Éld túl a holnapot/ Befejezett/

45.fejezet

                                                                                    ~ Conor ~

5.nap

Amikor bementem tegnapelőtt Hannáhhoz, nem hittem a szememnek: ájultan hevert a padlón és ha nem jött volna meg Kimberly akkor nehezen hoztam volna jó döntést. Szerencsére adtak neki infúziót és sokkal jobb színben volt. Reggel még megtudtuk látogatni, ám délután már elzavartak minket.
- Hannah most alszik, jobb, ha nem zavarjátok őt- mondta ki nyugodt hangnembe az egyik nő. Este pedig segítettek az idős néninek így nem tudtak menni ismét. Ma meg már kiengedik. Alig, hogy megreggeliztek, egy autó nyikorgást hallottak. Megérkezett Hannah. Én voltam az első, aki egy nagy öleléssel fogadta.
- Nem kell megfojtanod engem. – mondta.
- Szimplán csak örülök, hogy újra rendben vagy. Ígérd meg, hogy mostantól húzol határokat- néztem Hannáhra boci szemekkel.
- Már csak egy napi meló van hátra és végzek mindennel. Utána megmutatok mindent, ám most, ha megbocsátotok én reggeliznék. Farkas éhes vagyok. - ment el mellettünk.

Mindketten nagyon örültek, hogy nem tett kárt magába Hannah és épségbe kiengedték. Az én szívemről hatalmas kő esett le, hiszen 2 napja már rosszul aludtam és nagyon reméltem, hogy nyugodt éjszakám lesz most már. Készítettem egy kávét, meg kérdeztem Kimberlyt is ám ő csak a fejét rázta. Így friss kávéval a kezembe besétáltam a konyhába.
Ledobtam a hátsómat egy székre és beszélgetésbe enyelgettem Hannáhval.
- Nagyon rossz volt bent a koszt? - tettem fel az első kérdés felé.
- Inkább kevés volt, ám semmiképpen sem rossz. Viszont soha többé nem kívánok vissza menni a kórházba. Kirázott a hideg odabent. A fehér falak az ürességet jelképezték. Legalább egy tévét bedobhattak volna oda. Vagy lett volna egy kicseszett telefonom, de még egy újságnak is örültem volna. Így untam az agyam. Bárcsak többször jöttetek volna be.
- Délután is bementünk ám elzavartak azzal az indokkal: alszol. Jó érzés volt mit ne mondjak.
- Hallottam hangokat kívülről, kiabálni is akartam ám akkor már elmentetek. Mondtam is magamba: fantasztikus.
- A lényeg az, hogy ismét köztünk vagy és ha nem hallgatsz ma még nem varrnék. - adott neki egy tanácsot Kimberly.
- Nem fogtok ágyhoz kötni egész napra, ezt jobb, ha kiveritek a fejetekből. Bőven elég volt az elmúlt körülbelül 30 órában.
- Nem is utaltam rá egy szóval sem, szimplán csak pihentető jellegű dolgokat kellene csinálnod, mint például elmehetnénk sétálni, vagy bográcsozhatnánk, esetleg piknik. Bármit a varráson kívül. - vázolta fel a terveket Kimberly.
- Uh piknik, de adnék egy olyat - lelkesedtem be.
- Ti mehetek nyugodtan, én kihagyom- utasította vissza az ötletet Hannah.
- Ne már Hannah jó dolog lenne. Egy mezőn csendesbe, 3-an vidáman mesélhetnénk egymásnak dolgokat bármiről. Gondolt át, légy szíves, ha másért nem is akkor csak az én kedvemért- kérleltem annak reményében, hogy belemegy.
- Kedvesek vagytok, hogy így törődtek velem, ugyanakkor nem lazulhatok még. Be kell fejeznem, amit elkezdtem.
- Még van 5 napunk, egy napot igazán ránk is fordíthatnál-akadt ki rá Kimberly.

Majd elviharzott a hálószobák felé. Ez rosszul esett neki. Hiszen Hannah tényleg ráfüggött a varrásra és 2 óránál többet még nem foglalkozott velünk. Egyébként is miért titkolja, hogy miket készített? Egyre rejtélyesebb a csaj, ám ráfogok jönni a dolog nyitjára. Ezt garantálni fogom. És hogy ne legyen egyhangú a mai nap, elindultam várost nézni. Alighogy elhagytam a ház ajtaját, még hátra nézetem, hogy biztosan nem követ engem senki sem. Kimberly még mindig valamelyik szobába dekkolt. Hannah pedig valószínűleg a varrószobába ment vissza. Hihetetlen egy csaj. Nem is értettem őt. Inkább bezárva egy szobába van, mintsem sétáljon egy keveset? És mi a jó a varrásba? Majd megfogja kérdezni tőle. Szűk utcákba is benézettem hátha felfedezek valami furcsát, ugyanakkor ahhoz képest, hogy még csak délután 2 óra volt, nem nagyon nyüzsögtek az emberek az utcán. Konkrétan több macska ment el 10 percenként, mint ember. Igen ám elszomorított az az érzés, hogy mennyi kóbor állatot láttam már. Olyankor mindig az kívántam, hogy kerüljenek méltó gazdihoz. Mert az utca mindig veszélyes számukra. Főleg mióta ennyi gyorshajtó van. Viszont ma még autóval sem jött sok ember el mellettem. Mi van most? Világvége és mindenki bevackolja magát a házába? Meleg volt az idő, a nap is sütött rendesen. Ilyenkor lehet kihasználni az alkalmat egy jó kis sétára. Befordultam egy sarkon, ahol szembe találtam
magam egy kávézóval. Extra Expressz. Hüm, tetszik a bolt neve. Belépve a helységbe megpillantottam valakit. Az idős embert. Megszólítottam udvariasan:
- Jó napot Günder úr, micsoda váratlan találkozás ez a mai!
- Hello fiatal ember. Mit akar tőlem? Mert nem érek rá egész nap itt fecsegni.
- Oh miért ilyen morcos ma? Nem, hogy örülne, hogy ismét összefutottunk. - volt egy kis gúny a hangomba.
- Okoztattok már nekem sok problémát. Egyébként is, hogy haladtok a feladattal? Szorít az idő már csak 4 nap van hátra.
- Köszönöm a kérdését, nagyon jól. Úgy gondoltuk, hogy majd az utolsó nap kiosztjuk mindenkinek a részét- blöfföltem egy hatalmasat.
- Ha át mertek vágni, akkor nem lesz jó vége. Viszont én elmentem. Kéz és láb törést- majd bicegve a kijárat felé ment.
Várjunk csak, mi volt ez a végén és miért biceg? Ám erre már nem kaptam választ, hiszen a hűlt helyét találtam mellettem. Sőt gondolkoznom sem maradt sok időm, mivel visszajött az egyik pultos hölgy.
- Helló szép fiú. Mit adhatok? - beszélt flörtölve velem.
- Szia, egy expresszót, kevés tejjel és sok cukorral. Sőt egy kis tejszínhab is jöhet a tetejére.
- Máris hozom. Egyébként a nagypapád volt a fószer? - érdeklődött, csak úgy hirtelen.
- Csak egy elmebeteg pasas volt, semmi rokonság nincs közöttünk.
- Értem, még valamit kérsz hozzá?
- Ennyi lesz.
- Pár perc türelem, addig foglalj helyett az egyik asztalunknál- mosolygott rá a csaj.

A sarokba volt egy üres box, amit el is foglaltam Utána jöttem rá, hogy nem hoztam újságot magammal, így eléggé unatkozni fogok. Csessze meg Hannah, hogy összetörte a telefonomat. Még mai nap is hiányzott nekem kütyü, ám nem mindig jutott eszébe. Mint például tegnap is elégé kordába tudtam tartani a gondolataimat. Kisöpörtem az összes oda nem illő gondolat foszlányokat és sikerült is egy tök jó napot összehoznom. Hosszú idővel először éreztem úgy, hogy lehet anélkül is élni.
- Tessék parancsolni, a kávéja- rakta le az asztalomra, és utána ment is volna visszafelé, amikor is megszólított.
- Egyébként új arc vagy itt? Mert még sose futottam össze veled.
- Igen. Most költöztünk ide nem rég és még teljesen ismeretlen a környék nekem. - kamuztam ismét.
- Oh akkor a lehető legjobb emberrel futottál össze. Olivia vagyok és szívesen körbe vezetlek téged holnap. Ma már kicsit szűkös lenne az idő rá. - nézett rám vágyakozva, hátha belemegy a játékba.
- Köszönöm. Ugyanakkor a mamámat megyek meglátogatni és segíteni neki, szóval az felejtős- ráztam ki a kis ujjából a magyarázatot.
- Szóval nem tetszek neked? Szánalmas vagy. És még azt mondtam neked, hogy szép fiú. Fhuu miért ilyenek a fiúk? - majd sírva elvonult asztalomtól.
- Már barátnőm van. - reménykedettem benne, hogy ez már tényleg igazság.

Süket fülekre talált az utolsó mondatom így már nem is bántam, hogy kiejtette azokat. Bejött kávét inni és ez fogadja. Egyre furcsább a mai nap. Viszont kihűlt az előtte lévő kávé, így kénytelen voltam hidegen meginnia. Miután az utolsó kortyot is kiittam, ott hagytam egy 5 dollárt a pultnál és kisétáltam az épületből. Ide sem fogok többet bejönni. Ránéztem az órámra :5 óra. Hogy mi, több mint 2 órát voltam bent? Mi a franc. Kevesebbnek tűnt, viszont megtanultam, hogy ne dőljek be semmiféle beszédnek. Sőt volt egy olyan érzésem, hogy nem ártatlan a nő. Ám kedves volt tőle, hogy felajánlotta, hogy végig vezet a városon. De nem kívántam díszkíséretet, megoldom majd saját magam is azt. Ő csak vezesse nyugodtan a boltját. Még legalább 4 órát csavargottam össze-vissza, utána eldöntöttem, hogy az idős néni háza felé veszem az irányt, hiszen nagyon megéheztem. Az ajtóba Hannah várt engem.
- Merre voltál? - vont kérdőre.
- Itt is, ott is. Másképp nem tudom megfogalmazni, mivel tényleg sok helyen voltam.
- Igazán hívhatál volna, de ne is törődj ezzel- vágta be a durcát Hannah.
- Reggel még nem tudtad eldönteni, hogy mit szerettél volna csinálni, szóval így járták. Kimberly meg mindig nem jött elő.
- Gyere be és megtárgyaljuk az egészet. - terelte be engem.

Az orromat megcsapta a friss lecsó illata.
- Ezt te főzted? - kérdeztem csodálkozva.
- Igen. Ugyanakkor el a mancsokkal a lábastól, hiszen még nincs kész- csapott rá egy kicsit a kezemre a fakanállal.
- Hölgyem, ne bánts.
- Inkább ülj le az asztalhoz, és a szemed leved az ételről. Ne is gondolj az éhségre.
- Attól tartok az nem fog menni. A gyomrom már kéreget valamit. - incselkedettem Hannáhval.
- Hamarosan kész. Nagyon remélem Kimberly is idetolja majd a valagát, mert nem lesz külön étkezés.
- Mintha csak anyámat hallottam volna. Ő is pont ilyen volt- kezdetem bele a mesélésbe.

Kis idő elteltével tálalva is volt a vacsora. A friss lecsó illata, még Kimberlyt is előcsalogatta.
- Sziasztok. Sajnálom a reggeli dolgot és a düh kitörésemet. Most már igyekszek kordába tartani.
- Hiszen nem is csináltál semmi rosszat- állapította meg Hannah.
- Ezt én is megerősítem- csatlakozottam hozzá én is.
- Köszönöm, hogy ilyen megértők vagytok. - ölelte át minket Kimberly.
- Ám most kajáljunk, jó étvágyat mindenkinek! - majd elsőnek szedettem magamnak a mennyei főzetből.

Vacsora után közösen elmostuk azt a pár tányért és mint aki jól végezte dolgát elmentünk filmet nézni. Most rajtam volt a sor. A kaland kategóriába böngésztem, el is telt pár perc mire megtaláltam a tökéletest.
- Az elveszett város, hümm tetszik a címe- állapította meg Hannah.
- Ez egy jó választás volt ezek szerint. Bár most nézzük.

Majd 1 óra elteltével azt vettem észre, hogy mind a két lány bealudt és egyedül néztem a filmet. Hosszú egy napjuk lehetet, ám a séta is kimerítő volt. A távirányítóval kikapcsoltam a DVD lejátszott majd, szép lassan elnyomott az álom.