me, myself and I /IOV II. ff/

1.

A busz ajtaja kiynílt, én pedig leszállva róla szétnéztem a téren. Az elmúlt napok esős ideje után ma végre kisütött a nap, így az emberek hirtelen indultak el minden felé, kiélvezve a szép időt.

A napszemüvegemet a hajamra tolva végigfuttattam a tekintetem a téren, de sehol sem láttam őt, így a zsebembe nyúlva elővettem a telefonom, és rápillantottam az órára. 10:40-et mutatott, Rajmunddal pedig fél tizenegyre voltunk megegyeztve. Benyomtam a hívást, mielőtt azonban a fülemhez emeltem volna a készüléket, valaki hátulról átölelt. Nevetve fordultam hátra, mire megláttam Rajmundot, aki fehér pólóban, melegítőnadrágban, és piros-fehér Jordanben állt előttem. Odalépve szorosan megöleltem, miközben beszívtam az illatát. Úgy tűnt, mintha egy örökkévalóság telt volna el a legutóbbi találkozásunk óta, holott csak pár (igen sűrű) nap volt.

-Szia, Major - köszönt, miután elengedtem - Mehetünk?

-Aha - feleltem, majd megfogva Rajmund felém nyújtott kezét, elindultunk a pláza felé.

Csendben sétáltunk egymás mellett egészen az üzlet bejáratáig, ahol félreálltunk egy pillanatra. A telefonomat elővéve megnyitottam a galériámat, ahová előre kifotóztam, hogy milyen modellt szeretnék. Rajmund felé tartva a képernyőt megmutattam neki, aki erre felröhögött.

-Ez komoly, Major? - kérdezte, felmutatva a saját készülékét, amin ugyanaz a cipő jelent meg - Te is ezt?

- Nem tehetek róla, ez tetszik a legjobban - mondtam folyamatosan mosolyogva, amiért Rajmunddal összeegyeztetés nélkül is ugyanazt a modellt választottuk.

-Akkor menjünk, mielőtt elviszik az összeset - szólt, majd belökve az ajtót maga elé engedett.

A plázába lépve hatalmas nyüzsgés fogadott, ami feltehetőleg az új cipő-kollekció megjelenésének volt köszönhető. Ahogy mi is, sok más ember várta hetek óta, hogy az üzletekben kaphatóak legyenek az új sneakerek.

A cipősbolt felé haladva elmentünk egy velünk nagyjából egyidősekből álló társaság mellett, akik feltehetőleg már megjárták az üzletet. Ezt a kezükben tartott Nike papírtáskákból gondoltam.

Az üzlet előtt hosszú sor kígyozott, így beálltunk a végére. Míg azt vártuk, hogy ránk kerüljön a sor, volt időm körbenézni a plázában. A szemem megakadt egy közeli kajáldán, ami eszembe juttatta, hogy mennyire éhes vagyok. Vágyakozva néztem az étterem felé, de tudtam, hogy ha kiállunk a sorból, már tuti nem kapunk olyan cipőt, amit kinéztünk. Visszafordulva az üzlet felé Rajmund elkapta a pillantásomat.

-Éhes vagy, Major?

-Eléggé - ismertem be - Nem reggeliztem.

-Mit kérsz? - kérdezte, mire értetlenül néztem rá. Ezt látva Rajmund elmosolyodott, és széttárt karral várta a válaszomat.

-Egy hamburger jólesne - adtam le a rendelést, Rajmund pedig elment a kajáldához.

Pár perccel később hamburgerrel a kezünkben álltunk az egyre rövidebb sorban, és éppen Rajmund megjegyzésén nevettem, amikor megakadt a szemem valakin. Szisziék nekünk háttal álltak a mozgólépcsőn, így nem láthattak minket. Gyorsan szemügyre vettem őket, aztán elkaptam a szemem, mert nem akartam, hogy Rajmund észrevegye. Nem érték meg, hogy rájuk pazaroljuk az időnket. Az elmúlt egy hétben, amióta visszaértünk a versenyről, még az eddigieknél is szemetebbek voltak. Azzal, hogy elhoztuk Kocsisnak a kupát, bebizonyítottuk a Szirteseseknek, hogy többek vagyunk a múltbéli hibáinknál, így a diákok elkezdtek nyitni felénk. Sziszi ezt nehezen viselte, így bosszúképpen elkezdett régi tánctáboros képeket kiposztolni rólam. Arra azonban nem számított, hogy az IOV végére a diákok többsége a mi oldalunkra állt, így nem sokat értek a képei sem.

-Major! - hallottam Rajmund hangját, mire feleszméltem a gondolataimból, és a cipőboltban találtam magam, a pult előtt - Hányas méretben kérsz?

-Bocsi, elgondolkodtam. 39-est kérnék - mondtam, mire a kiszolgáló két cipősdobozt rakott a pultra.