Sleeping with Eddie Munson (Befejezett)

H Ú S Z

A szoba olyan volt mint egy kihallgató terem. Középen egy asztal, pislákoló lámpák. Teljes csend volt a helyiségben. Egymással szemben ültünk le.
- Örülök, hogy újra láthatom. Maga nélkül unalmas ez a hely - kezdett neki Dr. Tihonravov
- Hagyja a formalitást, kezdjünk neki - mondtam egy fokkal udvariasabban
- Nem kell visszafognia magát, már nem vagyok a főnöke - dőlt hátra a székben
- Tudja szerintem maga az egyik legnormálisabb ezen a helyen - mondtam burkolt idegességgel - de tudja nem fogok finomkodni. Megmondtam hogy ez lesz! Kurvára megmondtam hogy abba kell hagynunk!! - emeltem fel a hangom - De nyilván nem vett senki komolyan és ez lett a vége. CHRISSY CUNNINGHAM HOLTAN FEKSZIK A HÁZUNKBAN ÉS MOST NIKA SMIRNOVA NÉVEN BÚJKÁLOK OROSZORSZÁGBAN - csaptam rá idegesen az asztalra - megint kinyitották a kaput és megint rengetegen fognak meghalni... Jobb esetben! Én már akkor mondtam, hogy le kell állnunk, amikor Svetlana meghalt. Tudom, hogy az én ötletem volt, de megmondtam, abba kell hagyniuk mert veszélyes. Mindenkit meg akarnak ölni? Ez a terv, ha? - néztem rá megvetően
- Nézze... El kell mondania mindent amit tud - folytatta teljes nyugodtsággal - megértem, hogy nem nyugodt, mivel még egy barátja meghalt, de-
- Mi az hogy mondjak el mindent?! Maguk csinálták ezt az egészet! Ne játsza nekem az ártatlant! - háborodtam fel. Már vettem a levegőt, hogy folytassam, de félbeszakított
- Nem mi nyitottuk ki a kaput. - meglepetten néztem rá - ezért kell mindent elmondania
- Akkor magától nyílt ki? - mondtam szarkasztikusan - már automatikusra is sikerült megcsinálni?
- Ebben nincs benne a kezünk, higyje el. Amióta elment tőlünk, nem kísérletezünk ezzel
- Nem tudok többet magánál... - halkultam el - őszintén, semmit sem tudok. Egyszer csak a lány teljesen lefagyott és nem mozdult, majd a levegőbe emelkedett, eltörtek a végtagjai és a szeme vérezni kezdett. Ennyivel tudok szolgálni - mondtam mostmár teljesen nyugodtan
- Rendben. Megteszünk mindent
- Lehet véletlenül nyitottuk ki - ötleteltem - és úgy szabadulhatott ki megint egy lény. Mint azok a demoizék. Végülis elég erős a sugárzása az anyagnak amit használtunk. Lehet, hogy nem csak elektromos energiával lehet kinyitni a kaput, hanem sugárzással is
- Nem hiszem. Nem dolgoztunk olyan nagy sugárzással. Nem kockáztathattunk... A barátjának mit mondott el? - tért rá a tárgyra végül
- Csak amit muszáj tudnia. A csúnya részeket kihagytam. El kellett mondanom, az ő házában halt meg a lány, ráadásul a szeme láttára - néztem rá aggódóan - kérem ne bántsák...
- Nyugodjon meg Y/n. Nem esik baja neki. - mondta nyugtató hangon
- Megesküszik? - ráncoltam össze a szemöldököm
- Esküszöm

Percek múlva kimentünk az ajtón és odarohantam a várakozó Eddie-hez
- Jól vagy? Nem bántottak? - néztem végig rajta aggódóan
- Nem csináltak semmit, aggódtam érted - fogta meg a kezem
- Az apjához vigyék őt és a fiút - szólalt meg az ajtóból Dr. Tihonravov
- De hát... - kezdett neki Dr. Lisov, mire félbeszakította
- Semmi de. Azt csinálod amit mondtam. És a fiúhoz egy ujjal se nyúljatok - nézett rám baráti mosollyal. Hálásan pillantottam rá, mielőtt elvezettek minket.

Újra beültünk az autóba, majd elvittek minket apám házához. Csengetés nélkül mentünk be. Este felé járt az idő, ezért megpróbáltunk halk léptekkel menni. Teljes csend volt a házban, azt hittük, nincs otthon senki. Beljebb merészkedtünk, teljesen a nappaliig, amikor egy folyosóról ugrott ki a ház jól ismert tulaja egy fegyverrel a kezében és ránk szegezte. Megkönnyebbülten engedte le a kezeit, amikor meglátta hogy mi vagyunk a betolakodók. A kezemben lévő táskámat elengedtem és a nyakába borultam. Erősen szorítottam magamhoz. Egyetlen érintésétől is meg tudtam nyugodni, ez akkor sem volt másképp. Mellette biztonságban éreztem magam.
- Mibe keveredtél megint, Y/n? - kérdezte lemondóan

A kísérőink mindent elmondtak neki, míg mi a szobánkban pakoltuk ki a gyorsan összedobált csomagunkat. Amikor bepakoltam mindent a szekrénybe, gondterhelten dőltem neki. Eddie odalépett hozzám és szorosan megölelt. Ez hiányzott nekem, egy hatalmas ölelés. Az arcomat a mellkasába temettem és megpróbáltam kizárni a fejemből a gondolatokat, de hát nem nagyon jártam sikerrel. A könnyeim kicsordultak a szememből, és halkan sírtam, majd egyre hangosabban. Eddie lágyan simogatta a hátamat, miközben mondogatta hogy nem lesz semmi baj, de tudtam hogy ez nem igaz. Igen is lesz baj.
- Mindenről én tehetek - motyogtam bele sírva a mellkasába
- Ne beszélj butaságokat, te semmiről sem tehetsz - suttogta
- Dehogynem - kezdtem hangosabban sírni - ha én nem találom ki, hogy ki kell nyitni a kaput, akkor most nem tartanánk itt...
- Ezt meg hogy érted? - tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni
- Annyira sajnálom - halkultam el. Leültem az ágy szélére, mert tudtam, hogy ezt állva nem tudom neki elmondani, majd kis habozás után folytattam - mindig apával jártam dolgozni 17 évesen és segíteni is tudtam az ott dolgozóknak, mivel messze átlagon felüli volt a tudásom. Rengeteg jó ötletem volt az új vegyifegyverekkel és a megvalósítasukkal kapcsolatban, ezért hivatalosan is felvettek - a hangom remegett és a beszéd nehezen ment. Fájó téma ez nekem - sokat hallottam a Hawkins laborban történtekről és a hellyel lefeléről, ezért felvetettem egy kósza ötletet, hogyha rengeteg energiát összpontosítunk egy helyre, akkor meg lehetne nyitni a kaput. Nem vették komolyan az ötletemet és kinevettek, ezért megmutattam nekik minden számítást amit végeztem, és készítettem egy tervrajzot a gépről, amivel meg tudják valósítani. Ekkor már hittek nekem. Rengeteg hiba volt a tervrajzban, sokat kellett javítani rajta. Egyszer felrobbant az egyik próba alatt és meghalt közben az egyik legkedvesebb barátnőm... Svetlana-nak hívták - újra patakokban folyt a könny a szememből - ha nem vagyok ilyen felelőtlen akkor ezek nem történnek meg - temettem bele az arcom a mellkasába és úgy sírtam tovább - most biztosan szörnynek tartasz
- Nem tartalak szörnynek - mondta nyugtatóan miközben átölelt - erről akkor sem te tehetsz
- Jobb lenne ha nem szeretnél engem - suttogtam alig hallhatóan
- kérd bárkitől ezen a világon, hogy ne szeressen csak tőlem ne - szorított magához

Teljesen nyugtalan voltam, nem tudtam abbahagyni a sírást, olyan volt mintha egy rémálomban lennék. Kint esett az eső és villámlott. Eddie az ágytáblának támasztotta a hátát én pedig az ölében ültem és kétségbeesetten öleltem és sírtam. Nem szólt egy szót sem, csak hagyta, hogy megnyugodjak. A légzésem lassan helyreállt és abbahagytam a sírást. Nem eresztettem, csak a nyakába temettem az arcomat. Amikor már majdnem elaludtam, kopogás riasztott fel. Nagyon megijedtem az éles hangtól és felugrottam. Apa lépett be az ajtón két bögrével a kezében
- Hoztam nektek teát - leült mellénk és átadta nekünk a bögréket. Kikászálódtam Eddie öléből, ami nehezen ment, mert semmi erőm nem volt. Leültem mellé és a vállára hajtottam a fejem, mire megsimogatta az arcomat - tudom, hogy ez most nagyon nehéz, de ne aggódj életem. Apa mindent elintéz - mondta nyugtatóan - addig maradtok ameddig szeretnétek
- Sajnálom - néztem rá kisírt szemekkel - nem akartam a terhedre lenni
- Te sosem vagy a terhemre - ölelt meg - bármit megtennék érted. Elmondták, mi történt... Szeretnél róla beszélni? - megráztam a fejem jelezve, hogy most nincs kedvem vitatni a témát - rendben. Mennem kell, még felhívok néhány embert. Ha akármit szeretnél csak gyere át - állt fel a helyéről és hagyta el a szobát