» 𝘜𝘵𝘢́𝘭𝘰𝘮, 𝘩𝘰𝘨𝘺 𝘴𝘻𝘦𝘳𝘦𝘵𝘭𝘦𝘬 « 𝘔𝘢𝘳𝘪𝘤𝘴 𝘗𝘦𝘵𝘪 𝘧𝘧. «

» 𝟮. 𝙚́𝙫𝙖𝙙 𝟯. 𝙧𝙚́𝙨𝙯 «

-Ezt most miért kaptam?! - utalt az arcába érkező hógolyóra

-Mert miért ne? - nevettem rajta

-Ezt még csúnyán visszakapod! - hadonászott felém, majd már gyúrta is a gigantikus hógolyót, amivel egy jól célzott dobással vállon talált

-A harc hát legyen harc Marics! - hunyorítottam felé

-Kihívás elfogadva Kovács! - eresztett egy szemtelen félmosolyt, majd mindketten a hatalmas hókupacoknak estünk és sorjában gyártottuk a golyókat.
Mint a kisgyerekek, eszméletlenül beleélve magunkat szórtuk egymást a töltényekkel, míg nem Peti véletlen meg nem dobta egy mellettünk elhaladó nénike hátát.

-Ohh, elnézést hölgyem! - intett oda neki nyakát behúzva Peti

-Te nagy határ szerencsétlenség - mentem oda hozzá nevetve, majd nagy lendülettel a hókupacba löktem, mire ő kiterült mint egy leveli béka

-Köcsög vagy! - nézett rám mozdulatlanul

-A köcsög része te vagy! - nevettem még mindig

-Jól van Tücsök - mosolygott már ő is - Segíts fel!

-Na gyere! - nyújtottam a kezem hogy táppászkodjon fel, de úgy látszik neki teljesen más volt a szándéka, mivel ahogy megfogta a kezemet magára rántott

-Hihi - kuncogott majd szorosan magához szorított

-Miért is hittem neked? - kuncogtam majd adtam a kipirult arcára egy puszit

-Meert...talán mert szeretsz, azért! - mondta boldogan

-Hogy is ne - hajtottam a fejem a mellkasára - Fel kéne állni, mert a végén még valamelyikőnk megfázik

-Őszintén, ahogy itt rajtam fekszel én már állok - jelentette ki, miközben az eget bámulta

-Ahj te csávó... - nevettem majd nagy nehezen lemásztam róla

-Nincs kedved felsegíteni? - feküdt még mindig a hóban

-Nincs

-Nahh - sóhajtott fel csalódottan, majd mint egy rossz tojógalamb végre feltáppászkodott

-Tiszta hó vagy hülye! - pucoltam le kuncogva

-És most? - nézett le rám

-Menjünk végre sétálnii - mondtam kislányosan

-Add a kezed Kincsem! - nyújtotta oda hatalmas mancsát mosolyogva, ami után boldogan nyúltam

-Hová is megyünk? - kérdeztem talán tíz perc elteltével

-Még én sem tudom

-Az úgy fasza

-Veled a világ végére is elmennék - karolt át mosolyogva

-És én meg el is mennék veled - pusziltam meg az arcát
Sétálgattunk még vagy bő húsz percet, mikor Peti megszólalt

-Megjöttünk! - jelentette ki egy hosszú lépcsőzés után

-Waow... - ámultam el, mikor megláttam a kilátást a domb tetejéről. A csodás Budapest kivilágítva, a Dunán pár hajó itt-ott szeli a hullámokat, az utakon pedig elszórva egy-egy autó gurul.
Egyszerűen csodálatos.

-Tetszik? - karolt át, majd a korlátra támaszkodtunk

-Az nem kifejezés - bámultam tovább - végig tudtad hova hozol csak nem akartad elmondani mi? - fordultam felé mosolyogva

-Lehet... - kuncogott - Tudtam hogy neked ezt látnod kell - puszilt bele a hajamba

-Köszi - öleltem át, majd hozzábújtam

-Mégis mit?

-Hogy elhoztál ide

-Amikor először voltam itt rögtön te jutottál eszembe, hogy egyszer majd elhozlak ide - döntötte a fejét az enyémre

-És ez mikor volt?

-Az...nem lényeg - vágta rá kicsit zavartan

-Naa légyszii! - nyavajogtam

-Hát...amikor lefeküdtél a Brúnóval... - mondta alig hallhatóan

-Hogy mikor? - néztem fel rá

-Akkor...

-Kérdezhetek valamit? - döntöttem újra a fejemet a mellkasának

-Persze Kicsi

-Mióta tetszem neked? - tettem fel a kérdést, aminek a válaszától furdal a kíváncsiság

-Egy ideje... - adott szűkszavú választ, majd nevetett egy aprót

-Kicsit pontosabban esetleg? - viszonoztam gesztusát

-Hát...emlékszel amikor eljöttetek a Manuellel való közös klipünket leforgatni? És beálltál a csaj helyett? Amikor tapiztál és simogattál ahj...őszinte leszek kicsit zavarban voltam, pedig aztán nekem nem szokásom! - gesztikulált az egyik kezével, a másikkal pedig még mindig a derekamnál fogva ölelt át

-Tényleg? - néztem rá meglepetten - de úristen az már mikor volt... - gondolkoztam el

-Hát igen - kuncogott

-Beszarás vagy! - mosolyogtam rá

-Na várj! És én neked mióta? - tette fel piszkosul mosolyogva a kérdést

-Huu na várj... - mutattam fel a mutató ujjam időt kérve - Igazából már a horror házban is jól éreztem magam veled, de ott még nem éreztem semmit max annyit hogy egy fokkal kevésbé utállak - gondolkoztam hangosan

-Nah, köszi - mondta unottan

-Na shh, még nem fejeztem be! - tettem a szája elé az ujjam - Talán mikor lefeküdtünk - néztem a szemébe

-Kajak nem is tetszettem előtte?! - tette a szívére a kezét sértődötten

-Utáltuk egymást nem? - vontam vállat nevetve

-Őszinte leszek, néha adódik alkalom mikor a mai napig utállak - próbálta komolyan mondani, de a végén aranyos mosolyra húzta a száját

-Néha még most is furcsa - bújtam hozzá mégjobban

-Micsoda?

-Ez az egész! Hogy pont veled vagyok most itt

-Tényleg az. De nekem tetszik! - nézett le rám mosolyogva

-És nekem is!

-Bébim?

-Hm? - kérdeztem vissza, majd egyik kezét az arcomra simította

-Szeretlek! - nézett mélyen a szemembe, majd megcsókolt

-Én is szeretlek! - motyogtam két csók között, egyik kezem a tarkójára csúsztattam, másikkal pedig a mellkasát simogattam és így álldigáltunk hosszú percekig.

-Szívem, van egy ötletem - suttogta ajkaimra Peti

-Na és mi?

-Menjünk haza, be szeretném bizonyítani mennyire szeretlek - suttogott tovább egy szemtelen mosollyal, majd kezeit a fenekemre csúsztatta

-Menjünk - mosolyogtam majd egy puszit nyomtam az ajkaira