A Védelmező 2 - Az android lánya

36. rész Varázslatos ujjak

A kedves szavai és forró érintései teljesen egy másik világba repítenek, ahol nincs más csak ő. Kezdem elveszíteni a józan ítélőképességem, annyira hiányzott már az érintése, hogy itt legyen velem, hogy érezzem az illatát, a közelségét, a testét.

- Kedvesem.. Nagyon hiányoztál...Tudod ez a sok minden ami történt, annyi mindent megváltoztatott...-közelebb hajol a fülemhez. -De most már soha nem akarlak elengedni.

Húz magához még közelebb. Ajkai gyengéden mozognak nyakamon, ujjai pedig szüntelenül bebarangolják testem. Minden apró centit újra és újra felfedez magának.

-Amikor itt vagy velem csak akkor vagyok nyugodtt, csak akkor tudom, hogy teljes biztonságban tarthatlak. Olyan régóta nem voltunk ilyen közel egymáshoz.
Egy másodpercre behunyom a szemem mire felfogom szavai értelmét.
-Szívem te is hiányoztál nekem. Nagyon is...de.. Tudod most a feladatunk a kövek és RA9 megtalálása...
Szomorúság és talán egy kis bosszúság is felcsillan a szemeiben. Kicsit jobban magához szorít.
-Ne menekülj elölem folyton, könyörgöm. Nem bírom ha nem vagy velem, mintha még mindig ugyanaz a hideg és érzéketlen android lennék, mint egykor...

Hallom a kétségbeesett szavait amik megtörik a szívem. Annyira rosszul érzem magam, hogy egész idáig csak az foglalkoztatott miként találhatom meg a kristályokat és az androidok nagyra tisztelt személyét. Nem törődtem senkivel csak a célom elérésével, hogy megakadályozzak egy olyan dolgot ami még nem is biztos, hogy valóra fog válni.

-Annyira önző voltam, pedig te minden percben a segítségemre sietsz, támogatsz és megvédessz minden bajtól. Sajnálom..-rettenetes bűntudat ébred a lelkem mélyén.

Majdnem a konokságom miatt elvesztettem azt akit a legjobban szeretek ezen a világon. Figyelmen kívül hagytam az erőfeszítéseit és az érzelmeit. Elfordítom a fejem, nem tudok és nem merek a szemébe nézni azok után amit tettem vele. Annyit szenvedett és aggódott csak miattam, olyan lettem, mint ő régen.

-Drága madárkám. Nincs miért bocsánatot kérned, hisz te csak jót akarsz. Jobb hellyé akarod tenni a világot. A szíved túl nagy és jó... - érinti meg az állam és az arcom maga felé fordítja. Mikor találkozik a szeme az enyémmel, csak az őszinte szeretetet és szerelmet látom íriszeiben.

-...Szip..Nem érdemlem meg, hogy így szeress, hisz csak kínoztam a lelked, nem törődtem veled, magadra hagytalak.. és...ah...-hirtelen a számra helyezi mutatóujját, hogy végre elhallgattasson.
-Befejezted? Ne ostromold mindig magad, tudom mit miért tettél és ez így van jól. Nem vagy rossz ember azért mert van egy célod és elhatározásod, amit mindennél fontosabbra tartasz. Azért vagyok, hogy minden lépésed és tetted végig kísérjem.. Mindig melletted leszek és megvédelek mindentől. Ha ez az életembe is kerül.

Egyszerűen nem vagyok képes magamat türtőztetni, a könnyeim eláztatják a szemeim de szavai annyira megérintettek, hogy azonnal megcsókolom. Előszőr meglepve fogadja érzéki közeledésem de ő is ugyan olyan vággyal viszonozza.

-Nem érdekel mit mondasz vagy mit teszel.. A feleségem vagy és szeretlek.-néz rám szikrázó és szenvedélyes tekintettel. Megsimítja az arcom majd néhány kósza tincset a fülem mögé tűr.
-Nálad pedig jobb társat, barátot és férjet soha nem találhattam volna.
Őszinte vallomásomtól egy nagyon gyengéd és aranyos mosoly görbül az arcára. Lassan közelebb hajol ajkaimhoz amiket már csak pár mili választ el.
-Szeretem amikor ilyen őszinte vagy....- fogja meg a tarkóm ezután lágyan simogatni kezd.
-Én meg azt, hogy itt vagy.. velem. -érintem meg a mellkasát.
-Ah.... Vivi... Hm... 

Érzem, hogy a pulzusa és a lélegzete egyre gyorsabb lesz. Azonnal szoros ölelésbe fon, légzése sekélyé válik. Figyelem ahogy igyekszik megőrizni a higgadtságát, de nagyon nehezen megy neki. Nyakamhoz hajol majd vadul elkezd csókolgatni. Érzem a forróságot, amint szétárad a bensőmben. Minden pillanat csak növeli az iránta érzett szerelmem és égető vágyam. Elkezd egyre inkább magához húzni, hogy testünk minden porcikája érintkezzen egymással.