Sleeping with Eddie Munson (Befejezett)

H Ú S Z O N Ö T

Eddie házában álltunk felsorakozva, mindenkin fegyverek tömkelege. A plafonon volt egy aprócska portál, amin éppenhogy átférhettünk. Steve elővette a kötelet, amit hoztunk és feldobta a portálba. A kötél megfeszült, meggyőződtünk róla, hogy elbírja el a súlyunkat.
- Na? Ki megy elsőnek? - kérdezte Nancy
- Én megyek - léptem oda a kötélhez. Mindenki árgus szemmel figyelt. Megfogtam a kötelet és felkapaszkodtam rá, nem szakdt el, nem esett ki a portálból ezért bátorkodva elkezdtem mászni rajta. A portál magába szippantott, és átkerültem a hellyel lefelébe. Ámulva néztem körbe a házban, olyan volt mintha egy rémálomban lettem volna. Mindenhol sötét indák tekergőztek és mindent fekete nyálka borított
- Y/n, jól vagy? - hallottam egy hangot fentről
- Jól vagyok, jöhettek! - kiáltottam. Félreálltam az útból és láttam, hogy egyből utánam érkezik Eddie, Dustin, Nancy, Steve és Robin.

Mégegyszer átvettünk mindent lépésről lépésre, majd indult is az akció. Nancy-ék elmentek Viktor házához, mi hárman pedig kipakoltuk a rengeteg erősítőt és felköltöztünk a tetőre, bedugtunk minden erősítőt és az én kis hősöm el is kezdett játszani.
- Ezt neked, Chrissy - mondta majd megütötte a fülünket, a Metallica, Mater Of Puppets című száma. Teljesen beleélte magát ajátékba, gyönyörű látvány volt. Láttuk, ahogy egy hatalmas csapat denevér-felleg közelít felénk, hatalmas tempóval
- MÉG HARMINC MÁSODPERC - kiabálta Dustin, miközben a kezével mutatta a három és a nulla számot. Eddie bólintott, majd még nagyobb beleéléssel játszott - MÉG HÚSZ MÁSODPERC - számolt vissza. Elkezdődött a gitár szóló, az a kedvenc részem. Elképzelni sem tudtam, hogy mennyit gyakorolhatta ezt a számot, mivel ezt rettentően nehéz eljátszani - MÉG TÍZ MÁSODPERC - mondta a pösze, majd mielőtt elértek volna minket a lények, leugrottunk a tetőről és bezárkóztunk a házba
- Szép munka volt - tettem rá a vállára a kezem elismerően. A rácsokat rángatták a denevérek, készek voltunk a harcra, elővettük a fegyvereinket és a kukásfedél pajzsainkat

Mozdulatlanul vártuk, hogy mit lépnek a denevérek. Csend volt, kintről sem lehetett hallani egy hangot sem. Elgondolkoztam, hogy vajon mi történhetett, majd rájöttem.
- Basszameg, a szellőzők! - suttogtam idegesen, majd befutottam az egyik helyiségbe. A fiúk követtek és ahogy beértem a szobába, a szellőzőből próbált bemászni az egyik denevér. A pajzsommal visszaszorítottam őket - ti menjetek a többihez, nem juthatnak be - utasítottam őket. Kiviharzottak a szobából, én továbbra is takartam a szellőzőt.
Nem lehettem egyedül túl sokáig, amikor meghallottam Eddie kiáltását. Gondolkozás nélkül rohantam ki magam után gondosan bezárva az ajtót, hogy időt nyerjek. Beértem a nappaliba és láttam, ahogy Dustin a falon lévő rést takarja, Eddie pedig a földön fekszik és egy denevérrel küzd. Hezitálás nélkül odaléptem, letéptem róla és eltörtem a nyakát. Szerelmemet felsegítettem a földről, majd hallottuk, ahogy a bezárt ajtó megadja magát és hangos csattanással törik ki a helyéről. Pillanatokon belül robbantak be a denevérek. Elővettem egy lángszórót és azzal próbáltam feltartani őket.
- MENJETEK! - kiabátam - FELTAROM ŐKET TI MENJETEK
- Néklüled sehova! - mondták egyszerre
- AZT MONDTAM HOGY MENJETEK!! - küszködtem a lángokkal - Én is megyek, megígérem!
- Ha meghalsz, megyek utánad - mondta Eddie, majd felsegítette Dustin-t a portálba. Miután mindketten átértek, én is utánuk mentem. Az egyik kezemmel másztam a kötelen a másikkal tartottam a lángszórót. Már majdnem felértem, amikor éreztem hogy az egyik denevér beleharap a lábamba és visszafele kezd húzni. Lerúgtam a lábamról, majd belevetettem magam a portálba.
Puffanva érkeztem a matracra, ami előre ki volt készítve. Éreztem hogy a lábam sajog és lüktet, ezen felül még pont arra is estem. Mindketten aggódva léptek oda hozzám, és megöleltek
- Nem esett semmi bajod? - kérdezte Dustin
- Nagyon bátor voltál hercegnőm, büszke vagyok rád - csókolt meg remegve Eddie. Én is remegtem, teljes testemben
- Megtettünk mindent, amit kellett. A többi Nancy-éken múlik - suttogtam, majd megpróbáltam felállni.
Egy apró grimaszt vágtam a fájdalomtól, de nem akartam, hogy észrevegyék a sebemet. Egy szót sem szóltunk, csak álltunk a fal mellett és görcsösen vártuk a többieket. Én hozzábújtam Eddie-hez, mert még mindig remegtem a történtek miatt. Az izmaim feszültek voltak és a lábam rettenetesen fájt, sírni tudtam volna, de egy hangot sem hallattam. Éreztem, ahogyan a vérem átáztatja a ruhámat és csöpögni kezd a földre. Nem akartam, hogy észrevegyék ezért a másik lábamal takartam sebemet.
- Y/N TE VÉRZEL!! - ugrott fel Dustin. Társam ijedten kapta vérző testrészemre a fejét, majd idegesen felém fordult
- Miért nem szóltál?! - fogta meg a karom és vezetett el a kanapéig. A homlokamra tette az egyik kezét - nagyon sok vért veszettél és még lázad is van - aggodalmaskodott.
- Nincs semmi bajom, ne aggódjatok értem - hesegettem el őket
- Most nem kell rendíthetetlennek lenned Y/n - nézett mélyen a szemembe Eddie. Óvatosan megpróbálta felhúzni a nadrágom szárát, amire én fájdalmasan felnyögtem
- Ne! - szisszentem - pokolian fáj, ne érj hozzá! - kivettem a cipőmből egy kést és levágtam a nadrágom azon részét, ami alatt a seb volt. Hát csúnya látvány volt. A lábamból egy kisebb darab hiányzott és ömlött belőle a vér. Dustin levette a fejéről a kendőt, ami eddig rajta volt
- Ez nagyon fog fájni, de muszáj lesz kibírnod - mondta majd erősen a sebem köré kötötte. Igaza volt, tényleg nagyon fájt. Hangosan kiáltottam fel a fájdalomtól, majdnem kicsordultak a könnyeim - jelenleg ennyit tudunk tenni ameddig el nem áll a vérzés - mondta miután befejezte a kötözést. Hálásan néztem rá, de egy szót sem tudtam kiejteni a számon.
Az idilli pillanatot egy zuhanó ember szakította meg. Robin. Ennyire még sohasem örültem ennek a lánynak. A fájdalommal nem törődve, felugrottam a kanapéról és odamentem hozzá. Őt követte Nancy és Steve is
- Nem esett bajotok? Jól vagytok? - kérdeztem egyből, ahogy megöleltem őket
- Jól vagyunk - mondta Nancy - ellenben Vecna-val - nevetett gonoszan, mire kicsordult a könnyem. Az egész csapat együtt örvendett a sikerüknek - Együtt sikerült megölnünk a rohadékot!
- Büszke vagyok rátok, remek munkát végeztetek - mosolyogtam rájuk izgatottan. El sem hiszem... Vége van
- Ez nem csak a mi érdemünk - fordult a fiúk felé, miközben megfogta a kezem - együtt csináltuk meg! - annyira boldog voltam, hogy végre vége van a szenvedésnek és a bújdoklásnak
Éreztem, hogy a lábamból kimegy az összes erő és forogni kezd a világ. Belekapaszkodtam a hozzám legközelebb álló emberbe. A többiek aggódva fordultak felém és kaptak el, mert nem tudtam megállni a lábamon. Lefektettek a kanapéra és teljesen elhomályosodott a világ és a hangokat mintha egy fal túloldaláról hallottam volna.

Rengeteg vért vesztett

Nem tudtam megkülönbözetni a hangokat. Matatást éreztem a lábamnál, de már nem fájt. Mindenki beszélt és pánikolt, amikor felismertem Eddie hangját. Tisztán értettem minden szavát.

Kérlek ne hagyj itt Y/n! Gyerünk, térj magadhoz! Szeretlek!

- Eddie... - suttogtam, mire mindenki elhallgatott és teljesen elsötétedett a világ