Izzó homokszem

8

Gyorsan otthon voltak, és szerencsére nem találkoztak senkivel, amúgy is csak Janka lehet a házban, mert a többieknek tovább tart a mai program. Tibor felkísérte Botit a szobájába, és megkérte, hogy mondjon el mindent részletesen, amit a fiú meg is tett.

-Figyelj. Most tényleg az lesz a legjobb, ha megpróbálod kitisztítani a gondolataidat, kicsit megnyugszol, és ezek után szeretnék veled beszélni újra. Kérsz valamit?

-Egy pohár vizet. Aztán lefekszem.

-Rendben. Felhozom.

Tibor betartotta ígéretét, és megvárta amíg fia el nem alszik, csak aztán hagyta magára. Aggódott érte. Tudta, hogy segítségre van szüksége de nem tudta, hogy ő egyedül hogyan tudná neki ezt megadni. Nem akarta eljátszani gyermeke bizalmát. Még ha nem is emésztette meg magában a dolgok egy részét, a másik része biztos, mivel megtörtént. Megerőszakolták. Ezt nem szabad félvállról venni, és a szőnyeg alá seperni, persze az is érthető hogy nem akarja világgá kürtölni. Az haladás, hogy vele meg merte ezt osztani, viszont nem elég. Ha még mindig feltörnek benne az emlékképek, ha még mindig rosszul lesz mikor rá gondol, akkor az azt jelenti hogy nincs rajta túl. És így, sajnos nem is lesz. Főleg, hogy nem úgy alakult az első napja, hogy bárki ezt felejtetni tudja vele. Persze még alakulhat úgy, de nem szabad kockáztatni. Ha még egyszer csalódna, az végleg összetörné. Az kell, hogy bízzon magában, mert akkor talán elkezd másokban is. Ha saját magának megnyílik, és bevallja amit érez, akkor valószínűleg lesz ereje másoknak is. Csak így, ez nagyon nehéz.

Tibi sokat őrlődött magában, de úgy volt vele nem veszíthet semmit. Igaz, doktornő már rég nyugdíjas, és nem vállal betegeket, de talán mint egy régi ismerőssel elbeszélgethet vele. Ez pedig meg is történt, és Andrea jó hírrel szolgált. Fia, Gergő úgy döntött kitanulja a pszichológus szakmát, és átveszi anyjától a mesterséget, így vele lehet komolyabban beszélni, a saját irodájában. Tibi megköszönte az információt, és úgy volt vele nem hívja fel a férfit, amíg nem beszéli meg ezt az egészet saját gyermekével. Így visszament Botond szobájába, és óvatosan megpróbálta őt rávezetni erre az útra. Elmondta neki, hogy anno neki mennyi mindben segített egy szakember jelenléte.

-Ha nem tetszik, és nem alakul ki köztetek a bizalom, akkor nem kell vele találkoznod soha többet. Viszont szerintem egy lehetőséget mindenképpen adni kellene neki. Ha szeretnéd én is végig ott lehetek, nem tudom, hogy ez könnyít, vagy nehezít a dolgon.

-Legyen. Rosszabb biztos nem lesz.

-Akkor még ma felhívom. Szeretnéd hallani?

-Igen, kérlek.

Így szinte közösen beszéltek le egy holnapi időpontot Gergővel, aki szívesen fogadja őket és nyitott minden problémára. Egy picit talán Boti is megnyugodott, és izgatta mi vár majd rá a beszélgetés során.

Lent pedig zajlott az élet. Jakab és Jázmin hazajött, Robival együtt, Janka már várta őket. Utoljára pedig Timi futott be, hiába ő megy a legkésőbb, ő is jön. Mindenkit érdekelt kinek hogy telt az első napja. Boti viszont nem jött le, Róbert sejtette miért, de inkább csendben maradt, meg akarta várni, hogy ezt Tiborral négy szem közt beszélje meg. Már estefelé járt, az ikrek lepihenni mentek fel, a két nő is hasonló okokból hagyta ott őket.

-Tibor, mi történt? Valaki bántotta?

-Nem, semmi komoly, ne aggódj.

-Ha te mondod... tudod hogy csak egy szavamba kerül.

-Tudom. De ne csináljunk ebből nagy ügyet.

-Számíthattok rám, bármikor.

-Észben tartom. –veregette meg vállát Tibi.

-Hosszú nap volt, ha nem bánod én most mennék.

-Jó éjt!

Tibi még egy picit elmélkedett lent a nappaliban, majd ő is felindult hogy vehessen egy gyors zuhanyt, és az ágyba vethesse magát. Viszont tudta, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, mivel felesége nem fogja hagyni szó nélkül a történteket, ami érthető.

-Tibó. –fordult felé az ágyban. -Mi van Mátéval? Miért nem jött le, csak pár szóra?

-Már mondtam, hogy ne stresszeld ezen magad. –simított végig lágyan a nő arcán.

-De nincs jó megérzésem. Nem tetszik nekem ez az egész. Olyan rendes gyerek, és eddig mindig olyan vidám volt. Mióta volt az a buli... elzárkózott. Reménykedtem benne, hogy a mai nap után visszatér, de csak rosszabb lett.

-Rajta vagyok drágám. –puszilta meg arcát.

-Pontosan micsodán?

-Hogy olyan legyen mint régen. Sőt... erősebb.

-És beavatnál engem is?

-Holnap tartok neki egy edzést külön. Igazából szeretnék mostantól külön foglalkozni vele. Így fog a legtöbbet fejlődni.

-Ha szerinted ez így jó... mi is várjuk bármikor a vívó csapattal. Felőlem az ovisokhoz is csatlakozhat, sok rajongója van a piciktől. –mosolyodott el. Mindig is szerette a gyerekeket. Ezért is lett ez a hivatása, hogy a legkisebbekkel is megszerettethesse a sportot. Maradandó élménnyé vált számára, mikor a fia is kezébe vette a kardot. Tudta, hogy Máté más, hogy különlegesebb. Azt is tudta, hogy akármilyen jól vív, neki a ringben van a helye. Viszont szerette volna, ha lett volna még egy... akinek már tényleg ez lesz az igazi. De az élet sajnos máshogy hozta. Ettől függetlenül imádja a gyermekét. Fél attól, hogy eltávolodik tőle, akarata ellenére.

Férje jól tudta mire gondol. Hisz olyan sokszor volt már köztük ez a téma. Meg akart adni Timinek mindent, viszont tőle ennyi volt a maximum. Eljött az a pont, ahonnan már nem rajta múlt. Tisztában volt, felesége minden félelmével, és ezeken akarta őt minél jobban átlendíteni.

-Az edzőjükért is rajonghatnának. –súgta a nő fülébe, majd lassan, puha csókokkal haladt a szájáig, ahol már nem finomkodott.

-Tibor... -lehelte felesége, viszont a férfi nem fogta vissza magát, csak elégedetten folytatta amit elkezdett, addig nem hagyta abba amíg nem érezte, hogy Timi is ellazul.

-Szeretlek. –szólt, miközben még a tincseivel játszott, és elveszett a nő tekintetében. -És ez nem fog megváltozni soha.

-Nálam sem. –adott férjének még egy utolsó jó éjt puszit, majd hagyta, hogy körbefonja karjaival és így aludjanak el.

Békesség uralkodott a házban, mindenki pihent, kivéve Botit. Csak a plafont bámulta, mivel délután kialudta magát, és amúgy is gondolatai egy percre sem hagyták nyugton. A telefonja képernyőjét görgette, és azon kívül hogy Jakab és Jázmin írt neki, szomorúan vette tudomásul, hogy a régi barátai mind megtalálták a helyüket az új sulijukban, boldogan mosolyognak a képeken. Milyen jó nekik... biztos nem gondolnak rá. Miért is tennék, több kilométerrel arrébb, az álmaik kapujában. Ő miért nem szerepel senki álmában?