Daughter of the Solar Solstice 2. (The Battle of the Labyrinth)

10.Fejezet-Új gonoszért ne hagyd el a régit!

"Sometimes when I close my eyes I pretend I'm alright, but it's never enough"

Három napot töltöttek még a farmon. Via ez alatt az idő alatt már úgy ismerte az egész területet, mint a tenyerét. Összebarátkozott Eurytion húsevő lovaival – az állatok egyáltalán nem akarták az ebédjükként látni, az egyiken nyargalászott is egy keveset a karámon belül –, a kutyájával, Orthussal, és még a folyami nimfával is. Délutánonként pedig edzett. Nicót erre pusztán egy alkalommal sikerült rávennie, úgyhogy legtöbbször maradt Eurytion, mint B terv. A farmer meglepően ügyesen használta a vasvillát, az ő kezében az otromba szerszám egyenértékű fegyverré vált a lány késeivel. Mint később Via megtudta: ennek az oka valószínűleg Eurytion apja volt, Árész. Hát, azért így könnyű.

A lánynál egyébként is fullon volt az életöröm. Talált ugyanis a padláson egy alig használt, ujjatlan zöld pólót. El nem tudta képzelni, hogy ezen a hatalmas emberek lakta farmon – Nico már mesélt neki az előző tulajdonosról, a három mellkassal rendelkező Geryonról – miért van bármilyen ruha is az ő méretében, de mindenesetre egy alapos mosás után a magáénak nyilvánította. Épp kapóra jött a ruhadarab, ugyanis a saját tábori pólója szőrén-szálán eltűnt. Az pedig, amelyikben az ébredése után találta magát, nyilvánvalóan Percy tulajdona volt. Via nagyon is szerette a hatalmas pólókat, ám azt be kellett látnia, hogy harc közben nem előnyös ilyesmit viselni. Márpedig, ha visszamennek a Labirintusba, kétségkívül vár még rájuk egy-két összecsapás. Az pedig, hogy visszamennek, nem is volt kérdés a legutóbbi éjszaka óta.

Via az éjszaka közepén arra ébredt, hogy valami kék fény akarja kiégetni a retináját. Fogalma sem volt, mi lehet az, de amikor megpillantotta a mellette lévő ágyon a Nicónak magyarázó Minószt, egetverően dühös lett. Mindkettejükre. Minószra, hogy a történtek után egyáltalán még van képe a fiúhoz beszélni (fizikailag ugyan nem volt arca, de Via ezen nem gondolkodott el). És Nicóra is, mert azt hitte, a halottidézéses eset után már lesz annyi esze, hogy nem hívja többet a gonosz szellemkirályt. Nem hallotta ugyan, hogy miről beszélnek, de olyan mindegy volt: Minósztól semmi jó sem származhatott.

Miután a szobában ismét az éjszakai sötétség vette át az uralmat, a lány felült. Eddig úgy tett, mintha aludna, bár most nagyon úgy tűnt; Nicót nem tudta átverni.

-Hallottad, ugye? – nézett rá a fiú kifürkészhetetlen arccal.

-Azt nem, hogy miről beszélgettetek – vont vállat Via, de aztán fellángolt benne a düh. Még élénken élt benne a szellemkirály legutóbbi látogatása, amikor csak a signumaival tudta elűzni – Mégis minek hívtad ide?! Nem volt még elég belőle?

-Nem én hívtam – simított végig a homlokán Nico – Éppen ez a baj. Úgy tűnik, annyira megerősödött, hogy már magától is meg tud jelenni.

Talán nem kellett volna fél éven keresztül óránként megidézni, gondolta Via, de inkább lenyelte, amit mondani akart. Semmi kedve nem volt egy veszekedéshez, és a múlt hibáit sem akarta Nico nyakába varrni. Helyette inkább türelmet erőltetett magára – nem volt könnyű –, és teljes lelki nyugalommal megkérdezte:

-Legalább mondott valami értelmeset is, vagy csak ki akar nyírni engem, amiért a múltkor kitettem a szűrét?

-Azt nem is említette – Nico arcán halvány mosoly jelent meg, de aztán éppen olyan gyorsan el is halt – Minósz azt állítja, Percyék visszatértek a Labirintusba, és életveszélyben vannak.

A lány ledermedt. Agya máris zsongani kezdett a rengeteg lehetséges forgatókönyvtől. Kronosz végleg felébredt, Luke fogságba ejtette a csapatot, Annabeth összefutott egy pókkal, Tyson meghalt a kecskeszőr-allergiája miatt... a lehetőségek szinte végtelenek voltak. Már majdnem felpattant, hogy összepakolja a cuccait és azonnal elinduljanak, de ekkor megtorpant. Mintha csak megvilágították volna az agya eddig sötétbe borult részeit.