Beépített szerelem - Larry Stylinson ff - 18+ - ideiglenesen visszatéve

40. Megbocsátás

Csak néztük egymást, és ő egyre nagyobbakat pislogott, míg végül leragadt a szeme. Meg sem mertem moccanni, nehogy bármivel is megzavarjam. Én is behunytam a szemem, és élveztem, hogy végre érezhetem az illatát, és mindent, amit az elmúlt négy éjszaka nélkülöznöm kellett. Máskor annyi minden járt a fejemben, de napok óta csak egyetlen egy dolog foglalkoztatott. Az, hogy Harry megbocsát-e vagy sem. Ettől függött a jövőm. Nélküle újra ugyanazt az önpusztító életet fogom élni, mint előtte. Őszintén bíztam benne, hogy ezúttal ő fog megmenteni engem.

Harry

Nem sokáig aludtam. Talán csak egy órácskát. Túlságosan ki voltam merülve a sok álmatlan éjszaka után, de most, hogy Louis itt volt mellettem, rövid ideig újra nyugalmat éreztem. Kinyitottam a szemem. A meztelen mellkasát láttam magam előtt, ahogy egyenletes ritmusban emelkedik, és süllyed. Az ujjaimmal végigcirógattam a tetoválását.

– Jól vagy? – kérdezte, amint észrevette, hogy ébren vagyok.

Megráztam a fejem, ami bólogatás akart lenni.

– És te jól vagy? – céloztam ezzel a korábbi izgalmas eseményekre.

Louis halkan felnevetett.

– Igen, csak elzsibbadt a karom – felelte.

Elhúzódtam tőle, és ülő helyzetbe tornáztam magam. Louis is így tett, és megmozgatta kicsit a karját.

– Meghallgatlak – mondtam, de még nem mertem a szemébe nézni.

Már nem halogathattam tovább. Szembesülnöm kellett az igazsággal, legyen az majd bármilyen fájó is.

– Előtte ne hozzak fel valamit? Kávét, vagy teát? – Louis is halogatni akart még. Bizonyára nehéz volt belekezdenie.

– Nem kérek semmit. – Idegességemben az ölemben pihentetett kezemen, a körmöm melletti bőrt kezdtem el piszkálgatni.

Louis egy bólintással vette tudomásul, hogy akkor nincs más, bele kell vágnia.

– Mindent elmondok neked Harry. Az elején kezdem, hogy értsd, hogyan kerültem ide – fogott bele a mesélésbe Louis. – Az egész még évekkel ezelőttre vezethető vissza. Nem Chicagóban, hanem New Yorkban éltem a szüleimmel, és az ikerhúgaimmal. Róluk igazat mondtam – nézett rám Louis egy pillanatra, és egyből folytatta. – Zűrös kamasz voltam, csavarogtam, füveztem, és buliztam. Egy ilyen bódult éjszaka után arra értem haza, hogy három idegen férfi a szemem előtt lövi le először az apámat, majd az anyámat, és végül a húgaimat.

– Mi? Miért? – kaptam felé a tekintetem, mert mindenre számítottam csak ilyesmire nem.

– Tévedésből. Rossz címre jöttek – vonta meg a vállát Louis, mintha ez semmiség lenne. – A teraszon álltam, és annyira részeg voltam, meg kába a szertől, hogy az hittem, csak képzelődök. Nem tettem semmit – sóhajtotta. – Később persze kiderült, hogy nem képzelődtem, és az eléggé kijózanító tudott lenni. Letettem a szert, és a barátom unszolására mindketten beálltunk zsarunak. De ott is csak állandóan a veszélyt kerestem, és megszállottan üldöztem mindenkit, akinek köze volt a droghoz. Mellette rengeteget ittam, mert nem érdekelt semmi, és senki.

Átnyúltam hozzá, és megfogtam a kezét. Hallgatni is szörnyű volt, miket élt át, de egyelőre nem akartam még beleszólni, csak magamban emésztettem a dolgokat. Louis erőtlenül rám mosolygott.

– A barátom az FBI-hoz került, aztán egy napon beállított azzal, hogy kiderítette, kinek a parancsára gyilkolták meg a családomat, és a bosszú lehetőségét kínálta nekem.