MAGAS LABDA /FF SZOBOSZLAI DOMINIK/

Prológus

  Ez a nap is olyannak indult mint az összes többi. Akkor még nem tudtam, hogy igazából itt kezdődött minden. Honnan is tudhattam volna, hogy életem legmeghatározóbb, megkérdőjelezhetőbb és legidegesítőbb időszaka veszi majd kezdetét. Talán akkor jobban ellenkezem, vagy inkább elutazom valahova nagyon messzire, ahonnan haza se jönnék. De nem tudhattam előre, így a szokásos módon a telefonom alapértelmezett ébresztő hangjára ébredtem reggel hétkor. Fáradtan másztam ki az ágyból, miután kinyomtam az idegesítő csengést. Lassú léptekkel foglaltam el a szobámból nyíló saját fürdőszobámat, hogy egy gyors tusolás után indulhasson a napom.

  Épp fogat mostam, amikor meghallottam anyu kiabálását. Úgy ítéltem, hogy talán annyit tud várni, amíg végzek eme tevékenységemmel, sőt, még a szempilláim is kifestettem gyorsan. A hajam csak simán kifésültem és hagytam hogy végig omoljon a hátam közepéig. Magamra kaptam egy szaggatott farmert, egy sima fehér v-fazonú rövid ujjú felsővel, megfogtam a táskám, ami a jegyzetfüzeteimet és néhány tollat rejtett, majd leindultam a földszinti konyhába anyához reggelizni.

-Kloé, végre!- pillantott rám anya izgatottan, majd lerakta elém a tojásrántottámat.

-Neked is ó reggelt- mosolyogtam anyura miközben leültem a konyhapult előtt álló székek egyikére és neki álltam elfogyasztani az anya által készített szokásos reggelimnek.

-Alig vártam már, hogy felébredj!- lelkesedett tovább- Tegnap este chateltem Edinával és megbeszéltük, hogy jó lenne idén újra vissza kanyarodni a hagyományokhoz. Mindkettőnket bántott, hogy Dominik az elmúlt években nem tudott haza utazni a születésnapotokra...

-És nekem ehhez mi közöm anya?-forgattam a szemeim éves közben.

-Ne legyél szemtelen, kislányom!- rázta felém anya a mutató ujját, jelezve, hogy nem tetszik neki a stílusom.

-Eszem ágában sincs annak tűnni, csak nem értem, hogy mi közöm van nekem Dominikhoz és a születésnapjához, azon kívül, hogy az enyém is ugyanazon a napon van?-értetlenkedtem.

-Idén együtt ünnepeljük meg mindkettőtök születésnapját, úgy mint rég-csillogott anya szeme a boldogságtól.

Igen, azt tudni kell, hogy régen a szüleink minden egyes évben közös születésnapi bulit szerveztek nekünk, úgy kábé tizennyolc éves korunkig. Azóta nem láttam a régi legjobb barátom, ugyanis profi focista lett, leigazolt egy külföldi klubhoz, ahonnan ha haza is látogatott, mi/én egyszer sem jutottunk az eszébe. Egyetlen egyszer sem hívott, üzent vagy csengetett át a szemközti házból, emiatt pedig örök haragot esküdtem ellene. Olyannyira dühös és csalódott voltam, hogy egy idő után úgy láttam a legjobbnak, ha teljesen kivonom az életemből. Letiltottam a telefonszámát- amit gondolom azóta megváltoztatott, hogy ne tudják zaklatni- de ezt nem tartottam elégnek, így én magam is leváltottam a biztonság kedvéért. Letiltottam az összes közösségi médiás profilomról, hogy még véletlenül se láthassam, hogy mennyire jól elvan a barátságunk nélkül. Az évek alatt azért valamennyire gyengült a bennem zajló utálat Dominik iránt, de koránt sem múlt el. Megbocsátottam neki, de nem felejtettem el. Talán soha nem is fogom.

-Kloé, figyelsz rám egyáltalán?- eszméltem fel a gondolataimból hirtelen, mikor anya elhúzta előttem a kezét jobbra, majd balra.

-Persze, csak elkalandoztam.

-Akkor mondhatom Edinának, hogy benne vagy a dologban?

-Nem!-ellenkeztem azonnal.

-De Dominik nagyon örült amikor meghallotta az ötletünket és alig várja, hogy újra találkozzatok- magyarázta anya biztató mosollyal az arcán.