Törékeny Szilánk || Pierre Gasly ff.

2. Home, Sweet Home

• Otthon, édes otthon •

𝑨𝒖𝒓𝒐𝒓𝒂 𝑳𝒆𝒄𝒍𝒆𝒓𝒄

2022. Április 23.

APRÓ LÉPTEKET tettem meg a repülőgép lépcsőjén, míg az előttem helyezkedő épület üveg ablakait bámultam, de nem jártam sikerrel. Ezután a lépteimet meggyorsítva közeledtem a folyosón. Átvettem a csomagjaim, de a szívem hevesen dobogott és minden porcikám szinte remegésbe tört ki. Amint kiléptem a folyosó végén, körülnézve kerestem a családom.

Az apró lila színű táblát fogó bátyám hevesen mutogatott felém, ellenben velük az én lábam elgyengült és a térdeimre támaszkodtam, elengedve a bőröndöm.

Itthon vagy, Aurora.

– Kicsikém! –rohant az édesanyám a karjaimba, úgy ölelt mint még soha.

– Hiányoztál. Hiányoztatok nagyon –szipogtam az orrom alatt, miközben csak öleltem és szorítottam anyukám.

– Üdv itthon, húgi! –tarotta felém Lorenzo a táblát, amin a "húgi" címszó nem szerepelt.

– Lorenzo! –vontam a karjaimba a lehető legszorosabban a legidősebb testvérem.

– Hadd nézzelek, te –nevette el magát lágyan. – Hiányoztál nekem is –túrt a hajamba, melyet ezáltal összekócolt.

– Ki is fésülöd? –nevettem el magam én is, majd újra a karjaiba fonódtam. Abban a pillanatban nem érdekelt milyen kócos a hajam vagy, hogy az arcomon könnyek folynak. Semmi.

Itthon voltam. Oly sok idő után. A bátyám karjaiba, az édesanyámmal mellettem.

Hamar autóba pattantunk ahonnan egyenesen Monaco felé száguldottunk. Izgultam és egyszerre félelmet is éreztem. Az utóbbi év megterhelő volt magányomban, ám mégis most fájó szívvel hagytam ott Kanadát és az ott lévő szinte egyetlen barátom, Julenat.

Julena sohasem volt a legközelebbi ember számomra, sőt. De mégis valahogyan kőtödik hozzá a lelkem, hisz minden reggel láttam őt, és minden napot vele töltöttem. Mégsem voltunk legjobb barátok, de pár dolgot megosztottuk egymással. Davi pár hónapja elköltözött Montrealba, és mivel nem szerette volna a hosszú kocsiutakat választani, felmondott. Rettentően hiányzott abban a napokban ő is, mert számunkra ő volt a mókamester. Julane így két új munkatársa várhat.

Emellett a saját házam is hiányozni fog, mely apró teraszával és a kis helyiségeivel magávé varázsolt. A részletekhez sorolható, hogy csak is az enyém volt. Ha akartam az éjszaka közepén sütöttem muffint vagy nézhettem a tevét max hangerőn, mert senki sem szólt érte. Most viszont visszaköltözök abba a szobába, ahol azelőtt életem legmegrázóbb korszakán léptem túl.

Hát mit is kellene mondanom?

Lassan bekanyarodtunk a híres Leclerc ház utcájába, ahol gyomorgörcs gyötörte a testem, de próbáltam ezt nem kimutatni.

– Az öcséd és a bátyád Imolában van –jelentette ki anya, amit jól tudtam.

– Tisztában vagyok vele, anyu. Szoktam nézni a versenyeiket, és tudom hányadán állunk. Gondolom akkor holnap este érkeznek, ugye? –mosolyodtam el izgatottan, miközben megláttam a házunk.