Az alvilág farkasa (Teen Wolf FF.)

9.rész

Másnap reggel Derek karjaiban keltem. Először egy kicsit meglepődtem, aztán eszembe jutott a tegnap este. Igyekeztem lenyugodni, de nem ment. Fájt. Fájt amit láttam és a gondolat, hogy a nevelőszüleim egy idegen gyereket neveltek fel..... Derek békésen aludt mellettem, vagyis én azt hittem.
-Jó reggelt- mondta, mire én odanéztem, de olyan volt mintha még mindig aludna.
-Jó reggelt. Mióta vagy ébren?
 -Vagy 20 perce- nyitotta ki a szemeit.
-Nagyon jól tetteted, hogy alszol- mosolyogtam rá, mire ő vissza mosolygott rám.
-Mi volt az a rémálom tegnap este?
-Az anyám halála- ültem fel és a nyakláncomat a kezembe vettem, majd elkezdtem nézni, mire Derek felült. Megráztam a fejem és kiléptem az ágyból.
-Akkor én hagylak is készülődni- szált ki az ágyból és kiment a szobámból. Bementem a fürdőbe és elgondolkodtam. Talia azt mondta, hogy rémálmok, szóval nem ez volt az utolsó.
Letusoltam és megmostam a hajam. Felöltöztetem és lementem reggelit csinálni. Hallottam a víz hangját a fürdőből. Biztos Derek van bent. Addig neki állok reggelit készíteni, bár nem tudom mit szeret. Hmm a palacsintát mindenki szereti, legalábbis remélem, hogy efelől a nagy alfa sem kivétel. Amint kész lettem le akartam venni a serpenyőt a tűzhelyről és valamiért nem a fogót fogtam meg. Automatikusan elrántottam a kezem. Ránéztem, de nem égettem meg. Eltűnődtem, majd ismét megfogtam. Éreztem a meleget, de nem fájt. Hallottam ahogy a fürdőszoba ajtó csukódik és gyorsan elrántottam a kezem.
-Minden rendben?- lépett a pulthoz Derek.
-Persze.
-Kölcsön vettem egy törölközőt. Remélem nem baj.
-Dehogy is. Semmi gond.
A reggeli után elmosogattam és elindultunk a városba Anna-t keresni. Kérésemre gyalog mentünk, hogy jobban szét tudjunk nézni. Derek szorosan haladt mellettem én pedig csak a szagokra koncentráltam. Már szinte az egész várost bejártuk és semmi nyomot nem találtunk.
-Ez csak a keresés egyik módja. A többit is kipróbáljuk és akkor megtaláljuk- állt elém Derek.
-Hiszek neked- mondtam halkan és szinte már összetörve. Egy pillanatra lehunytam a szemem és hallgattam. Hátha meghallok egy ismerős hangot és valóban hallottam. De ez a hang nem olyan ismerős volt, mint Lydia vagy Scott hangja. Ezt a hangot álmomban hallottam. A nevemet mondta. A hang irányába kaptam a fejem és elkezdtem felé szaladni. Mint akit kilőttek egy ágyúból úgy vágtam át a most kivételesen zsúfolt utcán. Derek hangját hallottam a hátam mögül, de én csak szaladtam tovább a hang után. Egy sikátorba besétálva egy férfi alakját láttam. Az árnyékban állt, így nem láttam az arcát.
-Te szólítottál?- léptem közelebb
-Igen én- majd elindult felém. Én pedig vártam, hogy mikor látom meg végre az arcát. Amint kilépett a fényre megláttam az arcát- A nevem-
-Poszeidon- suttogtam, mire ő csak elmosolyodott.
-Tehát rájöttél, hogy ki vagyok. Jó volt veled szemtől szembe is találkozni Sky- azzal megfordult és elindult.
-Várj! Kérlek segíts megtalálni a nagynéném- azzal megállt.
-Nem tudom, hogy hol van- beszélt nekem háttal.
-Akkor miért jöttél?- kérdeztem tőle kissé idegesen- Megígérted!
-Nem- fordult meg- Én azt ígértem meg, hogyha bármi bajod esik megvédelek. Te már pedig nem Anna vagy- fordult vissza és tett egy pár lépest.
-Viszont ha elveszítem akkor olyat teszek, hogy abban te sem tudsz megakadályozni!!- kiáltottam rá mire előtte a beton lángra lobbant. Egy mozdulattal a kukák alatt lévő kis tócsából annyi vizet teremtett elő, hogy egy legyintéssel eloltotta a tüzet.
-Az érzéseid irányítják az erőd. Csak óvatosan velük- nézett vissza rám- A nagynénéd nem halt meg. Jól van.
-És ezt honnan tudod?
-Csak tudom- nézett felém- Viszlát Sky- és eltűnt az árnyékban.
-Végre megvagy!- ragadta meg a két vállam Derek és maga felé fordított- Soha többet ne merészelj így elszaladni! Megértetted?- kiabált rám.
-Igen- szegeztem a tekintetem a földre. Egy nagyot sóhajtott és elengedett.
-Gyere. Menjünk. Talán Deaton tud segíteni- éreztem, hogy most egy jó darabig haragudni fog rám, amit meg is értek.
 Az állatklinikához érve láttam a többiek kocsiját. Bementünk és a többiekre néztem reménykedve, de mindannyian csak lehorgasztották a fejüket. Éreztem, hogy összetör bennem egy világ, de egy mondat villant be:
,,A nagynénéd nem halt meg. Jól van."
Honnan tudja? Vajon biztos ebben? Legbelül hinni akartam, de valahogy nehezemre esett. Ha tudja akkor miért nem mondja el nekem? A nagy csöndet Deaton törte meg.
-Szóval senki nem tud semmit?- nézett körbe
-Mi először átkutattuk a várost, majd az erdőt, de semmi- felelte rá Scott.
-Mi az erdőben kezdtünk. Utána a városban, de semmi- tette keresztbe a kezet Derek.
-Nem nyelhette el a föld csak úgy- értetlenkedett Peter- Biztos Ophelia keze van a dologban.
-Efelől semmi kétségem- egyenesedett ki Deaton- Kell egy pont ahonnan kiindulhatunk. Mindenki agya szinte kattogott a gondolkodástól.
-Én szeretnék most hazamenni- néztem Deaton-re.
-Megértem- bólintott- Menj nyugodtan mi addig kitalálunk valamit.
-Haza viszlek- nézett rám Derek én pedig csak bólintottam. Elköszöntem a többiektől és beültünk a kocsiba. Pár perc múlva már a házunknál voltunk. Kiszálltam és kinyitottam az ajtót. Beléptem, de minden ugyan olyan érintetlen volt.
-A szobámba leszek- indultam meg nyílegyenesen a szobámba. Derek csak bólintott és már csörgött is a telefonja. A szobámba érve bezártam az ajtót és lefeküdtem az ágyra. Hallgattam ahogy Derek beszél a többiekkel telefonon. Nem is igazan foglalkoztam vele, hogy mit mondanak, mert ismét előjött a remegés. Előkaptam a kis füzetemet és leírtam egy újabb oldalt. Vettem egy nagy levegőt és ránéztem amit írtam. Egy pillanatra megállt bennem a levegő. Majdnem teljesen el tudtam olvasni amit írtam. De csak majdnem. A szavak nagy részét még mindig nem tudtam, de párat igen. A fejemben nem állt össze a kép, hogy mi is akar ez lenni.
Hirtelen egy különös érzés fogott el. Ez az érzés olyan ismerős volt. Az ablakomhoz léptem és kinéztem. Semmit nem láttam a sötét éjszakában, de éreztem, hogy van ott valami. Elővettem egy lapot és ráírtam, hogy ,,mindjárt jövök". Arra az esetre, ha hamarabb jönne fel Derek, minthogy én hazaérnék. Letettem a papírt az ágyra, kinyitottam az ablakot és kimásztam. Leugrottam a fáról, átváltoztam és kimásztam a kis lyukon a sövényen, majd elindultam egy irányba. Az érzékszerveim ebbe az irányba vezettek és én hallgattam rájuk. Szélsebesen szaladtam és körülbelül 5 perc múlva lelassítottam. Visszaváltoztam és egy fa mögé rejtőztem. Lassan kikukucskáltam és egy gyönyörű fekete ló lépett ki a szikla árnyékából. És én most szó szerint az árnyékra gondolok. Arra az árnyékra ami a földön fekszik. Nem akartam hinni a szememnek. A ló a gyengeségtől összeesett, szinte már alig kapott levegőt. Félretettem az óvatosságom és odaszaladtam a lóhoz, majd letérdeltem mellé. Óvatosan elkezdtem simogatni és igyekeztem elvenni a fájdalmát, ami érdekes volt, hiszen ahelyett, hogy elvettem volna a fájdalmát úgy tűnt, hogy erőt adok neki. Az elfeküdt ló hirtelen felült és már négy lábon feküdve engem nézett. Mélyen a szemembe nézett. Az ő szeme ónix fekete volt, míg én éreztem ahogy az enyém megváltozik, méghozzá kékre. Nem tudom megmondani, hogy honnan tudom, hogy kék volt. Egyszerűen csak éreztem. Az ébenfekete ló felállt és szembe fordult velem. Én is felálltam és a tekintetünk szinte eggyé vált. Hallottam a hangját. Mintha a telepatikusan tudna kommunikálni velem.
-A nevem Orphnaiosz, a sötét. 
 -A...nevem Sky- alig tudtam kibökni a nevem.
-Tudom ki vagy- emelte magasra a fejét- Segíteni jöttem- nyújtotta felém a fejét.
-Oké...De várj. Hogy tudsz velem beszelni?- tértem a lényegre.
-Telepátia. Csak 5 személlyel tudok telepatikusan kommunikálni. Gondolom az egyiket kitalálod.
-Hát én?- mutattam magamra
-Így van. Az az 5 személy te vagy, a 3 fivérem és az apád- itt szerintem a szívem kihagyott egy ütemet.
-Az.....az apám?- ezt még a nevemnél is nehezebben tudtam kimondani- Nem úgy volt, hogy az utat elzárták?
-Azt az utat valóban elzártak, de amint láthattad én nem úgy jöttem. Az egész világon csak én vagyok képes közlekedni az árnyékok között. Viszont a kapu lezárásával ez nehezemre esett, ezért érkeztem ilyen gyengén- nézett az árnyék felé- De te erőt adtál nekem, így már biztos vagyok benne, hogy az ő lánya vagy- nyújtotta felém a fejét, mire én megsimogattam.
-És miben akarsz nekem segíteni?- kérdeztem érdeklődve.
-Mindenben amiben tudok. Az erőd irányításában és megtudni többet bizonyos dolgokról.
-Megtudni?
-Idősebb vagyok mint azt te el tudnád képzelni- ezen muszáj voltam kacagni egy kicsit- Viszont ideje lenne indulnunk- mellém lépett- Ugorj fel. Felültem rá és már suhantunk is hazafelé. A sövénynél meg is álltunk. Én leszálltam és elkezdtem gondolkodni, hogy hogyan is vihetném be.
-A túloldalt találkozunk- mondta, majd eltűnt az egyik fa árnyékába. Ekkor csaptam magam homlokon. Elfelejtettem, hogy tud az árnyékok között közlekedni. Átváltoztam és átbújtam a kis lyukon. Amint átértem átváltoztam és Orphnaiosz előugrott a diófa árnyékából.
-Hozzak valamit?
-Nem kérek semmit- rázta meg a fejét.
-Hát jó- megsimogattam a homlokán a fehér csillagot- Majd holnap reggel találkozunk.
Elkezdtem felmászni a fán és beugrottam az ablakon.
-Hol voltál?- ijedten fordultam meg és láttam, hogy Derek a fotelemben ül és az általam irt papírt tartja a kezében
-Te jó ég- kaptam a szívemhez és vettem egy mély levegőt.
-Szóval?- vont kérdőre már szinte ijesztően komolyan.
-Hááát.....- kiegyenesedtem és kinéztem az ablakra. Derek mellém állt és szinten kinézett az ablakon
-Ez meg mégis mi?- nézett rám ijesztően.
-Egy fekete mén?- erőltettem egy mosolyt
-Azt látom, de mit keres itt. Hol találtad?
-Hát inkább ő talált rám.....
-Hogy mi?- szinte már kiabálta.
-Oké nézd- vettem én is szigorúra a szót- Fáradt vagyok és szeretnék lefeküdni. A fekete mén felől pedig nem kell aggódnod. Ha bántani akart volna akkor nem hozott volna haza- tettem keresztbe a karom.
-Nekem akkor sem tetszik, hogy csak úgy kisurrantál- morogta az orra alatt.
-Tudom, hogy nem tetszett, de ha valamit el kell intéznem egyedül akkor én azt el fogom intézni egyedül ha tetszik, ha nem.
Derek állt egy pillanatig, majd szó nélkül kiment a szobámból. Egy kicsit fájt, hogy ilyen kegyetlen voltam, de vannak dolgok amikben nem tud segíteni. Sőt ezen a világon senki. Aznap este egy kicsit utána néztem Orphnaiosz-nak és kiderítettem, hogy ki is ő.
Orphnaiosz Hádész 4 lovai közé tartozik. Ők húzzak a szekerét, amivel végigjárja az egész alvilágot. Nevük szerint Orphnaiosz, „a sötét", Aithón, „az égő", Nükteusz, „az éji" és Alasztór, „a bosszú". 
Eddig egyeznek az infók, viszont mára elég lesz. Már lassan éjfél volt. Gyorsan letusoltam és bebújtam az ágyba. Azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent nem tudok még. Holnap egy jó hosszú beszélgetésbe kezdek az új vendégemmel. Ezután az elhatározásom után hamar elnyomott az álom.
Álmomban ismét a kórházban voltam. Az események ugyanazok voltak, mint az előző este. Anyám a kezében tart, majd elvisznek. A titokzatos szőke férfi kicseréli a dolgokat és ott hagy egy lapot, majd anyámat lelövik, de ezúttal az események tovább mentek. Igyekeztem erős maradni, hogy többet tudjak meg. A titokzatos csapat kiment az ajtón és a szőke férfi jött velük szembe.
-Meghalt a kölyke?- kérdezte anyám gyilkosa
-Amikor odamentem hozzá már halott volt. Gondolom akkor halhatott meg amikor bevittek oda.
-Nézd meg- biccentett az egyik férfinak mögötte. Elment és pár perc múlva visszajött.
-A kisgyerek halott. Csupa kék.
-Helyes. Szép munka volt Kailer- Kailer? Milyen név ez?
A kis csapat elindult a kijárat felé. 2 férfi hátra maradt. Az egyikük Kailer a másikról nem tudtam ki.
-Jól vagy Jacob?
-Igen- nézte mereven a padlót.
-El tudom képzelni, hogy milyen nehéz megölni egy csecsemőt, de gondolj bele mi lett volna ha felnő. Lehet ő is olyan kegyetlen lett volna mint az apja.
-És mi van ha mégsem? Mi van ha az apja sem kegyetlen? Egyszerűen a dolgát végzi.
-A holtak uráról beszélsz
-És arra meg nem gondoltál, hogy ő nem akart az lenni? Hogy inkább lett volna más? Én sem akartam vadász lenni mégis itt vagyok- emelte fel lassan a hangját. A másik férfi kezdte lesüllyeszteni a tekintetét. Érezte, hogy amit barátja mond nem hülyeség.
-Mit csináltok? Igyekezzetek!- szólalt meg egy erős férfi hang. A gyilkos beszélt. Nem láttam a folytatást. Olyan mérhetetlen fájdalom tört rám, hogy a fejem majd szétroppant.
Konkrétan felriadtam olyan szinten remegtem. Derek ismét kinyitotta az ajtót és rám nézett. Nem mertem rá nézni. Nem azért mert féltem tőle, hanem mert egyszerűen nem tudtam megmozdulni. Még mindig remegtem.
-Sky?- lépett közelebb. Leült mellém és átölelt- Nem haragszok- suttogta a fülembe, de a remegés nem maradt abba. Derek szorosan magához szorított és ledőlt velem együtt az ágyra. Szorosan tartott, hogy ne tudjak remegni, ami egy pár perc múlva abba is maradt. Derek karjai között aludtam el.