me, myself and I /IOV II. ff/

7.

Az este nagyon jó hangulatban telt. Miután sikerült átülnöm bentre, leadtuk a rendeléseket. Mikor megettük, átmentünk a színpad elé, ahol már beállt a zenekar.

A koncert nagyon hangulatos volt. Kicsit hátrébb állva, mosolyogva figyeltem a zenekart, miközben Rajmund hátulról átölelt, fejét a vállamra hajtva. Oldalra néztem, ahol Dominik bólogatva figyelte a zenekart, mellette Vivi mosolyogva énekelt.

A számnak vége lett, majd rövid szünet után elkezdődött a következő. A közönség, meghallva az első dallamot, hangos tapsban tört ki. A zenekar legnagyobb slágere, és nem mellesleg az egyik legpörgősebb száma következett.

Miközben a számot hallgattam, rámzúdultak a régi táncpróbák emlékei, amikor a számot folyamatos lejátszásra állítva gyakoroltunk Szisziékkel. Még élenken élt az emlékeimben a koreó, amit fáradhatatlanul táncoltunk el újra és újra, hogy aztán a zsűri elé kiállva előadjuk. Az volt az utolsó közös versenyem Szisziékkel, amit nem mellesleg én nyertem meg nekik. Keserű mosolyra húzva a számat elmékeztem vissza a pillanatra, amikor lehajtott fejjel, egymás kezét fogva álltunk a színpadon, melletünk a másik döntős csapat. Szinte biztosak voltunk benne, hogy elveszítjük, Sziszi aznap nagyon sokat rontott. Végül a zsűri nekünk ítélte az első helyet, mire Szisziékkel megkönnyebülten ugrottunk egymás nyakába.

Akkor még nem fogtam fel, de utólag már látom a jelentőségét annak a mondatnak, ami a zsűri száját elhagyta a díj átadásakor: hogy ezt a versenyt nem mi nyertük, hanem én.

-Major! - Rajmund hangja zökkentett vissza a valóságba, mire keserű mosolyra húzva a számat megráztam a fejem, majd kérdőn néztem rá.
- Minden rendben?
-Persze - feleltem, majd szomorúan hozzátettem - erre a számra táncoltunk Szisziékkel az utolsó versenyen.
Rajmund összevont szemöldökkel méregetett, majd szó nélkül otthagyott. Értetlenül néztem utána, miközben odasétálva beszélt pár szót Vivivel, majd mindketten felém pillantottak. Végül Vivi bólintott egyet, és elindult felém. Mosolyogva néztem, ahogy közeledik, majd megáll mellettem.
-Sára, nem jössz táncolni? - kérdezte, majd látva az értetlenséget az arcomon, a színpad felé mutatott, ahol egészen sokan ugráltak felszabadultan a szám ritmusára.
-Rajmund küldött, hogy vidíts fel? - kérdeztem mosolyogva, mire Vivi felnevetett.
-Neeem - tagadta, de azonnal átláttam rajta. -Na gyere - fogta meg a karomat, és magával húzott a táncolók felé. Boldogan követtem, miközben egy pillanatra visszanéztem Rajmund felé, hálásan pillantva rá, mire csak egy "semmiség" pillantást kaptam válaszul.
Odaérve közvetlenül a színpad elé nyomakodtunk, ami azért annyira nem volt nehéz, tekintve, hogy a kis pubban nem volt nagy tömeg. Beálltunk az első sorba, majd először csak ugráltunk egy kicsit, felvéve a ritmust, utána csináltam pár rögtönzött tánclépést. Vivi csak mosolyogva nézett, aztán megrázta a fejét, jelezve, hogy ő ilyet nem tud.
-Na gyere, tanítok pár lépést - szóltam, mire Vivi először csodálkozva nézett, aztán mosolyogva beállt velem szemben.
Kezdésnek egy egyszerűbb lépést mutattam, aztán sorban haladtunk az egyre nehezebbek felé. Mint általában, most is annyira magával ragadott a tánc, hogy észre sem vettem, mióta csináljuk, ahogyan azt sem, hogy időközben többen hozzánk csapódtak, így egy kis kör közepén álltunk Vivivel, körülöttünk néhány lánnyal, akik szintén próbálgatták a lépéseket.
Csak akkor eszméltem fel, amikor a zenekar egy ráadás szám után elköszönt, és levonult a színpadról. Kifáradtan az ugrálástól kissé csapzott Vivire néztem, aztán az eloszló tömegen átvágva az egyik hátsó asztalhoz mentünk, ahonnan addig a fiúk néztek minket.
-Na, milyenek voltunk? - kérdezte Vivi.
-Nagyon, nagyon jók - mondta Dominik, magához húzva Vivit.
Rajmundra néztem, aki egy üdítőt nyújtott felém.
-Elfogadható volt? - kérdeztem, elvéve az italt.
-Ezt most komolyan megkérdezted, Major? - nézett rám csodálkozva, mint aki szerint ez nem kérdés.