Daughter of the Solar Solstice 2. (The Battle of the Labyrinth)

13.Fejezet-Luke alteregója, alias Kronosz

"I had a way, then losing it all on my own"

A földalagút egy kőfolyosóban folytatódott. Tekergőzött, szétágazott, látszott rajta, hogy minden erejével próbálja őket összezavarni. De Rachel eszén nem tudott túljárni. Gond nélkül megtalálta a helyes utat. Percy New Yorkot jelölte meg úticélként, és Rachel habozás nélkül kiválasztotta a megfelelő járatot.

Az előbbiek fényében Via is meglepődött, amikor Rachel és Annabeth útközben beszélgetésbe elegyedtek. Annabeth eleinte Rachel családi hátteréről kérdezősködött, de miután a lány többször is kitérő választ adott, végül az építészetnél maradtak. Kiderült, hogy Rachel igen sokat tud a témáról. New York épülethomlokzatairól társalogtak. „Jaj, és te láttad már ezt meg ezt a bla-bla-bla...". Via kajánul vigyorogva látta, hogy Percy is inkább leválik tőlük, és Nicóval folytatta az utat, akivel egy ideig kínos csöndben lépkedtek egymás mellett.

-Kösz, hogy utánunk jöttetek – nyögte ki végül Percy.

-Ennyivel tartoztam neked azért, amit a farmon tettél értem. Különben is kíváncsi voltam már Daidaloszra. – Nico hangja óvatos, gyanakvó volt – Minósznak bizonyos szempontból igaza volt. Daidalosznak meg kellett halnia. Senki sem menekülhet a halál elől ilyen sokáig. Ez egyszerűen természetellenes.

-Tehát ezt szeretted volna? Daidalosz lelkét a nővéredére cserélni? – döbbent meg Percy. Via a szemeit forgatta. Mintha nem lett volna nyilvánvaló. Ami azt illeti, ő maga is örült volna, ha Biancát vissza tudják hozni valahogy, de belátta, hogy az nem lenne egészséges. Na, nem mintha olyannyira értett volna ezekhez az élet-halál-visszajövés című dolgokhoz, de annyi azért még neki is megvolt, hogy ez valahol mégiscsak természetellenes.

-Hidd el, nekem sem volt könnyű! – Nico csak úgy ötven méter múlva válaszolt – Csak holtakkal barátkozni. Tudni, hogy az élők közt többé nincs helyed, és hogy csak a holtak tisztelnek, de ők is csak félelemből.

-Miért mondod, hogy nincs helyed? A táborban barátokra lelnél. – bizonygatta Poszeidón fia.

-Ugye ezt magad sem hiszed, Percy?

A Nico hangjában csengő szomorúság még Viát is váratlanul érte. Arra meg aztán végképp nem számított, hogy ő is belekerül ebbe a beszélgetésbe.

-De hát Viával jóban vagytok, nem? Ennyi erővel mással is összebarátkozhatnál...

Gnashgab, gondolta Via, és sietősen megsokszorozta maga körül az árnyakat. Az kéne még csak, hogy megtudják: mindvégig itt volt a hátuk mögött. Remélhetőleg mindkét fiú azt hiszi, ő megy legelöl a signumai miatt.

-Ő teljesen más – Nico ismét hosszan hallgatott, mielőtt megszólalt volna – Vele már akkor ismertük egymást, mikor még nem tudtam, ki vagyok igazából. És... néha arra gondolok, hogy talán... ő is fél tőlem, csak nem akarja kimutatni, nehogy megbántson vele.

Via majdnem felcsattant, indulatosan és hitetlenkedve. Komolyan ezt gondolja róla Nico? Hát nem tudja, hogy ha valakinek, akkor neki aztán tényleg ami a szívén, az a száján? Tényleg azt feltételezné róla, hogy fél tőle? Egyáltalán, Via azt sem értette, miért fél egyáltalán valaki Nicótól. Remekül bánik a karddal? Percy is. Tudja irányítani a szellemeket? Menő. Állandóan feketében jár és senkihez sem szól önszántából? Titokzatos ÉS menő. Amennyire Via tudta, az ilyesfajta srácok általában bejönnek a lányok többségének. Jó, nem mintha annyira jártas lett volna ebben (az efféle témák őt nem kifejezetten kötötték le), illetve elképzelhető, hogy a félvérek közt mások a preferenciák. Na de akkor is, a lényeg az, hogy szerinte Nico egyáltalán nem valami félelmet keltő jelenség.