Izzó homokszem

2

Rendesen eltelt az idő. Mindkét család nagyon sok energiát szánt arra, hogy a mai nap bekövetkezhessen és be tudjanak költözni az új otthonukba. Bár az alapot már ismerték, mivel jó párszor jártak már ott ezelőtt is, de most egy picit átalakították, hogy kényelmesebb legyen számukra. A mai nap a nagy összeköltözés ideje, egy hete beszélték meg, azóta pedig nem látták egymást. Lehet jobb is volt még kiélvezni azt a kis időt, mert innentől fogva, nem fogják tudni elkerülni a másikat.

-Botond, kész vagy már? –kiáltott fel fiának Tibi, miután feleségével befejezték dolgaikat.

-Igen, megvagyok. –lépett le a lépcsőn. Nehéz volt neki elbúcsúzni a háztól, mivel az eddigi tizennyolc évét itt töltötte. Itt nőtt fel, most pedig el kell hagynia. Nagymamája, és az unokatesói nagyszülei Robiék házába fognak költözni, nekik pedig ezért semmi szükségük nincs erre a lakásra. Eladták.

Tibornak és Timinek sem volt könnyű ez az időszak, de elengedték. Inkább izgatottan várták a közös új fejezetet. Hiszen annyi minden köti őket oda is.

Már a nyárból nem sok maradt. Készültek a tanévkezdésre, főleg Boti az egyetemre. Szerencsére simán felvették, és nem volt probléma hogy keresztapja az igazgató, és az apja is ott tanít. Sőt mondhatni nagyobb volt a felelősség, mert tőle még többet vártak.

A nagy meleg miatt lejjebb vágatta a haját. Most kiengedve a válla fölé ért, és sokkal kényelmesebb volt így neki hordani. Amúgy is, nem akarta, hogy unokahúgától is hosszabbra nőjön, mivel az már túl lányos. Viszont Tibinek is sikerült meglepetést okoznia az új külsőjével.

-Apa. Waow. –pillantott rá. -Nem is mondtad mire készülsz. Bár nem azért... de jó döntés volt.

-Köszönöm. Még picit szokatlan. Anyád ma vette rá magát hogy megcsinálja.

-Mert én szerettem a régit is. –szólt Timi. -És nem vagyok fodrász ezért féltem, hogy elrontom. Végül szerintem is megérte, és nem bánom, hogy Tibi rábeszélt. Nagyon szexi vagy drágám. –túrt bele már rövidebb tincseibe, amik körülbelül tarkójáig értek.

-Anya... ne előttem.

-Jól van, na. Indulhatunk.

Kisétáltak, és Tibor utoljára fordította el a kulcsot a zárban. Csomagjaikat bepakolták az autóba, és még kívülről is addig nem vették le szemüket otthonukról, míg nem már annyit haladtak hogy kikerült látóterükből. Máté nagy sóhajtott, és előre fordult a hátsó ülésben. Hát ez ennyi volt.

Nem olyan sok utazás után eléjük tárult az új ház látványa. Szépen fel volt újítva, és pont ekkor kanyarodott elé a Morovits família járgánya is. Minden nagy volt, így kényelmesen elfért kint a két autó egymás mellett. Lassan nyílt mindkettő ajtaja, és az emberek egyenként megtöltötték a teret. Örültek egymásnak, öleléssel üdvözölték a másikat. Várták mikor foglalhatják el a helyüket.

-Tibó! –borult Janka nagybátyja nyakába. -Had nézzelek. Új haj?

-Jól áll. –mondta Robi felesége mellé lépve.

-Ki csinálta? –érdeklődött a nő.

-Timi volt ilyen ügyes.

-Komolyan? Akkor ha nem nagy dolog vállalja már el Robit is. Már igazán ráférne.

-Meglátom mit tehetek. –mosolyodott el a házi fodrász.

Közben a fiatalok is megbeszélték az új dolgokat, és a felnőttekhez közeledtek.

-Keresztapu! –ölelte át Jázmin Tibit.

-Sziasztok! –köszöntek vissza mosollyal az arcukon.

-Menő. –fogott kezet Jakab is az idősebbel.