Az alvilág farkasa (Teen Wolf FF.)

18.rész

Már 1 órája kint gyakoroltam. A tűzzel való bánás nem volt nehéz, de ami utána jött az egy kicsit nehezebb volt.
-És most?- néztem rá érdeklődve.
-Kérlek ülj le- nem tétováztam sokáig. Azonnal lehuppantam a földre és vártam, hogy mit fog mondani- Hunyd le a szemed és képzeld el. Képzeld el azt, hogy a tested felmelegszik. A véred szinte forr.
Úgy is tettem. Lehunytam a szememet és elképzeltem, ahogy a testem hőmérséklete egyre csak emelkedik, egyre csak nő, a vérem pedig forr. A körülöttem lévő talaj pedig lassan kiszárad.
-Öm szerintem valami nem jó- mondtam neki, de a szememet nem nyitottam ki.
-Most képzeld el, hogy csak a tested melegszik, de a földdel nem csinál semmit.
-Megpróbálom...- és úgy tettem. Éreztem, ahogy a föld már nem száradt tovább. Ösztönösen tudtam, hogy hogyan hűtsem le magamat. Kinyitottam a szememet, mire egy kicsit megdöbbentem, amikor megláttam a körülöttem lévő teljesen száraz talajt- Hupsz.
-Próbáld meg újra.

Minél többször csináltam annál jobban ment. Elvileg ezt más élőlényekkel és dolgokkal is meg tudom csinálni. Egyből ki akartam próbálni, így elmentünk a legközelebbi vízforráshoz. Találtunk egy pocsolyát. Leguggoltam előtte és koncentrálni kezdtem. A víz azonnal forrni kezdett, majd párologni. Lassan szökött fel egy mosoly az arcomra, ahogy a víz elpárolgott a helyéről. Büszkén álltam fel a kiszáradt gödör mellől, majd a fekete mén felé fordultam.
-Most próbáljunk ki valami mást.
-Mire gondoltál?
-Elméletben képes vagy érzékelni a természetfeletti energiát. Az erdő egy pontján foglak várni- azzal belépett egy fa árnyékába és eltűnt. Egyedül álltam az erdőben és a szélen kívül semmit sem hallottam.
-Azért egy aprócska tippet nem ártott volna adni - nem tudtam, hogy hogyan is kell mások energiáját érzékelni így az ösztöneimre hivatkoztam.

Lehunytam a szememet és a környezetemre figyeltem. Semmi. Vettem egy mély levegőt és az izgalmamat nyugalommá próbáltam változtatni. Annak ellenére, hogy le volt hunyva a szemem mindent láttam. A körülöttem lévő fákat, a földben mozgó apró rovarokat. Mindegyiküknek saját energiája volt, de egyik sem volt teljesen egyforma. Először nem „láttam" olyan messze. Jobban kellett koncentrálnom. Egy kis idő múlva megéreztem egy mélyebb, sötétebb, szinte vészjósló energiát az erdő egy másik részében. Ez biztosan Orphnaiosz. Kinyitottam a szemem és átváltoztam. Futni kezdtem, de ismét izgatott lettem, ami ahhoz vezetett, hogy elvesztettem az energiáját. Megálltam, majd ismét lehunytam a szemem. Erősen koncentráltam, majd ismét éreztem az energiáját. Igyekeztem megtartani a nyugalmam, hogy ne veszítsem el. Ismét szaladni kezdtem. Pár perc múlva már meg is pillantottam a fekete mént. Felgyorsítottam egyenesen a szikla felé vettem az irányt. Ráugrottam és azzal a lendülettel együtt egy hatalmasat ugrottam. Pontosabban átugrottam a fekete mént. Megfordultam és visszaváltoztam.
-Gyorsabban ment, mint azt vártam.
-Ez azért nehezebb volt, mint az alvilág tüzével való bánás- és most nem hazudok. A nemeton miatt az egész erdőt átjárja a természetfeletti energia. Nem volt egyszerű a dolgom.
-Tudom. Ezért fogjuk ezt tovább gyakorolni- azzal ismét eltűnt.
-Remek- sóhajtottam- Kezdhetem elölről.
Lehunytam a szemem, hogy megérezzem az energiáját. Amikor megtaláltam koncentráltam, hogy ne veszítsem el és elindultam felé. Miután megtaláltam csak bólintott egyet és ismét eltűnt. Ezt annyiszor ismételtük el, amíg már nem kellet nagy koncentrálás ahhoz, hogy megkeressem. Bár amikor a nemeton mellet várt az már megnehezítette a dolgomat, mivel a nemeton elnyomta az energiáját. De végül megtaláltam. 

Amikor a telefonomra néztem már delet mutatott. Egy kicsit éhes is lettem, ezért szóltam is a tanáromnak, aki csak egy zacskót tartott a szájában. A zacskóban 2 becsomagolt szendvics volt. Szünetként leültem a földre és megettem a két szendvicset. Nem kevés energiámba került az eddigi gyakorlás, így most fel kell tankolnom. Amikor befejeztem az ebédet a fekete mén csak nézett rám.
-Mi az?
-Próbáld ki- nyújtotta a fejét a kezemben lévő szemétre.
-Miért is ne..- csak néztem a kezemben lévő zacskót és a benne lévő szalvétát. Nem telt el sok idő, mire felgyulladt. Nem dobtam el, csak néztem ahogy a piros lángok táncolnak a kezemben. A hamut lesöpörtem a földre és felnéztem Orphnaiosz-ra- Jó lesz?
-Tökéletes. Most viszont- oldalra lépett, majd ismét be az egyik árnyékba.
-Remek- mosolyogtam- Akkor rettegj- viccelődtem, majd felálltam és futni kezdtem arra amerre éreztem Orphnaiosz energiáját.

Miközben futottam egy másik energiát is éreztem nem messze tőlem. Megálltam egy pillanatra és azon gondolkoztam, hogy merre is menjek. Orphnaiosz-t találjam meg vagy nézzek utána, hogy ki adja ki ezt a különös energiát? A második mellett döntöttem. Nem volt messze. A biztonság kedvéért nem siettem és a fák között haladtam. Megálltam az egyik fa mögött, hogy kileshessek. Amikor jól láttam az energia tulajdonosát nem tudtam mi van velem. Barna, hosszú haj, a szemei zöldek voltak, tőlem idősebb lány. Furcsa érzés töltött el, mivel érdekes színek vették körbe. Nem tudtam, hogy most menjek-e közelebb vagy ne. Nem mentem. Nem is kellet, mert azonnal megfordult. Nem ismertem, de az arcáról azt olvastam le, hogy ő ismert, mivel halványan mosolygott rám. Nem tudtam hova tenni. Kiléptem a fa mögül, hogy jobban láthassam. Zajt hallottam a bal oldalamról. Amikor odapillantottam, majd vissza az idegen eltűnt. Orphnaiosz jött elő a bokrok mögül, majd megállt mellettem.
-Minden rendben? Már rég meg kellett volna találnod.
-Itt...... volt valaki.
-Kit láttál?
-Nem tudom...
-Nem ismerted?
-Nem....De ő..... ismert....Amikor visszanéztem egyszerűen.. eltűnt
-Szerintem egy szellemet láttál.
-Szellemet?
-Képes vagy rá. Elvégre nagyobb kapcsolatod van a holtakkal, mint bárki másnak.
-Miféle?- fújtam ki a levegőt és követtem a fekete mént
-Minden halott az alvilágba kerül, de onnan is van tovább.
-Ezt hogy érted?
-Amikor a holtak lelke az alvilágba száll ott dől el, hogy a mennybe jut, vagy ott maradnak.
-Menny?
-Az istenek lakhelye, vagyis a Olümposz a hegy feletti felhők között található, amit egy hatalmas aranykapu választ el a földtől. A kapun csak az istenek léphetnek be, vagy akiket ők visznek be. A kaputól nem messze van az éden udvara, amit az emberek mennyként emlegetnek. Az éden udvarába ugyanúgy angyalokká válnak az emberek és figyelik a földön maradt családtagjaikat.
-És akik nem jutnak el oda? Mi lesz a rosszakkal?
-Mint ahogy az Olümposz-nak, az alvilágnak is van egy ilyen része. A neve tűz udvar.
-Tűz udvar?
-Ez úgymond a szebbik elnevezése. A pokol tüze kerítésként választja el az udvart az alvilág többi részétől.
-És azok a lényeg, amik az alvilágban élnek...Ők nem immunisak a pokol tüzére?
-A hétköznapi tűzre immunisak, de a kék tűzre nem. Te persze arra is immunis vagy, pont mind Hádész nagyúr.
-Értem.... És ez a szellem miért nem ment el?
-Feltételezhetően valami visszatartja. Árasztott magából haragot, vagy gyűlöletet?
-Nem... Nyugodt volt...azt hiszem.
-Akkor figyelmeztetni akar valakit valamire, de az az illető nem látja.
-Vérfarkasként miért nem láttam a szellemeket?
-Az emberi érzékek miatt. A vérfarkasok az emberi tulajdonságaik miatt nem képesek érzékelni a szellemeket, míg az állatok, mint például a kutya és a macska különösen jól látják őket.
-Akkor mivel az alvilági tűz felébredt bennem a kapcsolat köztem és az alvilág között erősebb lett, így képes vagyok őket látni?
-Igen őket és más olyan természetfelettieket is, akik emberi szemmel nem láthatóak.
-Ez azért nem olyan rossz. És azok a furcsa színek, amik körbe vették?
-Az aurája volt. Az aura olyasmi, mint a DNS csak pontosabb.
-Ezt hogy érted?
-Majd később ezt is megtudod- ezután a mondat után úgy éreztem, mintha valami átment volna rajtam.
-Ezt... te is érezted?
-Ez egy energialöket volt.
-Egy mi?
-Mint egy búra, ami átment rajtunk
-Na ezt már jobban el tudom képzelni. De akkor.... ANNA!