A Védelmező 2 - Az android lánya

37. rész Piszkos tánc

Érzem, ahogy a tenyerem elhagyja az a jól eső meleg. Olyan kellemes volt a fogása, testhője az enyémen. Csendben figyeljük az épp a folyósóra belépőket.

-Áh.. a két szarházi akik itt lopják a napot, ahelyett, hogy dolgoznának. -szegezi ránk a tekintetét a fehér hajú férfi. Párom épp szólna is vissza neki, de a sötét hajú táncosnő gyorsabb nála.
-Tieran, Farkas és Vi barátok, biztos csak szünetet tartottak. Az senkinek sem árt. -fogja meg a vállát, kedves hangon szólítva meg őt.
-Persze, én meg prosti vagyok.. Majd megmondom én ki mikor pihen. -forgatja meg a szemét. -Na de leszarom, hogy mik vagytok, csak kell egy új táncos a ma esti fellépéshez és te szőkeség, pont jó leszel. - ragadja meg a karom erősen szorítja azt.

Nem tudom, hogy jó ötlet ellenkezni neki, mert fegyverünk nincs, és az erőmmel egyből lelepleződhetek. Ösztöneim azonban szembe mennek a józan eszemmel, ezért igyekszem elhúzódni tőle.

-Mi történt a régivel?-lépek el tőle, ezalatt pedig gyanakvó tekintetem nem hagyja el.
-Mit érdekel az téged.. van kis fruska, csak nem megijedtél? Nem dugni akarok csak pótolni fogsz egy táncost ma este. Úgyhogy most velem jössz.
-Vagy nem.- csattan fel Connor hirtelen elrántva tőle. Hangja csak úgy átvágva a levegőt.
-Mit mondtál te rohadt k..
-Co.. mármint Farkas nem úgy értette, igaz? -nézek fel társamra egy hamis vigyort felöltve magamra, így igyekszem gátolni a lebukásunk esélyét.

Megbököm a vállát, hogy mondjon már valamit, mire partnerem gyorsan lenyugtatja magát és próbál vissza térni a szerepéhez. Szemöldökei elsimulnak, majd egy mosoly ível ajkaira. Hihetetlen, ahogy képes ilyen hamar személyiséget változtatni, mondjuk ez az egyik alap tulajdonsága. A beilleszkedés és a megtévesztés.

-Bocsi, cuki de nem hagyhatom, hogy a barátnőm tedd ki ezeknek a mocskos férfiaknak. Vállalom én, hisz bolondulnak értem. -mondja kacéran partnerem és megfogja vállait a magas férfinak.
-Mit bánom én, csak ne maradjon üresen a színpad, értitek?
-Igen cicám. - dől hozzá a barna hajú, úgy mint aki teljesen oda van érte.
-Vee... A főnököm bízik benne, hogy megfelelően fog menni minden, ne el. - néz ránk szigorúan majd eltolja magától.

Felmordulva, vissza megy a másik táncossal az épület előterébe. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el a tüdőm. Nem is tudom, mi lett volna velem a színpadon, ha vissza kellett volna mennem, valószínűleg össze estem volna, utálom a tömeget. Igazán remélem nem fogunk sokáig itt lebzselni, szörnyen utálom ezt a helyet. Még a gondolatól is kiráz a hideg, hogy hamarosan vissza menjek. Egyszerűen nem tudnám újra rávenni magam. Majd hirtelen belém hasít, Connor fog táncolni, mint egy sztriptíztáncos. Azt tudom, hogy tud táncolni és elég sok táncstílusban jártas, de arról nem, hogy az ismeretségébe tartoznak az erotikus táncok is. Aggódva pillantok fel rá, amit ő egyből észre is vesz. A féltékenység és idegesség kósza egyvelege gomolyog most bennem.

-Te tényleg komolyan mondtad..? - kíváncsian mélyedek bele barna íriszeibe.
-Igen. Nem fogom hagyni, hogy ilyen helyzetbe hozd magad. Ezek az alakok, figyeltem, hogyan csorgatták rád a nyálukat, miközben kényszerítettek arra, hogy táncolj. -szorítja össze állkapcsát, miközben beszél. -Ezért vállaltam a felelőséget a ma esti "show" miatt, gyűlölöm, ha így néznek rád. Undorító és állatias.- húzza össze szemöldökét frusztráltan, majd megsimítja az arcom.
-De nem kell ezt tenned, így csak...
-Kérlek, ne mondd meg mit tegyek. Férfi és férjedként ez a kötelességem. Mindent érted teszek. -mélyet sóhajtva egyet zsebre teszi a kezét.

Közelebb lépek hozzá, figyelem, ahogy maga elé réved, teljesen a gondolatai rabja lesz. Nem szeretem, amikor ezt teszi, nem törődik a saját épségével csak azzal, hogy nekem minél jobb legyen. Régen is ez volt a baja, úgy látszik ezt még mindig nem sikerült levetkőznie, pedig jobb lenne. Nagyon is jól tudom, hogy jót akar nekem, mert szeret és fontosabb vagyok neki, bárki vagy bármi másnál, de ez ne jelentse azt, hogy miattam képes mindent eldobni. Hisz nekem is ugyan olyan pótólhatatlan. Most, ha ezeket mind elmondanám neki, biztosan azzal jönne, hogy "ne aggódj értem kicsim vagy képes vagyok magamra vigyázni, mert egy csúcskategóriás android vagyok", ez mind igaz és ezt nem is vitatom, de ő sem halhatatlan, ahogy senki. Elmémből kiszabadulva szemeim újra rá tévednek, még mindig ugyan olyan képet vág, egy cseppet sem változott. Egy darabig csak némán állok mellette ezután hozzá költözöm és megölelem. Kicsit megremeg hirtelen közeledésemtől, mire elfogadja ölelésem. Nagy levegőt vesz és magához húz, ahogy a falnak dönti a hátát, állát pedig a fejem búbjára teszi.