Korkülönbség

8 fejezet

*Szebasztian szemszögéből*

Reggel mikor felkeltem Britani még aludt. Mivel a tegnap esti dolog miatt még eléggé rosszul éreztem magam így úgy döntöttem meglepem Britanit.
Ki is mentem a konyhába hogy reggelit csináljak.
Tükörtojást csináltam baconnel.
Ezeket felpakoltam egy tálcára és egy pohár narancslevet is tettem mellé.
Mikor beléptem a szobába Brit már ébren volt.
-Jo reggelt szerelmem!-mosolyogtam rá majd a kezébe nyomtam a tálcát.
-Jo reggelt életem! Ezt nekem csináltad!? Istenem de aranyos vagy!-mondta már könnyes szemekkel.
-Ne hogy el sírd itt nekem magad!-ultem le mellé.
-Te nem is eszel?-nezett rám boci szemekkel.
-De!Hozzok magamnak is egy adagot!-nyomtam egy puszit az arcára majd kisétáltam.
Miután meg kajaltunk fel tettem a kérdést.
-Mit csináljuk ma bébi?
-Szeretnelek ma bemutatni egy számomra nagyon fontos embernek!
- És megtudhatom hogy ki az?
-A legjobb fiú barátom. Viszont most keszulodjunk mert egy óra múlva talizunk a városban vele.
-Értettem főnök asszony.
-Nagyon viccesnek érzi ma magát valaki.-mondta majd megcsókolt.
-Kikészítesz te nő!-mondtam majd repetaztam csokjabol.
-Na nagy fiú engedj! Keszulodjunk mostmár!-nyomott puszit az arcomra.

,, Idő ugrás már a városban vagyunk''

-Daniiiii!-ugrott egy srác nyakába Brit.
-Szia szép lány! Ma is bombasztikus vagy!-mondta a srác.
*Adok én neked szép lány.*
-Dani ő itt Szebasztian életem szerelme!-mutattot be.-Szeb ő itt Dani!
Kezet fogtam a sráccal.
-Szóval te lennél az aki elrabolta Britani szívét!-nezett rám Dani.
-Igen így is mondhatjuk!-vakartam meg a tarkóm.
-Figyu srácok ti beszélgesetek én pedig körül nézek pár boltban.
-Okes szivi! Menj csak!-mondtam majd adtam egy puszit a szájára.
Leültünk egy padra.
-Na figyelj Szebasztian!-foridotta komolyra a szót Dani.- Kérlek ne törd össze a szívét! Rengeteg szarbol segítettem már ki! És tudom mennyire a lelkére tud venni dolgokat. Nagyon érzékeny lány. Megha azt is mutatja hogy ő a legkeményebb. Igaz még csak azóta vagyunk ilyen jóba mióta osztály társak lettünk. Szóval hetedik óta. De egy év alatt is sikerült nagyon jól kiismernem. De a lényeg az hogy nem akarom hogy miattad sirjon. Ne bantsd meg. Ha el is akarod dobni azt is óvatosan csinált.
-Igerem neked hogy nem fog miattam sírni! És miért is akarnám eldobni!? Miért dobnam el az életemet!? Nekem ez a lány nagyon sokat jelent! És mint lattom neked is! De ugye nem volt vagy lesz köztetek semmi olyan!
Felnevettet.
-Igen nagyon sokat jelent nekem de csak mint barát!Soha nem is volt és nem is lesz köztünk semmi olyan! Ráadásul barátnőm van!
Erre már csak mosolyogtam.
Britani is vissza ért.
-Na jót beszélgetett a két kedvenc pasim?
-De még milyen jót!-mondtam.
-Na figyu szerelmesek! Nekem mennem kell mert engem is vár a szerelem!-pattant fel Dani.
-Üdvözlöm Elit!-mondta Brit. Azzal megölelte Danit.-Vigyazz magadra! Szeretlek bolond!
-Én is téged szép lány! Ne halljak rólad semmi rosszat!-mondta majd elsétált.
-Engem nem is szeretsz?-vagtam be durcit mikor felém fordult.
-Csak nem féltékeny az én nagy fiúm?-ult bele az ölembe.
-Szeretsz vagy nem?-valaszt nem kaptam csak megcsókolt.
-Szeretlek majom!-mondta mikor elváltam tőle.
-Szeretlek kicsi!-nyomtam még egy puszit a szájára.-Na de most menjünk haza.

El is indultunk haza.
-Kicsim?-fogtam meg a combját vezetés közben.-Dani említett valami olyasmit hogy sok mindenen segített már át téged!? Mi vagy mik voltak ezek a dolgok?
-Hat sok minden!-vett egy mély levegőt én pedig combját kezdtem simogatni.-De ami miatt tényleg hálás vagyok és most itt beszélgethetünk az az mikor a nagyon mély időszakomban öngyilkos akartam lenni. Dani beszélt le róla. Azon kívül sokat veszekszem a szuleimmel olyankor is Dani volt mellettem. Sokat köszönhetek neki. Hiába még csak egy éve vagyunk ilyen nagyon jóba.
-Ongyilkos akartál lenni? Ezt nekem miért nem mondtad eddig?-huzodtam félre a kocsival.
-Nem szerettem feltepni a régi sebeimet. Örülök hogy sokkal jobban vagyok mint akkor!-bamult ki az ablakon könnyes szemekkel.
-Es hogy hogy Dani beszélt le róla? A csaladtagjaid vagy a többi barátod hol volt akkor?
-Ez egy nagyon jó kérdés!-arcan fájdalmas mosoly ült.- Senki nem vette komolyan a problémáim mindenki azt hitte túl reagalom. Mindenki azt mondta én nem ilyen vagyok. Rám hagyták. Egyedül maradtam akkor és a sötétség egy idő után elnyelt.
-Nagyon sajnálom! Bár tudom hogy ez már semmit nem jelent!
-Te soha ne hagyj el! Kérlek!-nezett rám kisirt szemeivel.
-Soha!-hajoltam közelebb hogy megtudjam csókolni.-Szeretlek!-mondtam mikor elváltunk.
-Szeretlek!
Azzal haza mentünk.