me, myself and I /IOV II. ff/

4.

Miután lefürödtem, megszárítottam és kivasaltam a hajam, majd felraktam egy kis sminket is. Visszamentem a szobámba, és felemelve a telefonomat az ágyról feloldottam. Egy pillanatig hezitáltam, nem tudva, hogy mit csináljak. Végül benyomtam a videóhívást. Rajmund szinte azonnal fogadta a facetimeot, és mosolyogva nézett a kamerába. 

-Minek köszönhetem ezt a kellemes meglepetést, Major? - kérdezte, aztán látva, hogy nem mosolygok, ő is elkomorult. -Történt valami?

-Ami azt illeti, igen. Van egy kis időd?

-Rád? Még szép - mondta.

Mosolyogva bólintottam, aztán elmeséltem neki az egészet az insta-kiírásomtól kezdve Kata üzenetéig. Rajmund nem szólt semmit, csak hallgatott. Miután befejeztem, összeráncolt homlokkal fürkészett.

-Tehát a volt legnagyobb ellenfeled lett az egyetlen esélyed, hogy újra csapatban táncolj - értelmezte a hallottakat. 

-Igen.

Újra elgondolkodott, majd megszólalt:

-Mutasd azt az üzenetet, Major. - kérte, én pedig felolvastam neki Kata rövid üzenetét. Ott volt benne a lehetőség, hogy visszamenjek, csak élnem kellett vele. Viszont ez nehezebben ment, mint azt gondoltam volna. 

-Nem tetszik ez a hangnem, Major. Ne menj olyanokhoz, akik így beszélnek veled. Te ennél többet érsz - mondta, mire én automatikusan elmosolyodtam.

-Ne aggódj, ő mindenkivel így beszél. Viszont azt meg kell hagyni, hogy érti, mit csinál. Senki nem verte le a táncsapatát azóta, hogy engem kicsaptak.

-Tehát te voltál az egyetlen, aki le tudta verni - vonta le Rajmund a következtetést - Figyelj ide, Major. Ha most beállnál hozzájuk, hány olyan csapat lenne, amelyik tényleg ellenfél?

Ezen elgondolkodtam. Értettem, hogy hová akar kilyukadni, ezért bólintva közöltem:

-Csak Szisziék.

-Tehát amennyiben beállsz - akadt el a névnél.

-Kata - segítettem ki.

-Kata csapatába, az egyetlen ellenfeleid azok lennének, akik megkeserítették az életedet. Most visszaadhatnád nekik azzal, amiben igazán jó vagy.

Ezen elgondolkodtam. Rajmundnak igaza volt. Itt az alkalom, hogy kiálljak, és bizonyítsam,  hogy én vagyok a jobb. Azonban ennél a gondolatnál elakadtam. Egyáltalán kinek akarok bizonyítani? - tettem fel magamnak a kérdést. Nem Szisziéknek, hisz a lelkük mélyén ők maguk is tudták, hogy én voltam a csapat legerősebb tagja. Nem is Katának, hisz ő sem keresett volna fel, ha nem biztos benne, hogy leverem Szisziéket. Azoknak az embereknek pedig, akik alig egy hónapja még elítéltek és pletykáltak rólam, anélkül, hogy ismernének, már nem kellett. Ők már nem úgy emlegettek, mint "tudod, az a csaj a tánctáboros balhéval",  hanem mint "az a csaj, aki a csapatával megnyerte az IOV-t". Ahogy végiggondoltam, rájöttem, hogy az egyetlen ember, akinek bizonyítani akarok, az apu. Meg akartam neki mutatni, hogy még mindig legalább olyan jó vagyok tánc terén, mint régen. Hogy attól, hogy közben Szisziék kimutatták a foguk fehérjét, én még mindig az a lány tudok lenni, akit versenyekre hord, akit a tánc motivál, és akire büszke lehet. Ezt végiggondolva határozottan bólintottam egyet, majd a még mindig vonalban lévő Rajmundhoz szóltam:

-Elmegyek az értekezletre, bekerülök, leverem Szisziéket, és megmutatom apunak, hogy van miért büszkének lennie rám.

-Helyes. Biztos, hogy így lesz, Szisziék nélküled szarra se mennek.

-Köszi, hogy végighallgattál, és segítettél kitalálni, hogy mi legyen.

-Semmiség volt. Ja, és még valami, Major. Apukádnak mindig lenne miért büszkének lennie rád. Ha ezt nem veszi észre, akkor nem te vagy a rossz - mondta, mire összehúzott szemmel néztem rá a kijelzőn keresztül.

-Te most leszóltad aput? - nevettem el magam.

-Elképzelhető. De megérte. Már azért is, hogy megnevettesselek - mondta.