Korkülönbség

20 fejezet

*Szebasztian szemszögéből*

Miután Brit kisírta magát elindultunk haza. Először Brit szüleihez mentünk. Brit lepakolt és magához vett pár napra való ruhát mert megbeszéltük hogy most egy darabig nálunk lesz.

Fél órával később:

-Sziasztok! Megjöttünk!-kiabaltunk mikor beléptünk a lakásba.
-Sziasztok!-jott a válasz a lakásból.
Bevittük a cuccokat és mindenkinek köszöntünk.
-Pakoljatok ki utánna pedig jöjjön mindenki a konyhába! Beszélni szeretnénk veletek!-mondta anya.
-Eleg szomorúnak tűnik! Remélem nincs baj!-mondom Britnek mikor már pakolunk ki a bőröndökbol.
-Biztos hogy nincs baj! Ne aggódj!-olel meg hátulról Brit és megpuszilja a hátam.
Nagyot sóhajtok és szembe fordulok vele. Szorosan olelesembe zárom.
-Remelem!-suttogom majd puszit adok feje bubjara.

Miután végeztünk a pakolassal kimentünk az étkezőbe ahol már ott ült a család. Mi is leültünk.
-Na szóval nem véletlenül hívtunk ide titeket.-kezdte anyu.
-Meghozztunk egy döntést amit már rég meg kellett volna!-szólalt meg apa.
-Mint azt ti is tudjátok régóta nem olyan a kapcsolatunk mint régen! Ezért hogy mindenkinek jobb legyen úgy döntöttünk hogy...
-Elválunk!-mondtak egyszerre.
-Hagyunk időt hogy feldolgozzatok!-mondta anya.
Azzal mindenki elvonult a saját szobájába.
Én leültem az ágy szélére a kezembe temettem arcom és sírtam. Igen férfi létemre de elsirtam magam.

*Britani szemszögéből*

Számomra nincs ennél rosszabb látvány látni ahogy a szerelmem darabjaira hullik. Eddig mindig ő segített rajtam most rajtam a sor.

Óvatosan mögé csuszom és atkarolom labaimmal. Apró puszikal hintem be nyakát közben hátát simogattom.
Nem szükségesek szavak ezért csendben maradok. Egy idő után szépen lassan oldalára fektettem a még mindig zokogó Szebet. Továbbra is olelem tudom hogy erre van szüksége. Egy idő után a sírás alább hagy. Elaludt. Betakarom majd csendben kiosonok a szobából.
Viola kint ül a nappaliba. Leülök mellé.
-Szebasztian hogy viseli?-nez rám.
-Nem túl jól! Elsírta magát de most alszik! Na és Mike?
-Ugyan ez! Sírt egy sort meg őrjöngött de mostmár alszik!
-Mi lesz így velük?-kerdezem aggódva.
-Nem tehetünk mást Brit csak hogy tartjuk bennük a lelket amíg fel nem dolgozzak! Lehet hogy nekünk is mocskos módon fog fájni hogy végig kell néznünk azt hogy szenvednek de muszáj lesz végéig csinálnunk! Hiszen szeretjük őket!
-Mindennel jobban!-mondom majd Viola vállára dontom a fejem.- Nehéz időszak vár ránk!-sohajtom.