Izzó homokszem

14

Vasárnap reggel Tibi elment a templomba Jankával és Jázminnal. A többiek nem tudtak felkelni, nem is akarta erőltetni őket. Sőt Timit amúgy is megkérte volna, hogy ha fia otthon marad, akkor maradjon ő is otthon vele. A tegnapi után félt attól, hogy egyszer csak megszökik. Biztos megijedt az új tényektől, de ez akkor is sok volt. Legalább reméli hogy a gyógyszerek kiütik addig amíg haza nem ér.

Most pedig legalább egy kis ideig másra koncentrálhat. Vagyis ha jobban belegondol a templomban is imádkozott a fiáért. Hogy olyan jövője legyen amiben boldog. Akármit éljen meg most, erősödjön, és tanuljon belőle. Meg persze, hogy ő jó támasza legyen az út közben.

-Tibi, beszélhetnénk négy szem közt? –súgta fülébe Janka.

-Persze, de most?

-Otthon engedjük előre Jázmint, maradjunk le egy kicsit rendben?

-Rendben.

Vajon mit akar neki mondani Janka? Valószínűleg észrevette rajta hogy hazudik. Különös érzeke volt az ilyenekhez, de általában gyorsan le is buktatta az embereket. Viszont most hogy rakta össze a képet? Hiszen mindent tökéletesen kitervelt.

-Figyelj, minden rendben veled? –kérdezte unokahúga.

-Igen. Teljesen jól vagyok.

-Biztos?

-Miért annyira nem úgy látszik?

-Csak... Reggel láttam a zsebedben a dobozokat, és kicsit aggódom. Timi sem tudott róluk semmit.

-Állj. Mióta nézitek ti a zsebeimet?

-Teljesen véletlenül látszottak ki. Annyit tudtam az egyikről leolvasni, hogy valamilyen relax.

-Figyelj, ez nem az aminek látszik.

-És tudom, amúgy sincs semmi közöm hozzá hogy mikor és miket szedsz, de könyörgöm Tibó ha valami baj van akkor itt vagyunk. Nyugodtan fordulhatsz bármelyikünk felé.

-Nincs semmi baj.

-Ha te mondod. De azért ígérd meg, hogy nem fojtod magadba.

-Megí... Igazából... -akadozott Tibor. Tényleg sok minden bántotta, de főleg az, hogy nem tud fián segíteni. Nem akarja elárulni senkinek, pont ezért volt ma ott ahol. De olyan jó lenne könnyíteni magán. Viszont akkor saját magát és nem fiát helyezné előre. Ahj, nehéz ez a helyzet.

-Na had halljam.

-Igazából nagyon hosszú, és összetett a történet, ráadásul az egész egy óriási titok. Lényegében velem tényleg nincs baj. Botond miatt aggódom.

-Őszintén... mindenki aggódik miatta. De csak te tudod mi a baja pontosan. Jól érzem, hogy több van ebben mint az egyetem?

-Több. Sokkal több. –sóhajtott a férfi. -A gyógyszerek... nem az enyémek Janka. Hiába kívánom azt hogy bárcsak nekem kellene szednem őket inkább. De nem engem... nem... nem tudom kimondani.

-Nincs semmi baj. Bízhatsz bennem.

-Szörnyű dolgokat tettek vele. És én nem tudtam megvédeni... Pedig megesküdtem rá. Borzasztó apa vagyok, és most próbálom helyre hozni, de nem tudom. Én vagyok a felnőtt, de soha nem gondoltam volna hogy ilyen lesz. Nem mondja meg senki mi lenne a helyes és én sem tudom. –hadarta egyhuzamra.

-Nyugalom. Nem vagy rossz apa. Hiszen csak benned bízik. És ezt a bizalmat kiérdemelted valamivel.

-De pont most játszom el.

-Nekem ennyi elég. Nem kell többet mondanod. Szerintem ha kiderülne sem sértődne meg, de lakat van a számon. Viszont kérlek, Timit is avasd be. Neki joga van tudni mi van a gyermekével. Kitartást Tibi! Rendbe fog jönni.