Az alvilág farkasa (Teen Wolf FF.)

6.rész

Felkeltem. Ez volt eddig a legfurcsább álmom. Most a titokzatos fekete alak meg is szólított.
-A tűz nem árthat nekem?- gondolkodtam el amit mondott. A következő álmom biztos a nemeton-nál lesz, de még érdekesebb, hogy miért csak e között a 2 hely között ugrálok?
Miután elvégeztem a kis reggeli rutinom nyugodtan vettem észre, hogy Anna a szobájában alszik. Nem is akartam zavarni. A nap további részében tanultam, írtam egy újabb értelmetlen oldalt, majd gyakoroltam a gyertyával. Anna közben be-be tekintgetett a szobámba, hogy életben vagyok-e még. 

-Na ki lesz holnap szabadnapos?- rontott be a szobámba, miközben én rajzoltam a fekete alakot a füzetembe.
-Nem is tudom- töprengtem- talán csak nem Mrs. Atson?
-Hahaha. Nagggyon vicces- forgatta a szemeit, miközben én csak nevettem.
-Ez azt jelenti, hogy már nem nekem kellesz főznöm?- vigyorogtam.
-Igen azt. De ez csak holnapra igaz. A további napokban lehet, hogy megint neked kell.
-Remek- ütöttem homlokon magam a füzettel. Ő csak felnevetett, majd ment is a dolgára. Én pedig újabb töprengésbe estem. Vajon hogy értették azt, hogy hamarosan?
Elkezdtem fogni a fejem, majd ránéztem a naptárra. 10 nap múlva telihold. Lehetséges, hogy arra értették? Eldöntöttem, hogy éjjel kimegyek a nemeton-hoz és körbe nézek. Este el is indultam. Tudtam az utat, így azzal nem volt gond, amikor viszont oda értem a nyakláncom kezdett el világítani. Közelebb léptem a tönkhöz és letérdeltem mellé. Suttogást hallottam. Sok hang suttogását. Nem értettem, hogy mit mondanak.
-Kérlek.....egy kicsit hangosabban...- tettem a fülem közvetlen a törzs fölé, majd az egyik hang hangosabban szólt, mint a többi.
-Keresd.......
-Kit? Kit keressek?
-Ta........li......a..........Ha......le.....
-Ő már nincs köztünk..
-Be......szélj.........vele...
Hirtelen egy kínzó fájdalom hasított bele a fejembe. Elfordultam és megpróbáltam felállni, de nem sikerült. Mintha minden erőm elszállt volna egy röpke pillanat alatt. Már alig voltam képes magamat tartani. Nem bírtam. Összeestem. Hirtelen egy férfi alakot látok. Felém szalad, majd teljes sötétség. Csak a hangját hallom.
-Ne félj. Haza viszlek- Derek hangja volt. Efelől semmi kétségem nem volt.
Amikor sikerült kinyitnom a szemem valóban őt láttam. A karjaiban vitt.
-Mi történt?- kérdeztem, mire ő megállt és rám nézett.
-A nemeton mellett találtalak eszméletlenül. Jobban vagy?
-Igen. Innen már egyedül is haza találok. Köszönöm- szálltam ki a karjaiból, de a lábam meg nem nyerte vissza az erejét, így ismét estém volna a földre, de ő elkapott.
-Ahogy látom, így nem tudsz haza menni- mosolyodott el, majd ismét felvett a karjaiba. Nem tudtam ellenkezni, hiszen állni sem bírtam nemhogy sétálni. Csak engedtem, hogy haza vigyen, közben ráhajtottam a fejem kemény mellkasára és gondolkoztam.
Derek édesanyját hívtak Talia Hale-nek, de ő már halott, hogy tudnék vele beszelni?
-Melyik a te szobád?- kérdezte. Észre sem vettem, hogy amíg én gondolkoztam addig Derek bevitt az udvarra.
-A diófa melletti ablak az enyém- mutattam rá.
Lassan odasétált és észre vettem, hogy nyitva van az ablak.
 -Kapaszkodj- nézett rám, mire én átkaroltam a nyakát. Mint valami akrobata úgy ugrott fel a szobám ablakhoz, majd be a szobámba és óvatosan befektetett az ágyamba, majd leült mellém.
-Mit kerestél a nemeton-nál?- takart be a takaróval.
-Hangokat hallottam.
-Miféle hangokat?
-Suttogást. Az egyik azt mondta, hogy beszéljek egy bizonyos Talia Hale-el- megdöbbenve nézett rám, majd elgondolkodott- Tudnék vele beszélni?
-Holnap iskola után megpróbálhatsz- mosolygott rám, majd végigsimította az arcom- Jó éjt- suttogta, azzal ki is ugrott az ablakon. Zavaromban a fejemre húztam a takarót. Éreztem, hogy a fejem olyan, mint egy paradicsom. Miért mondtam el ezt neki? Ennyire bíznék benne? Lassan vettem egy mély levegőt és lehúztam a takarót a fejemről és az ablakot néztem. Megmarkoltam a nyakláncom és elaludtam.
Ismét az erdőben voltam, de ez most ismerős volt. A nemeton-hoz közel voltam. Elindultam az irányába és egy nőt láttam. Háttal állt nekem és a nemeton a mostani formájában volt ott.
-Hello- sétáltam oda hozzá oldalra biccentett fejjel.
-Szerbusz drágám- fordult felém mosolyogva- Gyönyörű lettél- csuklott össze a hangja, miközben kezét a szája elé tette és egy pár könnycsepp szokott a szemébe.
-Anya!!- kiáltottam és szorosan átöleltem. Évek óta vártam erre a pillanatra. A sírás kerülgetett, amit 2-3 könnycseppel le is tudtam.
-Édesem, kérlek ne sírj- fogta a két keze közé az arcom- Most jól figyelj rám. Nincs már sok időnk.
-Ne. Ne mond ezt. Kérlek ne- törtek elő ismét a könnyeim.
-Sss- csitítgatott és szorosan átölelt- Ide figyelj. Édesapád ereje ébredezik benned- nézett mélyen a szemembe- senki sem tudhatja meg, amíg nincs itt az ideje.
-De Lydia-
-Ő még segíthet is neked, de a többiek számára titok. Se Anna, se Deaton, se Derek nem tudhat róla.
-Derek?
-Tudom mi folyik köztetek- kacsintott rám és vigyorgott, mire én elpirultam.- Sky- fordította komolyra a szót- A te erőd hatalmasabb, mint azt te el tudnád képzelni. De ha nem tanulod meg hamar irányítani ezt az erőt, akkor nagyon könnyen megsebesíthetsz másokat. Keresd meg a módját, hogy beszelj Talia-val.
 -De a tűz-
-A tűz a te erőd kincsem- nyomott egy puszit a homlokomra- Soha, de soha ne feledd. Egy hatalmas nagyúr az édesapád és semmilyen körülmények között ne vedd le a nyakláncot. Úgy szeretlek- ölelt át szorosan.
-Én is szeretlek anya.