-Rendben, rendben... csak.. vissza emlékztem amikor Emilivel néztük a napfelkeltéket.
Szótlanul néz rám, mikor meghallja a lányunk nevét. Semmi reakció, csak az az egy két könnycsepp és a mellkasán áthaladó kék pislákoló fény, árulja el a benne dúló vihart.
-Ezt.. soha ne akard elrejteni előlem... Gyűlölöm amikor az érzéseidet akarod takargatni. - emeli fel hangját ahogy feláll, amiben jól hallható az a kis frusztráció, és színtiszta szomorúság amit próbál kiadni magából.
-Nem akartam fájdalmat okozni. - kelek fel a homokból én is.
Párom még pár percig áll a némaságban, ami közénk telepedett, majd magához húzva megölel. Vékony kezei szorosan fonódnak oldalam köré, az arcát pedig mellkasomnak nyomja. Érzem, ahogy a kezdeti erős légzése nyugodtabb lesz és a kis remegések is elmúlnak, ahogy hallgatja thiriumpumpám ütemes verését.
-Kérlek mondj el mindent, még akkor is ha fáj. - szorít egy kicsit jobban magához.
-Rendben.. megpróbálom. - simítok végig kék csíkokkal tarkított fűrtjei között, majd arcát két kezembe fogva homlokon csókolom.
VOUS LISEZ
A Védelmező 2 - Az android lánya
Mystère / Thriller".. ez a valami egészen más. Megrémít mindaz ami bennem él. Egy új kezdet vagy éppen vég felé vezethet az útam, azonban nekem kell meghozni a jó döntéseket. A legjobb döntéseket.. " A Védelmező folytatását olvashatjátok ebben a könyvemben. Aki nem t...
