A Védelmező 2 - Az android lánya

30. rész Újra együtt

Nicolas mostmár sokkal nyugodtabbnak látszik, miután bemutatkozunk és úgy néz ki meg bízik bennem. Felvesz egy fekete könyvet a földről és elindul a legközelebbi asztalhoz. Párom is csatlakozna hozzá, ám őt megállítja. Mondjuk ahogy az előbb elintézte, nem is csodálkozom. Túlzottan aggódik értem, ami improvizálásra sarkallja. Nem gondolja végig a dolgokat, ilyenkor csak az a célja, hogy engem biztonságban tudjon.

-Te itt maradsz. Ez csak is rá tartozik.
-Állíts meg. - húzza ki magát fenyegetően, hogy még nagyobbnak mutatkozzon.

Connor hiába magasabb jóval a szőke férfinál, ő egyáltalán nem retten meg tőle.

-Nyugalom, várj meg itt jó. - suttogom majd egy puszit nyomok társam orrára.

Ő felengedve egy halk mordulással végül, félre húzódik az egyik polc árnyékába, onnan figyel minket. Rá nézve elmosolyodok, hogy még jobban megmutassam neki nincs semmi gond. Ezek után papunkhoz csatlakozom, aki ez idáig fellapozta a fekete több, mint ezer oldalú könyvet. A felénél tart már, mikor mellé lépek. Csak épp, hogy rám pillant majd folytatja a különös nyelvezet fejtegetését.
Sokáig, csendben nézem, miként merül bele a lapok rengetegébe. Én is csatlakozom hozzá, furcsa módon eltudom olvasni a nehéz nyelvezetű szöveget. A betűk szép lassan szavakká állnak össze, amik rövid, majd egyre hosszabb mondatoká alakulnak.

-„A bolygók össze állnak, az éjszakába veszik a fény.. Egy esztendő eltelik, és az élet mely egykor virágzott egyszercsak elveszik. Kincs melyet öt őriző rejt szerte szét, de csak egy birtokolja mindnek erejét. Ott találod őket ahol a négy égtáj földet ér, a jel az mely végül célodhoz elkísér. Egy ki méltó mindegyikre, dicsőséget vagy bukást hoz nemzedékére... "

Magam elé mormolom a szavakat, a mellettem álló pedig ámulva pislog rám. Úgy kell becsuknia a száját meglepettségében.

-Ezt több hónap mire megfelythettem volna, hogy csináltad? - én csak válat vonok ahogy felnézek a lapok közül.

Felpattan mellőlem és elindul a polcok irányába.

Ennyi, bolygók, elmúló fény, öt őrzö..

Ez azt jelenti, hogy nem csak Nicolas az egyedüli. De merre induljak, merre keressem őket. Hesztia nekem azt tanácsolta, hogy ezeket minden áron el kell pusztítani. De hogyan ha nem találtam mást eddig, mint egy egyszerű versikét, amit meg kell felytenem és meg kell mondjam nem igazán látom még az értelmét. Ezért arra szánom el magam, hogy addig innen el nem megyek, ameddig válaszokra nem lelek, vagy legalább egy kiindulási pontra. Magamhoz húzom az asztal alatt heverő kis széket, utána bele kezdek a relytvény megoldásába.

Connor szemszögéből

Eleget vártam itt, elindulok, hogy magam is meg tudjam mit is tudtak meg. Vivien egyedül maradt, az asztalnál és várja, hogy az álszent csuhás vissza térjen. Elrakva biztos helyre az érmém mellé sétálok, hogy megkérdezzem mire jutottak, ám ő elmélyedve gondolataiba, lapozgatja a kétszáznál is idősebb tárgyat. Közelebb hajolva egy ismeretlen szöveg rajzolódik ki, amit eddig még sosem láttam. Egyik nép nyelvezetéhez sem tudom hasonlítani, így a dekódolás sem sikerül. Pedig több, mint ötezer nyelvet ismerek. Érdeklődve nézek abba a két tengerkék szempárba, amik most hajthatatlanul futják végig a sorokat. Nem akarom megzavarni, ezért megvárom ameddig végez.

- Jaj... Szia, nem vettelek észre. - megrezzen mikor érzékeli a jelenlétem de kedvesen üdvözöl -Nézd mennyi minden van ebben a könyvben. - mutatóujját végig húzza a sárgás lapokon, amiket részletgazdag motívumok és ábrák tarkítanak.

A szöveget nem is, de a rajzokból még is sikerül kiszűrnöm valami apró információ morzsát. A Galionák és az azokból származó gombák ábrázolás a, részletgazdagon vetül vissza. Évszázadokon át fentmaradt, az emberek hiába próbálták kiirtani, de mégis most szaporodott el leginkább. A korok leghirhetebb betegségeit is ezek idézték elő. Egyetlen ellenszer ismert, az pedig egy lila folyadék.