A Védelmező 2 - Az android lánya

23. rész Sarokba szorítva

Ismerem ezt a tekintetet, pontosan olyan, mint Connoré. Elszánt és határozott csak az íriszek színei különböznek. Izgatottan ragadja meg a kezem. Követjük mind a ketten a panelek sokaságában fiatal vezetőnket. Engem viszont egyre jobban aggaszt, a tudat, hogy épp oda vezet minket ahová a legkevésbé szeretném, hogy menjen. Az eső már csillapodni látszik de az eget még mindig komor felhők takarják, ahogy gondolataimat is. Nem beszél egyikünk sem, helyet adunk a csendnek és a cseppek dalának. Egyre tisztább útszakaszokhoz érünk amikor egy hídnál jukadunk ki, aminek a lábánál egy nagy fekete furgon parkol. Két fegyveres őr áll egészen szoborrá dermedten az autó mellett, mikor a szomszédos háztömből még három ember jön ki.
Egy sötétebb bőrű férfi mindenáron meg akarja győzni a mellette haladó nőt ki mit sem törődve vele lépdel járművéhez. Csuklyáját egyre jobban fejére húzza, hogy meg védje magát a víztől. Mivel takarásban van nem látom az arcát és, hogy hogyan is nézhet ki.

-Elég a félrebeszélésből Pierto. Utoljára kérdem hol van a lány? Nagyon jól tudod mit talált.. - szorítja meg állánál fogva a férfit, elvesztve eddig mesterien megjátszott nyugodttságát.

Némán figyeljük az eseményeket ám,
a férfit egyre jobban szorítja és kínozza, de ő még fájdalmai közt sem mond semmit.

-Most már nem mondasz semmit. Hidd el egyáltalán nem akartam, de nem hagysz más választást... - teszi mellkasához a kezét megbánást színlelve, majd megcsókolja a homlokát.

Kiveszi az eddig zsebében rejtett másik kezét ami hírtelen megfagy és kardhoz hasonlóvá válik. A férfi hátrál, próbál menekülni mikor meglátja ám túl késő. Az emberei lefogják és a földre taszítják. Segítségért kiabál ahogy a torkán kifér ám senki sincs aki meghallaná a szótlan éjjben. A nő egyetlen döféssel elhalgatattja. Száján lefojik pirosló vére ahogyan felköhög ám még küzd. A nő csak nézi érzéketlen tekintettel, ahogyan áldozata szenved, azután mindent feladva erőtlenül rogy össze. Ebben a pillanatban két másik személy is csatlakozik az eseményekhez. Az új férfi egy sötét bőrű lánnyal az oldalán sétál a nő elé. Az őrök egyből rá szegezik puskáikat ám őt hidegen hagyja, ahogy az előbb történtek is. Jobban koncentrálva a lány vonalaira rájövök, hogy ez Sam akivel a lányom tőltötte ezt a néhány napot. A fekete kabátos egy magabiztos mosolyal kezd bele mondandójába.

-Lenne egy ajánlatom.

Az úgy ötvenes éveiben járó férfi túszát elé löki. A nőszemély kételkedve figyeli az alkutevőt ezután a lányra pillant.

-Sam, Sam a rejtőzködés sosem volt az erőséged. - szól a lányhoz majd a mellette állóhoz intézi szavait.
-Tudja ki vagyok én? - emeli a fagyos pengét az előtte álló torkához aki mintha most vesztett volna magabiztosságából.
-Természetesen... Jól tudom, hogy nem ő az akit keres ám ő áll legközelebb Connor lányához. És hoztam valamit ami fontos lehet...

A mögötte pár méterre álló sötét barna terepjáró platóján lévő tartályra mutat amiben ugyan az a zöld folyadék van, mint amit találtam.

-Rendben mit kér cserébe? - lép közelebb a férfihez eltávolítva a pengét.
-Ha jól tudom hasonlóak a céljaink.. Rábukkanni az RA9-ra. Csak annyit kérek találja meg nekem.

-Emilit sosem fogja meg találni!
-Tényleg? - kezével maga felé fordítja Sam arcát, hogy pont a szemébe nézzen azonban ő undorodva szembe köpi amiért egy pofont kap. A lány össze szorított fogakkal folytja magába fájdalmát és a sírást.

-Oda megyek. - erősködik a mellettem álló.
-Nem!...
-De..
-Itt maradsz és ez parancs.

Emili mindenáron oda akar menni de apja megállítja és egyedül indul el. Határozott léptekkel közeledik a kis gyülekezethez. Amint meglátják mindegyik őr fegyverével célba veszi és ki biztosítva várja a parancsot. Feszülten figyeljük miként ér a két személyhez és elegyedik velük beszélgetésbe. Minden jól megy egy darabig. Perkins amint már megtudtam a nevét, hírtelen elszántságból golyót ereszt az előtte álló nőbe. Jelet adva katonáinak akik egy egy épület tetején vártak mind eddig lézereikkel rá céloznak. Ám a csukjás vigyorogva feláll mintha egyáltalán meg sem sérült volna. Férjem amilyen gyorsan csak tudja elvezeti az eddig dermedten mögé húzódott lányt. Az egyik épület sarkában húzódnak meg. A csukja viselője úgy dönt, ez a megfelelő pillanat, hogy lekerűljön fejéről és ki tűnjön rövid ám elég élénk vörös hajával.