A Védelmező 2 - Az android lánya

11. rész Erőnek erejével

Az öngyilkos hajlamaim elmúltak az erős nyugtatók hatására ám az álmaim vissza tértek és egyetlen egy éjszakára sem hagytak nyugodni.
Ugyan azok az érzések keringenek bennem mint amikor először történt de sokkal fájdalmasabbak. Még mindig látom magam előtt a merev testét amint hever a földön, amit a thirium bebórít és nem mozdul többé.
Most is ezek a képek vilannak be miközben olvasnám az aktákat amibe róla is írtak, viszont a többi részre nem nagyon tudok odafigyelni.

A házasság törő android vadász, írja az egyik rész.

Tudom hogy nem akart megőlni, tudom jól. Azonban aki ezt írta valószínűleg nem volt teljesen tisztában mit is cselekszik. Erről az egészről Amanda vagy Michael tehet.... de legfőképp én.
Mélylélegzetet véve folytom el kitőrni készülő érzelmeim. Nem láthatják mennyire vagyok össze törve. Így felállok az íróasztalom mellőli székből és a konyhába indulok, hogy igyak egy forró kávét hátha kicsit elvonja a gondolataimat mindezekről.
A kis folyosón sétálva érzem, hogy a tekintetek mind rám szegeződnek. Mit sem törődve velük leveszek egy csészét a polcról beleöntöm a tejet a cukrot majd végül a kellemesen gőzölgő folyadékot. Épp belekortyolnék a nedűbe mikor hallom nem vagyok egyedül. Az illető egyre közeledik felém aminek nem kellene meglepőnek lennie számomra hisz még mindig a kávéfőző előtt állok gyökeret verve.

-Vivu... Beszélni szeretnék vele...!

Rögtön felismerem a hanglejtését és mélységét. Lassan leteszem a csészét ám a méreg és a düh olyan gyorsan átjár nem is gondolkodom. Az első éles dolgot ami a kezembe akad megragadom és élével a nyakának feszítem, épp, hogy nem vágom el.

-Nekünk NINCS miről beszélnünk. - nyomatékosítom szavaim nézve rá ingerülten.
-Ha.. volnál olyan szíves, vedd el a kést és beszéljük meg ezt felnőtek módjára. - tolja odébb az éles tárgyat magától.

Fintorogva elemelem tőle a fegyverem de a kezembe marad emlékeztetőül számára, hogy egyáltalán nincs szándékomban megbízni benne.

-Mindig is gyorsabb voltál mint én.... de mindegy is. Csak azért jöttem, hogy elmondjam neked ma viszik el az androidot a CyberLife-hoz kivizsgálni utána pedig deaktiválni.

Kikerekedett szemekkel hallgatom amiket mond ám még sem tudom elhinni.

-Hidd el így mindenkinek jobb lesz.
Viszont hallottam milyen mélyen érintett a dolog ezért felajánlom, hozzám költözhetsz ameddig megbékélsz az egésszel.

Megfogja a vállam ám én abban a pillanatban mihelyst hozzám ér lerázom.

-Csak neked lenne jó! Csak magaddal tudsz törődni senki mással!

Önelégült mosolyát meglátva alig tudok magamnak parancsolni mikor egy magas sötét bőrü férfi lép közénk és oldalra bökve fejével kér, hogy kövessem. Michael viszont nem elégszik meg ennyivel, folytatja amint hátat fordítanék neki.

-Az apád hívott meg engem az esküvőre. Úgy látszik ő is úgy gondolta én jobban illenék hozzád mint az a drótkupac.
-Hazudsz! - egyre feszültebb leszek.

Egy szó nélkül előveszi a telefonját és egy hangfájlt játszik le rajta.

-Michael, fiam végre itt vagy. Te talán le tudod beszélni erről az őrültségről a lányom. Hisz ti már régebb óta ismeritek egymást, nem úgy mint ezzel a.... inkább nem is ragoznám.
Bolondság, hogy egy nem érző géphez vonzódjon nem pedig egy emberhez.
-Teljesen egyetértek önnel uram .....

Megálítja mikor úgy gondolja, hogy eleget mutatott belőle. Hitetlenkedve figyelem ahogy zsebébe csúzstatja az eszközt.

-Nem maradhat életben, túl veszélyes mindenkire.
... Haha, miket is beszélek, hisz ő nem él. - kacagja el magát jó izűen humorosnak vélt mondatán.