me, myself and I /IOV II. ff/

13.

-A francba - hallottam Rajmund hangját, de nagyon távolinak tűnt.
Újra a telefonom kijelzőjére pillantottam, amelyen Kata neve villogott.
-Beszéljek vele, Major? - kérdezte Rajmund, mire csak a fejemet ráztam. Ezt nekem kellett felvennem, és megtudnom, hogy mi baja van már megint. Vettem egy mély lélegzetet, majd az ujjamat elhúzva a képernyőn fogadtam a hívást.
-Igen? - szóltam bele színtelen hangon.
-Szia, Sára. Kata vagyok - kezdett beszélni. Éreztem, ahogy Rajmund karja megfeszül a derekam körül, és rápillantva láttam, hogy minden önuralmára szüksége van, hogy ne küldje el Katát melegebb éghajlatra. Rajmund mögé pillantva láttam, hogy Vivi és Dominik is érdeklődve figyel. Ők nyilván nem látták a telefonom kijelzőjét, így fogalmuk sem volt, ki hív.
-Ne haragudj, nagyon szétszórt vagyok mostanában, azt sem tudom, hol áll a fejem. Rengeteg meghallgatást kell intéznem, hatalmas a túljelentkezés, és a versenyszezon is közeleg, így csak a legjobbakat vehetem fel. Ma reggel megkértem az asszisztensemet, hogy küldje szét azt az üzenetet, amit te is megkaptál a kezdőknek, hogy velük ne is legyen gondom. Csak az a szerencsétlen elnézte a neveket, és véletlenül neked küldte az üzit valami Molnár Sára helyett. Baszki, még őt is le kell ráznom valahogy. Mindegy, majd megmondom neki, hogy beteg vagyok vagy valami.
Totál ledöbbenve álltam, és hallgattam Kata szóáradatát. Tisztán lehetett hallani a hangjában, hogy napok óta nem aludt: össze-vissza beszélt, és kapkodott a mondatok között, egyik témából a másikba.
-Na mindegy, a lényeg, hogy természetesen várunk a meghallgatáson, remélem, ide tudsz jönni.
Egy pillanatig néma csendben álltam, és próbáltam átgondolni a dolgot. Még a régi csapatomból emlékeztem, milyen a felvételi szezon: mindeki tiszta ideg, repkednek a sértések, azt sem tudjuk, hol áll a fejünk. El tudtam képzelni, milyen helyzetben van Kata, és nem hibáztathattam, főleg, hogy elmondása szerint nem is ő csinálta a hibát, hanem az asszisztense.
Rajmund kezét felemelve az órájára néztem, ami fél hatot mutatott.
-Oké, hétre oda tudok menni - válaszoltam- A többiek kihallhatták a hangnememből, hogy nincs baj, mivel egy emberként sóhajtottak fel megkönnyebülten. Rajmund hátulról szorosan átölelt, és fejét a vállamra tette.
-Az szuper lenne. És figyelj, lenne még  egy kérésem. Tudod, hogy folynak a meghallgatások, be kéne mutatnom egy rövid koreót, amivel tesztelem őket. A gond csak az, hogy tegnap kiment a bokám, és nem tudok táncolni. Nincs esetleg egy koreód, amit bemutatnál nekik, hogy leutánozzák?
-Shuffle jó lesz? - kérdeztem, és akaratlanul is az Iskolák Versenye tehetségkutatóestjére gondoltam. Mosolyogva néztem Viviékre, és arra gondoltam, mennyit köszönhetünk Kocsisnak, amiért adott nekünk még egy esélyt. Gondolataimból Kata hangja szakított ki:
-Aha, az szuper lenne. Esetleg néhány gimnasztikai elemet nem tudnál belerakni?
-De, megoldom.
-Rendben, Sára, még egyszer bocsánat a galibáért, várunk hétkor!
Az elsötétült telefonnal a kezemben álltam, fejemet hátrahajtva Rajmundéhoz.
-Mondtam, hogy bekerülsz, Major.
-Na, mizu? - kérdezte Vivi, és Dominik is érdeklődve figyelt.
-Bent vagyok a csapatban, hétre kell mennem felvételiztetni.
-Annyira örülünk neked! - mondta Vivi, miközben megölelt.

-Elvigyelek, vagy apád visz? - kérdezte Rajmund a pláza előtt állva.
-Basszus, apu - jutott hirtelen eszembe, majd benyomva a hívás gombot a fülemhez tartottam a telefont.
-Hol vagy, Sára? Indulnunk kéne - szólt bele apu.
-Neked is szia. Eltolták a meghallgatás hétre. Elviszel, vagy menjek Rajmunddal?
-Már azt hittem, hogy mégsem mész - éreztem a hangjában a megvetést, amikor ezt kimondta - Elviszlek. Félkor indulunk.
Mielőtt válaszolhattam volna, szokásához híven köszönés nélkül tette le a telefont. Annak ellenére, hogy mostanában javulni látszott a kapcsolatunk, még mindig rendelkezett rengeteg olyan tulajdonsággal, amelyeket csak azért vett fel, hogy engem bántson. Ilyen volt például a félmondatos, lenéző kommunikációja is, amit - talán szándékosan, talán akarata ellenére - még mindig nem hagyott abba.
-Minden oké, Major? - kérdezte Rajmund, hangjával visszatérítve a valóságba.
-Persze, csak a szokásos apu - forgattam meg a szemem.
-Ja, azt túléled. Hívok taxit - vette elő a telefonját, majd tárcsázva a taxiszolgálat számát beleszólt.