Szelídíts meg! (Larry Stylinson ff.)

1. Minden helyzetben négy lábra érkezni

Louis utálta a hideg, téli napokat. Ilyenkor legszívesebben elnyújtózott volna a meleg, puha takarója alatt, a halom párnái között, és csak azért mászott volna ki, hogy csináljon magának egy forró teát. Ezen az estén azonban dolgozni kellett mennie. Egy fájdalmas nyögéssel kinyújtózott, és felkelt a kanapéról, hogy a fürdőben kicsit felfrissítse magát. Akármennyire nem volt aznap kedve hozzá, hálásnak kellett lennie ezért a munkáért. Keményen megdolgozott érte, hogy megkapja, és ha már összejött, muszáj volt megtartania. Azóta sikerült egy apró, de annál otthonosabb lakást is bérelnie, nem éhezett, volt fűtése, és néha még azt is megengedhette magának, hogy új ruhákat szerezzen be. Nem volt ez mindig így, ezért megtanulta értékelni azt, amije van. Összeszorult szívvel gondolt a hozzá hasonlókra, miközben lezuhanyozott, és a törölközőt maga köré tekerve mosott fogat.

A hibridek a társadalom kirekesztettjei voltak már évtizedek óta. Az első években különféle genetikai vizsgálatok kísérletalanyaivá váltak, aztán egyszerűen a népesség perifériájára kerültek. Mindenki tudta, hogy léteznek, de igyekeztek róluk nem tudomást venni, így mostanra már annyira elidegenedett a két faj, hogy az emberek hangját átitatta a rettegés, ha szóba kerültek a félig emberi, félig állati lények. A kormány a hibrideknek olyan táborokat tartott fenn, ahol éppen csak gondoskodtak az alapvető igényeikről, így nem meglepő, hogy sokan ellógtak, és odakint, az emberek között próbáltak szerencsét még úgy is, hogy az ellentét óriási volt. Louis sosem ismerte a családját, árvaként nőtt fel, ezért nem volt miért maradnia. Az elmúlt évek alatt már négy különböző munkája volt, de kétségkívül a mostani az, amit a legjobban szeret. Séfként kapott állást egy jó hírű étteremben, ami ráadásul még nagyszerűen is fizetett, úgyhogy minden tökéletesnek tűnt... kivéve persze egyetlen dolgot: el kellett titkolnia, hogy nem ember.

Voltak napok, amikor könnyedén ment, és voltak napok, amikor minden perc kínszenvedés volt. Előre érezte, hogy most az utóbbi vár rá, miközben összeszorított fogakkal a farkincáját egy fáslival szorosan a combja köré erősítette. Már most fájdalmai voltak, és kérdéses volt, hogy fog így kihúzni hat órát az étteremben. De eddig mindig megoldotta valahogy, legalábbis ezzel nyugtatta magát. Amikor felöltözött, már csak a haját kellett megcsinálnia. Ez is mindennapos rutinná vált, hiszen így legalább egyszerűen el tudta tüntetni a kis fülecskéit. Zselével beállította a tincseit, és máris észrevétlenek lettek, ráadásul az étteremben kötelező hajháló és a szakácssapka is segített elrejteni őket. Fél hat volt, amikor elindult az esti műszakra. Az utat általában gyalog tette meg, mert ilyenkor sokkal jobban szeretett odakint sétálgatni, mint napközben, amikor a téli napsugár erősen az érzékeny szemeibe tűzött. A kabátja kapucnija a fején, a hátizsák az egyik vállán, és már indult is. Amikor az étterem utcájába fordult, hirtelen hatalmas lett körülötte a tömeg. Mindenhol emberek nyüzsögtek a boltok környékén, és átszellemülten, zombi módjára próbáltak bevásárolni karácsonyra. Louis nem értette őket. Ő nem volt az az ünneplős fajta, és bosszantotta a tömeg az utcán. Ki nem állhatta, ha az emberek nekiütköztek, utálta a hangzavart, és amúgy is, télen állandóan fázott, így próbált minél hamarabb beérni a munkahelyére. Fellélegzett, amikor rájött, hogy azon az estén Manával van beosztva a konyhába. A félig japán, félig angol lány igaz, hogy nagyon hangos volt, ami bántotta Louis érzékeny fülét, de őt legalább barátjának nevezhette, és abból nem volt sok neki. Ha úgy adódott, tudtak egymással műszakot cserélni, és igaz, hogy Louis nem szeretett sokat fecsegni, de Mana mellett ki sem kellett nyitnia a száját. A lány örült, hogy egy türelmes hallgatóságra talált, Louis pedig annak, hogy nem kellett folyton személyes kérdésekre válaszolnia. Ez utóbbi nagyon megerőltető tud lenni, ha kénytelen vagy eltitkolni a valódi énedet. Amikor beért, azonnal az öltözők felé vette az irányt, és bezárkózott a WC-be, hogy átöltözzön. Utolsó simításként a szakácssapkát tette a fejére, és kilépett a fülkéből. A tükörhöz sétált, és egyszer körbefordult, hogy megbizonyosodjon róla, tökéletesen úgy fest, mint egy ember szakács. Ezután megmosta a kezét, és elindult a konyha felé. Éppen ahogy kinyitotta az ajtót, Mana akkor viharzott be, és majdnem összeütköztek. Louis ösztönszerűen ugrott hátra, mert már attól felállt az összes szőr a farkincáján, hogy valaki hozzáérjen.