Ne hazudj a szerelemnek. +18 - BEFEJEZETT!

Part 18. - Események.

Mikor kinyitottam a szemem még mindig homályosan láttam. Kellet egy pár másodperc mire felfogtam mi is történik éppen.
A földön feküdtem és vagy egy tucat ember álldogált felettem. Jobbra Ava térdelt mellettem, balra pedig Lance és a kezemet szorította. Nem nagyon értettem, hogy miről beszélnek mert a hangok is homályosak voltak.

-Hmm. - Nyögtem fel a fájdalomtól.

- Basszus Olivia, végre magadhoz tértél. – Mondta Ava.

- Oliv, jól vagy?

- Hmm, azt hiszem igen. - Nyögtem.

- Hála az égnek.

Felsegítettek a földről pár perc után mikor már nem szédültem és vissza ültettek a székemre. Hoztak nekem egy pohár vizet, ami nagyon jól esett a kiszáradt számnak. Felhajtottam a pohár egész tartalmát és igyekeztem hogy ne essek össze újra.

- Annyira megijedtünk mikor lezuhantál a földre, fáj valamid? – Érdeklődött Lance.

- A hasam fáj egy kicsit.

- Gyere haza viszlek. - Mondta Lance azonnal.

Megszólalni sem volt időm mert már el is indultunk kifele az étteremből.
Ava és John kikisért minket Lance kocsijához, majd elköszöntek tőlünk.

- Gyógyulj meg hamar Olivia. – Mondta Ava miközben a nyakamba borult és szorosan magához ölelt.

Lance és John is kezet fogtak, majd besegítettek engem az anyósülésre.

- Szóljatok, ha baj van, bármiben segítünk. – Kiabálta Ava, majd Lance is becsukta az ajtót, és végül elindultunk.

Az autóban is végig a hasamra szorítottam a kezemet mert újra elkezdett nagyon fájni mindenhol.

- Be viszlek a kórházba.

- Nem, nem kell, rendben leszek.

- Olivia, ez nem játék, látom hogy nem vagy jól, most azonnal beviszlek.

Esélyem sem volt vitatkozni Lance-el, mert kérdés nélkül a Saint Matthew kórház felé vette az irányt.
Tíz perc múlva már egy fehér váróteremben ültünk. Kértem, hogy menjen haza, de nem ment.
Mikor az orvos engem szólított, ő is jött velem és egy percre sem hagyott magamra.
Vért vettek tőlem, és csináltak egy hasi ultrahangot is.
Az eredmény nagyjából harminc perc múlva lett meg, addig csendben várakoztunk.

- Nos, Miss. Hamilton, nincsen semmi komoly baja, csak egy kis gyomorrontás a ludas valószínűleg. A hasi ultrahang rendben volt, nem találtunk semmit sem, és a vérképe is rendben van.

- Gyomorrontás?

- Igen okozhatja a stressz is vagy az, ha az ember össze vissza eszik, de a leírt fájdalmai alapján ezt a stressz okozta.

- Oh.

- Volt mostanában stresszesebb vagy idegesebb időszaka?

- Csak az volt doktor úr.

- Nos, akkor ezen változtatni kell. Menjenek haza és pihenjenek egy jó nagyot a barátjával.

Meg akartam szólalni, hogy Lance nem a barátom, de megelőzött.

- Rendben van doktor úr, pihenni fogunk.

Vártunk még pár percet míg megkaptam a papírjaimat és elindultunk hazafele.
Az úton majdnem elaludtam mert a kórházban kaptam egy elég nagy adag fájdalom csillapító injekciót.
Mikor éreztem, hogy lassul az autó kinyitottam a szememet, és láttam, hogy Lance a Brown Street 345 mélygarázsába készül lehajtani.

- Lance, én a Brown Street 348-ban lakom.

- Tudom.

- Akkor mit keresünk a te mélygarázsodban?

- A ma estét nálam töltöd.

- Hogy mi?

- Jól hallottad, nem szeretném, hogy rosszabb legyen az állapotod, azt meg pláne nem szeretném, hogy baj esetén ne legyen veled senki.

Aranyos volt Lancetől ez a kis kedves gesztus, de most csak arra tudtam gondolni, hogy befeküdjek egy ágyba és aludjak.
Lance kisegített az autóból és belém karolva segített felmenni az emeletére.
A liftben megnyomta a 20as gombot, és lassan elindultunk felfelé. Alig bírtam megállni a lábamon és már tényleg csak az ágyra tudtam gondolni, annyira kimerültnek éreztem magamat.
A liftből kilépve csak kettő lakás ajtó volt ezen a hatalmas emeleten.
Lance odavitt az egyikhez és kinyitotta az ajtót. A szavam is elállt mikor megláttam a gyönyörű lakását. Tágas tér és hatalmas ablakok, egyszerűen csodálatos volt.

- Várj egy picit, leveszem rólad a cipődet. - Letérdelt elém én pedig félig felhúztam a lábamat előtte.

Mikor hozzáért a lábamhoz kirázott a hideg. Mint mindig, ahogy most is, imádtam az érintését.
Levette mindkét cipőmet és rögtön bekísért az egyik hálószobába.
A szoba közepén egy hatalmas ágy volt, amin egy elég puhának látszó takaró volt össze hajtogatva.

- Hol van a zuhanyzó? – Kérdeztem rekedtes hangon.

- Elég, ha reggel zuhanyozol le, nyugodtan aludj most, nem kell ilyeneken aggódnod.

- Rendben.

Lance leültetett az ágyszélére és mereven bámult rám.

- Hozok egy pohár vizet neked ha netán szomjas lennél az este, utána tényleg hagylak aludni.

- Rendben, köszönöm.

Lance magamra hagyott és pedig elkezdtem levetkőzni. Levettem a ruhámat és az egyik székre dobtam, amit a szobában találtam.
Vissza ültem az ágyra és hanyadt dőltem rajta.

- Úristen, mennyire kényelmes. – Jegyeztem meg.

Felhúztam mindkét lábamat és lehunytam a szememet egy fél pillanatra.