Beépített szerelem - Larry Stylinson ff - 18+ - ideiglenesen visszatéve

23. Nyugalom

– De én még most is félek. Annyira szörnyű volt. Azok a hangok, azok a szagok...soha nem fogom tudni kitörölni a fejemből őket – törölgette a szemeit.

Nem faggattam tovább, mert így már mindent értettem. Harry halálra rémült, és valószínűleg felszálltak az első gépre, aztán idejöttek, azóta pedig bezárkózva élt. Zayn biztosan nem volt ott vele, mert őt nem említette a történetben. Csak egy valami nem volt tiszta még. Nem tudtam, mi lehet a terve, hiszen örökké nem élhetett bezárva, de úgy voltam vele, majd később kikérdezem róla, mert már így is túlságosan felzaklattam. A szívem belesajdult, ha arra gondoltam, hogy valaki bántani akarta őt. Bele sem mertem gondolni, hogy én is éppen erre készülök...

Harry

Nagyon jólesett a lelkemnek, hogy valakivel beszélhettem arról az estéről. Olyan régóta feszített már belülről, és most, hogy kisírhattam magam Louis vállán, egészen megkönnyebbültem. Szilárdan hittem abban, hogy most már nem történhet semmi rossz, mert Louis úgysem hagyná. Ő bármi áron megvédene engem. Még alig ismertem, mégis egészen biztos voltam ebben.

– Mosd meg az arcod, és menjünk le – kérte Lou gyengéden. – A többiek már biztosan várnak.

Felvettem a bokszerem, és bementem a fürdőbe. A szemem tényleg ki volt pirosodva a sírástól, de mégis jobban éreztem magam. Megmostam az arcom hideg vízzel, és újra kontyba kötöttem a kibomlott hajam. Lou már felöltözve várt rám.

– Ugye nem csalódtál bennem? – kérdeztem tőle, habár biztos voltam a válaszban, de azért mégis felmerült bennem, mert most már tudta, hogy nem az vagyok, akinek hitt.

– Ne viccelj már! Mitől lennék csalódott? Hogy érző ember vagy? – ölelt át, és egy puszit adott a számra. – Akkor lennék csalódott, ha nem az lennél.

Máris sikerült mosolyt csalnia az arcomra. Belebújtam a farmerembe, és a gardróbban kerestem hozzá egy inget, majd együtt lementünk. Andrew hangja volt az első, amit meghallottunk. Zayn-nel a nappaliban mélyen belemerültek valamelyik játék kitárgyalásába. Amikor a szőke fiú meglátta mellettem Louis-t, az arcra elkomorult, de nem tett semmilyen megjegyzést.

– Hogy van a fogad? – kérdeztem tőle, és leültem mellé.

– Már kiment az érzéstelenítő hatása, de nem fáj, csak az injekció helyét érzem kicsit – simogatta meg az állkapcsát.

– Örülök neki. Azért a vacsoránál csak óvatosan – fejeztem be ennyivel a kötelező udvariaskodást.

– Átnézted a papírokat? – érdeklődött Zayn tőlem.

– Igen, és máshol is hasonló a helyzet, habár kisebb mértékben. Te beszéltél velük?

Zayn bólintott.

– Később elmondom, de most tényleg kajáljunk, mert piszok éhes vagyok.

Andrew előtt nem tárgyalhattuk meg a dolgot, ami biztosan elég kényelmetlen lehetett számára, ráadásul most még Louis is besétált a képbe. Nem csodáltam volna, ha magától közli, hogy inkább lelép, de holnap úgyis elköszönök tőle. Biztosan nem fogja váratlanul érni a dolog, és semmilyen bűntudatom nem volt miatta. Miért is lett volna?

A vacsora egész jó hangulatban telt, bár Louis is egy picit csendesebb volt a megszokottnál, és még Andrew-nak sem szólogatott oda, amit végképp gyanúsnak találtam. Főleg Zayn beszélt. Mesélt egy étteremről, ami most fog nyílni. Látványkonyha lesz benne, ahol a vendégek előtt készítik el az ételeket, és Zayn hozzátette, hogy Louis-val feltétlenül be fognak oda nézni. Persze, engem nem említett, mert tudta, hogy én úgysem mennék, és ez rettenetesen elszomorított. Már csak két és fél hónapot kellett átvészelnem, utána kiszabadulhatok a rabságomból. Ha Louis itt lesz velem, fél lábon is ki fogom bírni.