Korkülönbség

40 fejezet

*Britani szemszögéből*

Ütemesen csipogó hang. Az első dolog amit érzékelek az állítólagos halálom után. A következő pedig a fények. Majd pedig egy csendben szuszogó hang. Aztán érzem az érintést. Valaki a kezemet fogja. A fejem hasogat. Egy fehér szobában vagyok. Felakarok ülni de nem sikerül valaki vállamnál fogva visszatart.
-Britani!-néz velem szembe Szebasztian.-Istenem!-elsírja magát. Majd megsimogatja az arcom.-Hívok egy orvost! Maradj veszteg!-azzal kimegy a szobából.

Egy fehér köpenyes férfi lép be a szobába Szebasztiannal a nyomában.
-Üdvözlöm újra közöttünk Britani! Hogy érzi magát?
-Hát voltam már jobban is!-mondom elgyengült hangommal.
-Tisztában van vele hol van és hogy mi történt?
-Igen doktor úr!-süttöm le a tekintetem.
- A következő egy hétben bent tartjuk megfigyelésen! És egy pszichológus is látogatni fogja magát! A foglalkozást természetesen azután is folytathatja ha kiengedjük!-mosolyog rám. De ebben a mosolyban benne van a szánalom. Ezt nem egészen így terveztem.
-Köszönöm doktor úr!
-Pihenjen sokat! Most semmi más dolga nincs!
Azzal az orvos elhagya a szobát. Én pedig kettesben maradok Szebasztiannal.
Ő pedig letelepszik a kis székre az ágyam mellé.

-Annyira sajnálom!-suttogja halkan.
-Mégis mit?-veszek mély levegőt.
-Hogy idáig fajultak a dolgok! Ez az egész az én hibám Britani! Majdnem meghaltál miattam!
-Ez az egész nem csak miattad vot!
-Hát akkor mi volt még az okod arra hogy ezt tedd magaddal?
-Erről először a pszichológusnak fogok beszélni!
-Komoly a dolog?
-Szerinted?-nevetek fel szarkasztikusan.
-Jó ez nagyon hülye kérdés volt!
-Hát az!-mondom.
Majd csend telepszik a szobára. Kínos csend. De ilyen helyzetben már minden kínos.
-Felhívom a többieket hogy felébredtél! Mindenki nagyon megijedt tegnap!
-Sajnálom!-suttogom.
-Tudom! De igazából nem neked kell sajnálni!
Majd kimegy a szobából. Én pedig egyedül maradok és elgondolkozom hogy ez mekkora trauma lesz az egész családnak és a barátaimnak egyaránt.

1 órával később:

-Britani!-ugrik a nyakamba anya és apa. -Soha többet ne merd ezt tenni velünk!
-Sajnálom!-mondom majd puszit nyomok mind kettőjük arcára.- Annyira sajnálom!
-Elolvastuk a nekünk szánt búcsúlevelet! De ezzel most ne foglalkozzunk! Ha már jobban vagy teszünk az ellen hogy megbűnhődjön!-csak ennyit mond apa. Nincs név nincs tény. De mégis tudjuk hogy miről beszél.

Anyuék után bejön Viola és Mike.
-Annyira megijesztettél!-mondja Viola.
-Meg engem is!-mondja Mike.
-Sajnálom!
-Tudunk róla mi történt! Segíteni fogunk ha eljön az ideje!
-Köszönöm!
-Annyira szeretünk!-borulnak a nyakamba. És sírunk. Mind a hárman.
-Én is titeket!

Miután Viola és Mike is elmentek. Megint Szebasztiannal maradok.
-Nem kell ám itt éjszakáznod! Menj haza és pihend ki magad! El leszek egyedül is.
-Ezt most felejtsd el! Én itt maradok!-dobbant egyet lábával.
-Szebasztian tényleg nem kell ezt csinálnod!
-Britani! Én mostmár veled maradok! Ha törik ha szakad! Egyszer engedtem el a kezed abból is látod mi lett. Megértem ha soha nem fogsz nekem megbocsátani de én akkor is vigyázni fogok rád mint barát. Persze ha majd egyszer nem akarod hogy ismét többek legyünk!
-Talán egyszer!
-Talán egyszer!-ismétli.
-Viszont ma este már ne a kis széken aludj! Gyere ide!-csúszok arrébb az ágyon. Szebasztian egy szó nélkül befekszik mellém majd átölel. Nem szólunk egy szót sem csak elalszunk. Egymás karjaiban mint két barát miközben tudjuk hogy mind a ketten többet érzünk.