Szelídíts meg! (Larry Stylinson ff.)

22. Egy lépés előre...

Sziasztok! 9, majdnem 10 hónap telt el, hogy frissítettem ezt a sztorit, és talán még nem rázódtam vissza teljesen az írásba, de lassan alakul a dolog :) Tudom, hogy sokan vártátok... nekem is nagyon hiányzott cica Louis, és reménytelenül szerelmes Harry. Jó olvasást kívánok nektek, és jelezzetek, ha itt vagytok még :) ❤️

Louis nem tudott elaludni. Már késő lehetett, és legalább két órán keresztül forgolódott az ágyban, amire belátta, hogy ez nem fog menni. Lassan kicsusszant a takaró alól, vigyázva arra, nehogy felébressze Harryt. Mielőtt odakint leült a konyhaszékre, kitárta az ablakot, mert úgy érezte, hogy szüksége van egy kis friss levegőre, hátha akkor a gondolatai is kitisztulnak. Nem csoda, hogy nem tudott elaludni, hiszen még éjfél sem volt, Harry ennek ellenére már két órája kidőlt, és azóta meg sem mozdult a takaró alatt. Louis az együttlétük közben érezte, hogy a fiú bőre alatt erősebben kirajzolódnak a csontok, mint mielőtt a támadás történt, és a fáradtság is biztosan arra volt visszavezethető, hogy Harry nem volt még teljesen jól. Viszont azt, hogy mennyire kiakadt amiatt, ami történt – pontosabban ami nem történt meg-, azt nem lehetett a támadásra fogni. Louis egy nagyot sóhajtva temette az arcát a kezébe. Elcseszte. Megint nagyon-nagyon elcseszte, de most volt az első alkalom, amikor ennyire bánta. Az önsajnálatát a telefonja pittyegése szakította meg. Teagan írt neki egy üzenetet, amit azonnal meg is nyitott.

"Harry már veled van?"

Louis ahelyett, hogy bepötyögte volna a választ, inkább felhívta a lányt. Talán mazochista volt, és úgy érezte, szüksége van egy alapos lecseszésre, mindenesetre azonnal tárcsázta a számot.

– Szia, Louis! Azt hittem, már alszol – üdvözölte a lány.

– Ez az este nem éppen úgy alakult, ahogy terveztem – vágott bele rögtön a sűrűjébe, a hangját lehalkítva, hogy ne zavarja az ágyában alvó fiút. – Illetve... az eleje tökéletes volt, de aztán...

– Aztán bepánikoltál, és nem haraptad meg őt – fejezte be a lány csöppet sem meglepetten.

Louis elhúzta a száját, aztán a körmeit kezdte rágcsálni, és a lába idegesen járt az asztal alatt. A farkincájáról nem is beszélve, ami ütemesen nekicsapódott a hűtőnek.

– Megint megbántottam Harryt. És nem tudom, meddig fogja szó nélkül tűrni, hogy folyton összetöröm a szívét – vallotta be a legnagyobb félelmét.

– Egyszer már elküldött melegebb éghajlatra – jegyezte meg Teagan. – De mondd csak, mitől félsz jobban... attól, hogy ha megteszed, és elköteleződsz mellette... vagy attól, hogy egyszer csak bejelenti, hogy nem akar többet látni?

Louis nem tudta, mit feleljen erre. Mindkét lehetőségtől félt, de teljesen különböző módon.

– Ha elhagyna, abba valószínűleg belehalnék – jelentette ki egy kis gondolkodás után.

– És miért félsz a másik lehetőségtől?

– Ijesztő... nagyon ijesztő, hogy ennyire függök valakitől már anélkül, hogy megharaptam volna – vallotta be Louis halkan. – Itt voltál velem, amikor a földön vonaglottam, és azt hajtogattam, hogy Harryt akarom. Láttad, hogy mennyire kikészültem, és ha nem tudtál volna jobb belátásra bírni, a saját testi épségemet is kockáztattam volna.

– Most nem tennéd ugyanezt, Louis? – szólalt meg indulatosan Teagan. – Ha egy puskagolyó repülne Harry felé, nem ugranál elé?

Louis hallotta a torkában dobogó szíve egyre gyorsabb ütemét. Egy kicsit megijedt, mert pontosan tudta a választ.