Éld túl a holnapot/ Befejezett/

67.fejezet

A hideg levegő töltötte be a teret és valahányszor megcsapta az áramlat, Mia összehúzta magát. Egy vékony pulóver volt rajta és egy régi szakadt farmernadrág. Amik egyáltalán nem melegítettek. Átkozott időjárás. Sőt az sem nyugtatta meg, hogy 1 hónap telt el az elrablása óta és abszolút az unalom uralkodott felette. A könyvek, amit múltkor odahajított még mindig ott hevertek. Annyira mozgatta csak meg őket, hogy néha tornyot építsen, meg szétrúgja őket. Természetesen mindig gondolt valakire, aki miatt a dühét kellett csillapítania. Legtöbbször Khalid volt a probléma forrásra, ám akadt amikor az édesanyja. Na meg a pökhendi barátnője, aki állandóan gúnyt űzött belőle. Hol a hajába köt bele, hol a súlyába, de van olyan amikor a viselkedésébe. Mia pedig csak némán tűri, éjszakánként a sírás fojtogatta, ám mégse mert senkinek mesélni erről. Pedig ott van a bátya Conor, aki egy nagyon megbízható személyiség. Ő ténylegesen is megértette volna. Ugyanakkor van még Piper a legjobb barátnője, aki szintén jobban-rosszabb ott van mellette. Ők ketten jelentik a megnyugvást számára. De sehogy sincs kedve teljesen megnyílni előttünk, inkább hazudik saját magának és elnyomja a bajait magában. Tisztában van vele, hogy az káros és nem lesz jó vége később, ám inkább hagyatkozik a sorsra.
Hülye elme. Hülye emberek. Csesződj meg Khalid! Körbe- körbe járta a helyiséget számtalanszor, az agya már a szétrobbanás határán állt. A gyomra nagyokat korgott és egy kicseszett mérleget se talált odabent. Teljesen biztos, hogy fogytam. Remek, már csak ez hiányzott. A sokadik kör után megállt és a szemeit a falon lévő repedésnek szentelte. Az meg mi? Lépett balra, lépett jobbra ám a megoldáshoz nem került közelebb. Sőt annyira kicsi teremtés, hogy még véletlenül sem éri el. Nem fogsz kifogni rajtam. További percek teltek el, agyalt, töprengett azon, hogy hogyan kellene megoldani a helyzetet. Egy ágy és néhány könyv állt a rendelkezésére. Várjunk csak. Ránézett a réshez, majd utána a szétrúgott könyvekre. Talán sikerülhet. Az ágyat arrébb tolta egy pár méterrel. A könyvből tornyot épített, azután pedig ráállt a tetejére. Először kicsúszott alóla mindegyik. Másodszor az ágy kezdett el recsegni. Harmadszor már megtalálta az egyensúlyát, de 1 perc múlva az ágyra huppant. Minden egyes próbálkozásánál egyre jobban és jobban koncentrált. Egészen addig, míg egyszer csak el nem kezdte leszedni a maltert a falról. Az elején még egyszerű volt mert ugyebár elérte, de, a magassága miatt nem érte el a lyuk tetejét. Így nem tudott kelőképpen nagy rést csinálni. Végül a könyveket visszahajította a sarokba és lerogyott az ágyra. Ez teljesen reménytelen helyzet. Miért vagyok ilyen kicsi? A szemeivel a rács felé tekintett, ahol némi mozgásra lett figyelmes. Majd nemsokára egy alak is megjelent.
- Hello Mia. Jól telnek a napjaid? Hamarosan véget ért ez a borzalom, ezt megígérem. - fordította el a kulcsot a zárba és belépett a szobába a férfi.
- Engedjen el. Ezt nem teheti velem. Ha lenne gyermeke és vele művelnék ezt, akkor önnek se tetszene. Gondolja át, és legyen kedves- próbált hatni rá.
- Milyen naiv valaki. Csak a feladatot teljesítem. Meglátod hamar elfog telni az az egy hónap is.
- Várjon már. Még egy hónap? Azt már nem. Inkább elpatkolok, mintsem itt rohadjak meg 30 napig. - ellenkezett Mia.
- Hagyd már ezt a süket dumát. Tudom nagyon jól, hogy nagy a tűrő képességed és ha már egy hónapot ki bírtál, akkor ez már séta pálya lesz számodra. Addig meg boldogítalak. Jó lesz így?

- Tudja mi lenne a legjobb? Ha most szépen engedi, hogy kisétáljak innen és soha többé nem látnánk egymást. Nem dobnám fel magát a zsaruknak. Mintha ez az egész meg sem történt volna. Kérem, gondolja át az ajánlatomat. Mindketten jól járunk vele. Miért rabolnánk egymást idejét feleslegesen. Mr... Hogy is hívját magát? - gondolkozott a nevén, de, nem ugrott be, hogy valaha meg is osztotta volna neki- Lényegtelen, ám a lényeg, hogy még remek életet építhet fel. Ehhez nem kellek, és minek is várjon rá egy hónapot? Ezt eltudnám fogadni.