MAGAS LABDA /FF SZOBOSZLAI DOMINIK/

14.

A második trimeszter alatt többször is össze futottam Dominikkal. Féltem, hogy bármit is észre vesz rajtam, de hála Istennek nem igazán látszódott, hogy terhes vagyok. Éppen az orvosnál végeztem, ahol újra láthattam az én kicsikémet, amikor Dominikba botlottam.

-Szia, hát te?- tette fel a kérdését csodálkozva.

-Szia- köszöntem teljesen higgadtan.- Orvosnál voltam, sikerült kicsit felfáznom- kamuztam szerintem egész jól, hiszen úgy tűnt hisz nekem.

-Huh! Az nem jó- húzta el a száját. Istenem, azok a csodás telt ajkak.-Jól nézel ki- mért végig szemeivel, amitől kissé zavarba jöttem. Hat kilót híztam eddig, egy bő fazonú fekete babydoll ruhát viseltem, nem kellett aggódnom, hogy bármit is észre vesz rajtam.

-Kösz! Te is- mosolyogtam rá.

-Nincs kedved beülni egy kávéra?- mutatott a mellettünk levő kávézóra.

-Miért ne- vontam meg a vállam, majd elindultam a kávéház terasza felé.

Miután felvették a rendelésünket, én egy koffein mentes caramell lattet kértem, Dominik pedig egy simát, nos elég furán méregetett a focista.

-Koffein mentes? Annak mi értelme van?

-Az íze ugyanaz, szimplán nem tartalmaz koffeint- vonogattam a vállaim lazán.

-És mióta is nem iszol te koffeint?- kérdezősködött tovább.

-Nem olyan rég döntöttem el, hogy minden káros szenvedélyemtől megszabadulok- magyaráztam.- Nincs stressz, nincs koffein, nincs dugi cigi, ilyenek.

-Ez amúgy tök jó- mosolygott rám.- És amúgy, hogy vagy?

-Jól, köszönöm- vigyorogtam, ahogy eszembe jutott a kis babszem, aki épp bennem növekszik.-És te? Hogy-hogy otthon?

-A válogatott- vonta meg a vállát.- Most tíz napig még itthon vagyok, legközelebb a születésnapunkra jövök haza, amit arra gondoltam idén is tarthatnánk együtt.

-Sajnos nem leszek itthon, elutazom- tettettem csalódottságot gyorsan.

-Merre mész?- érdeklődött tovább.

-Spanyolországba. Barcelonába.

-Király hely- hajtotta le a fejét. Közben megkaptuk a kért italokat, aminek gyorsan neki is láttam.

-Biztos az, remélem jó lesz- mosolyogtam. Már fájt az arcom a sok mosolygástól, de mit tehettem volna? Letámadom, hogy hahó, nem veszed észre, hogy épp a gyermeked hordom a szívem alatt, csak nem akartam szólni, nehogy valami atrocitás érjen miattunk a karrieredben? Nem! Azt nem tehettem meg. Most még nem. Úgy voltam vele, hogy mindennek eljön a maga ideje. -De majd küldök ajándékot a bulidra- ajánlottam fel.

-Tudod, hogy mit kérnék- nézett mélyen a szemembe. Persze, hogyne tudtam volna. Én is ezt kértem a jó Istentől minden egyes nap, Őt. Vissza az életembe. De nem lehetett.

-Fogalmam sincs- sóhajtottam.

-Kloi, nem adom fel. Nem akarom feladni, érted?- fogta meg az asztalon pihenő kezem.- Harcolni fogok érted és vissza foglak szerezni- mondta egyenesen a szemeimbe.

-Először Dominik, a karriered a legfontosabb, ott hozz helyre mindent, aztán majd beszélhetünk kettőnkről, talán- tettem hozzá.- Tudod, nem vagyok benne olyan biztos, hogy két ilyen eset után van még közös jövőnk- húztam el a szám. Igazából teljesen leszartam mennyit bántott. Leszartam, hogy mennyit sírtam utána, hogy mennyire fájt, hogy árulásnak éreztem. Egy dolgot tudtam, de abban kegyetlenül biztos voltam, hogy lehetetlenül és visszavonhatatlanul szerelmes voltam ebbe az emberbe, és borzasztóan hálás voltam neki ezért a csöpp kis testért, aki a szívem alatt fejlődött nap mint nap.