A Védelmező 2 - Az android lánya

13. rész Először érezni

Még mindig nem hiszem el de mégis annyira örülök. Connor emlékszik rám. Csak az zavar, ha nem lettem volna olyan meggondolatlan akkor ez az egész meg sem történik. Bajba sodortam megint.
Vacsora után vissza sétálunk a házhoz ahol napközben jártunk, de már csak mi ketten. Félek a szemébe nézni egész idő alatt. Szótlanul sétálok a porral és kis kövekkel teli földúton. Bánt ez az egész amit ő észre is vesz.

-Mond el mi a gond, egész idejövet alatt olyan csendes voltál. Nem szeretlek így látni. - leülünk a fastég végére amint elérjük uticélunk.

Nagyot sóhajtva kiadom magamból mind ami bánt. Szóról szóra.

-Rettentően sajnálom amit apám tett veled. De főképp amit én.. Ha nem lettem volna olyan... Ez meg sem történt volna. Annyira sajnálom.

Nem szól közbe, ugyanúgy végig hallgat mint szokott. Gondterhelten térdeimre hajtom a homlokom mondandóm végére érve, ám ő csak kedvesen mosolyog rám.

-Ő csak meg akart védeni. - helyezi vállamra a kezét.
-Nem hinném, bárki aki nem szimpatikus neki azzal rögtön ellenséges lesz de sosem hittem volna, hogy ennyire. - motyogom térdeimet támasztva.
-Hát ezzel megint csak hasonlítanak az apáink.

Furcsálva hallgatom mire akar kilyukadni.

-Hidd el, először Hanknek is az volt a legfőbb vágya, hogy golyót repítve belém a földdel tegyen egyenlővé. - sóhajtva egyet folytatja.
-És különben is, rád? Mondtam már rád sosem tudnék. Te vagy az értelme az életemnek. - közelebb húzódik.
-A veled tőltött életem csupa kaland és izgalom.-még közelebb jön annyira, hogy arcunk már majdnem összeér.

Néha a mai napig nem tudom felfogni, hogy lehet köztünk ekkora összhang. Sosem éreztem senki mellett így.

-Kaland és izgalom? - már sokkal jobban érezve magam sanda mosolyra húzott ajakkal nézek fel rá.
-Ismerem már ezt a nézést. Mire készülsz? Wah!

Egy még számára is kiszámíthatatlan gyors mozdulattal bele lököm a nap folyamán felmelegedett langyos vízbe. Jót nevetek elázott haján és meglepett arcán mikor elő bukkan.

-Most tisztára úgy nézel ki mint Sumo fürdetéskor, ha ha.
-Igen?!

A nevetéstől nem is észlelem mit tevékenykedik, míg hirtelen elkapja derekam és a vízbe ránt engem is. Ahogy felszínre jövök most ő ad hangot jó kedvének.

-Azt hiszem vissza kaptam. - fintorgok miközben eltűröm ázott tincseim.
-Erre nem számítottál. - villantja ki fehér fogsorát elbizakodottan.
-Igen, de van itt még valami...

Lefröcskölöm az arcát amit ő nem is késlekedve viszonoz. A vízi csatában egyszer ő egyszer én kerekedik felül. Nevetve és jó kedvüen élvezzük a vízi játékot a kora nyári éjben. Ám a végén kiegyezünk egy döntetlenben.
Kifáradva jövünk ki és csurom vizesen. Nem fázom hisz így este is meleg van. Még pár percig üldögélünk a stég szélén kémlelve a csillagokat, pont úgy ahogy az első találkozásunk éjszakáján. Emlékszem akkor is ugyan ilyen szikrázó volt az ég.
Viszont ő jobbnak látja az idő múlásával ha beljebb megyünk a tó menti házba. Gondolom az enyhén feltámadó szél miatt hozta meg ezt a döntését. Most, hogy már majdnem megszáradt a ruhám és a hajam is, követem hosszú mégis kecses lépteit. A ház teraszát szépen megmunkált fakorlát keríti körül.

Úgy látszik aki itt élt nem unatkozott.

Bentre érve azonban egész más fogad mint amire számítottam. Egy nagyon szép és tágas nappali tele festett képekkel és a kandalló felett sorakozó pici faragott szobrocskákkal. Bár ahogy jobban körül járok mindent, majdnem mindenhol találok ilyen tárgyakat. Jobbra a konyhában lévő polcok, a szemben lévő folyosó mentén pedig a fűrdő ajtó van gyönyörű faragásokkal díszítve.