Szelídíts meg! (Larry Stylinson ff.)

18. Az árvaház lakói

Sziasztok! Meghoztam nektek az új részt, remélem, tetszeni fog :) Még lesznek izgalmas történések, de lassan közeledünk a sztori végéhez.

Harry teljesen el volt veszve. Elveszett a puha fülecskék simogatásában, a nagy, barna szemekben, a fogak nélküli mosolyban, és a babaillatban, ami körbeölelte a kis Adamet. Nem tudta elhinni, hogy egy teremtmény lehet ennyire édes. Percekig képtelen volt levenni róla a szemét, ahogy a kanapén ült, a kisfiút a combjaira fektette, és csak mosolyogva nézte, ahogy a kicsi kalimpál a lábaival, vagy úgy kapaszkodik az ujjaiba, mintha sokkal erősebb lenne, mint amilyennek kinéz.

– Tudsz valamit Teaganről? – kérdezte Carla, amikor megérkezett a frissen főzött teával, és leült Louis-val szemben az asztalhoz.

– Teagan szerencsére teljesen jól van. Néhány hete találkoztunk csak.

– Nincs kint olyan régóta még. De örülök, ha máris megtalálta a helyét – mondta Carla vidáman. – És mesélj, veled mi a helyzet?

– Tavaly állást kaptam Harry iskolájában. Hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozunk. Az én dolgom, hogy megismertessem magunkat velük, és előkészítsem a hibridek integrációját – húzta ki magát Louis büszkén. Harry ránézett, és amikor összetalálkozott a pillantásuk, mindketten elmosolyodtak. – Előtte séfként dolgoztam egy étteremben.

– Sajnálod, hogy azt a munkádat ott kellett hagynod?

– Nem akartam otthagyni – felelte Louis, és hirtelen megváltozott a hangulata. Harry érezte a keserűséget a hangjában. – Kidobtak, amikor kiderült, mi vagyok. De Harry éppen arra járt a fehér lovával, hogy megmentsen – tette hozzá, hogy oldja a feszült hangulatot.

– Mondhatjuk így is – szólalt meg felemelt hangon Harry, miközben a cumit visszadugta Adam szájába. Ő a nappali túlsó végén ült, de tökéletesen ki tudta venni a halk beszédüket. – Szükségem volt egy megbízható hibridre, és a sors is úgy akarta, hogy mi összefussunk, amikor elveszítette a munkáját.

– Ez nagyszerű. Tényleg olyan, mint egy tündérmese – csapta össze a tenyerét Carla izgatottan. – De kíváncsi lennék a kettőtök között lévő kapcsolatra.

Harry a kisfiúra nézett az ölében, mert úgy döntött, erről Louis-nak kell beszélnie. Az az igazság, hogy ő is szerette volna megtudni, mégis mi folyik kettejük között, mert valami megváltozott. Igaz, hogy Louis szerette a testiségre fogni azt, hogy képtelenek voltak egymástól elszakadni, de Harry tudta, hogy ennél többről van szó. Csak türelmesnek kell lennie, és a hibrid egyszer talán kertelés nélkül, mindenféle mellébeszélést nélkülözve kimondja, hogy szereti őt. Harry mostanában olyan volt, mint egy álmodozó tinilány. Elképzelte, hogy egyszer majd Louis szerelmet vall, és megharapja a nyakát, mindezt egy rózsaszirmokkal telehintett ágyon, a gyertyák halvány, meleg fényével megvilágítva. De aztán rájött, hogy nem érdekli, hol és milyen körülmények között történik meg. Csak történjen már meg!

– Harry a... ő a barátom – mondta Louis, és Harry arcáról azonnal leolvadt a mosoly. Még mindig nem nézett fel, és úgy tett, mintha nem hallotta volna. – Jó, jó, ennél nyilván több! – mordult fel Louis, és Harry végre felemelte a fejét. Még elkapta azt a pillanatot, amikor Carla rosszallóan nézett a hibridre. Ő sem hitte el. Harry nem volt teljesen elégedett, de legalább valamicskét változott Louis hozzáállása azóta, hogy bemutatta Teagannek. Harry felállt, Adamet a vállára fektette, és odasétált hozzájuk az asztalhoz.

– Gondolom kíváncsi arra, hogy hogy lehetek hibrid, amikor semmi külső jelet nem viselek – ajánlotta Harry barátságosan.

– Igen, Harry, jól látod, de kérlek, tegezzük egymást.