me, myself and I /IOV II. ff/

14.

A tükör előtt állva még egyszer végignéztem magamon. Szürke melegítő, fekete ujjatlan, és egy rövidre vágott szürke pulcsi volt rajtam. Hajamat szétengedve hagytam, az arcomon pedig szempillaspirálon kívül semmi nem volt. Felvettem egy sneakert, majd a telefonomat felkapva lementem a lépcsőn. Apu már az előszobában várt, a falnak támaszkodva telefonozott, majd érkezésemre felnézett.
-Mehetünk? - kérdezte, hozzá képest egész emberi hangnemet megütve.
-Aha - mondtam, majd aput követve kiléptem az ajtón. Nyár lévén még estefelé is fent volt a nap, így napszemüvegemet a szememre tolva szálltam be a kocsiba.
-Tudod a címet? - kérdezte apu. Beírtam a házszámot, és elindultunk.

A kocsiból kiszállva érdeklődve néztem körbe. Egy családi ház előtt álltunk, a rengeteg közelben parkoló autóból azonban sejtettem, hogy jó helyen vagyunk. Gyorsan írtam Rajmundnak, hogy ideértem, majd megcsörgettem Katát.
-Szia - vette fel, de alig hallottam a hangját a háttérből érkező hangzavartól - Itt vagy?
-Aha, itt állok kint.
-Oké, mindjárt kiküldök valakit.

Apu épphogy elhajtott, amikor kinyílt a kapu, és megjelent benne egy nálam két-három évvel fiatalabb lány. Fekete leggingst és pulcsit viselt, és kíváncsian pislogott vastagkeretes szemüvege mögül.
-Te vagy Sára? Gyere csak be - szólt, és hátralépve egyet beengedett a kapun. Becsukta mögöttünk, majd rámnézett, láthatóan mondani akart valamit. Bátorítóan ránéztem, mert nem értettem, miért nem mer hozzám szólni.
-Te... te nem Major Sára vagy? - kérdezte végül félénken.
-De igen. Ismerlek valahonnan? - kérdeztem, és éreztem, hogy kezd bennem felmenni a pumpa. Nem akartam elhinni, hogy másfél évvel a balhé után még mindig így meg kell bámulniuk az embereknek.
-Nem, biztos nem ismersz. Végigkövettem az IOV-t és egyszerűen imádtalak titeket. Olyan szépek és tehetségesek vagytok mindannyian, nem is értem, miért voltak olyan bunkók veletek az emberek.
-Ó, hát ez igazán kedves - mosolyogtam rá, miközben próbáltam feldolgozni, amiről beszélt.
-Kocsis tanbának nagyon jó csapatot sikerült összeraknia, bár az előző évi sem volt rossz.
-Igen, Hannáék remek csapat voltak.
-Figyelj már, te jóban vagy Rajmundal, nem?
-Igen, mondhatjuk - válaszoltam mosolyogva, és akaratlanul is a fülbevalómhoz nyúltam, amit nemrég Rajmundtól kaptam szülinapomra.
-Nemrég csináltam egy új profilt, és be akartam vele követni, de azóta sem engedélyezte. Nem tudod, mi lehet a gond? - kérdezte nagyokat pislogva.
-Nem szereti megosztani az egész világgal az életét, de szólok majd neki, hogy téged nyugodtan engedélyezhet.
-Okés, köszi - mondta úgy mintha valami hatalmas szívességet tettem volna neki - De buta vagyok, Kata azért küldtött, hogy bevezesselek. Gyere.
Kisebb sokhatás alatt állva mentem a lány után, akinek mellesleg még a nevét sem tudtam, mégis sikerült teljesen telebeszélnie a fejemet pár perc alatt. Akaratlanul is Panna jutott róla eszembe, akit az IOV óta nem láttam, mivel messziről jöttek. Azzal váltunk el egymástól,  hogy tartjuk majd a kapcsolatot, de ez természetesen nem így volt. Gondolataimból hatalmas ricsaj szakított ki.
-Megérkeztünk - mondta a lány a nyitott ajtóra mutatva, majd belépett. Utánamentem a terembe, ami tele volt fiatalabb-idősebb lányokkal, akik mind egymást túlkiabálva próbáltak beszélgetni. Megláttam a terem hátuljában álló Katát, így kikerülve pár nyújtó mozdulatokat végző lányt, felé indultam
-Szia - értem oda hozzá, és láttam rajta, hogy teljesen kicsúszott a kezéből az irányítás.
-Sára, de jó, hogy itt vagy. Sokkal többen jöttek, mint amire számítottunk, már lassan egy órája válogatunk, és még mindig ennyien vannak - mutatott körbe a teremben.
-Hány hely van a csapatban?
-Eredetileg öt embert terveztünk felvenni, de mivel ekkora a túljelentkezés, jöhetnek nyolcan-kilencen. Mikor tudsz kezdeni? - nézett rám, és láttam rajta, hogy minél előbb túl akar már lenni ezen a egészen. Visszaemlékezve a régi tánccsapatomban is mindig túljelentkezés vot, de soha nem ekkora. Minden egyes felvételikor ki kellett raknunk embereket, hogy elférjenek a jobbak, de Sziszi mindig csinált egy pót csoportot is, ahova a maradékot felvette, és velük is foglalkozott.
A teremben körbenézve láttam, hogy ez itt nem így van: itt mindenkinek egy esélye van bekerülni, ezáltal sokkal nagyobb teher nehezedett a felvételizők vállára.
-Felőlem kezdhetjük - mondtam.
-Okés, itt a hangfal, csatlakozz rá nyugodtan - mutatott Kata a tükör előtt álló nagy hangfalra. Elővettem a telefonomat, majd rácsatlakoztam a hangfalra, és kikerestem a választott dalt.
-Kérnék egy kis figyelmet - kiabálta túl Kata a tömeget - Sára fog bemutatni nektek egy koreót. Figyeljétek meg alaposan, és majd a legjobb tudásotok szerint másoljátok le. Egyszer fogja megmutatni, nincs ismétlés. Akik a legjobban teljesítenek, bekerülnek a csapatba.
Kata felém bólintott, jelezve, hogy kezdhetem. A hangfalhoz lépve elindítottam a számot, majd a terem közepébe lépve beálltam a kezdőpózba, és vártam a belépőmet.
Mint mindig, most is teljesen magával sodort a táncolás, mihelyt beléptem megszűnt létezni minden, csak én voltam, és a zene. A gyerekek mind elhallgattak, és feszülten figyelték az előadásomat, tudván, hogy sok múlik azon, mennyit jegyeznek meg belőle.
Mivel nem volt kitalálva a koreóm, improvizáltam az egészet. Egy nem túl könnyű, de nem is lehetetlen shufflet táncoltam el, Kata kérésére gimnasztikai elemekkel vegyítve. A szám végéhez érve kifáradva, de elégedetten vártam pár másodpercet, hogy vége legyen az outronak is. Mikor teljesen elhallgatott a zene, a lányok hirtelen tapsolni kezdtek. Ahogy ott álltam, hallgatva a tapsot, tudatosult bennem, hogy a próbák, a versenyek hangulata, és minden más mellett mennyire hiányzott az elismerés, amelyet egy jól sikerült produkcióal lehetett kiérdemelni. Eddig nem tűnt, fel, de ahogy ott álltam a tapsban, megfogalmazódott bennem, hogy a versenyszerű tánc egyik legjobb része a közönség reakciója, amivel a sok befektetett munkádat díjazzák. Elmosolyodva konstatáltam, hogy mennyire jó lesz újra csapatban táncolni, versenyekre menni, adrenalintól túlfűtve színpadra állni, hogy aztán a lehető legtöbbet kihozva magadból elérd a közönség és a zsűri elismerését.