Szelídíts meg! (Larry Stylinson ff.)

11. Vele

Sziasztok! Nézzétek csak, mit hozott a nyuszi! :) Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok nektek! 

Louis a kanapén ült, és percenként a telefonjára nézett, közben abban reménykedett, hogy valahogy felgyorsult az idő. Teagannek már ott kellett volna lennie, de hiába hívta tíz perce, a lány nem vette fel. Talán azért, mert már úton volt, és hamarosan odaér. Louis nem tudott ezzel az egésszel egyedül megbirkózni. Tudta, hogy Harrynek szüksége lenne rá, ezért óránként bement hozzá, de nem bírt sokáig a szobában maradni, és szinte menekült ki, amint megnézte, hogy van a fiú. A nyöszörgés, a halk sírás és könyörgés legalább már abbamaradt egy ideje, de attól még szörnyű volt így látni őt. Igen, Louis már az első pillanatban belátta, hogy szinte saját magán érzi a fiú fájdalmait, mintha valami láthatatlan kapocs lenne közöttük.

Akkor is, amikor megunta a várakozást, felugrott a kanapéról, és egy pohár vízzel indult el a szobába, mintha valami mágnes vonzotta volna magához, pedig nagyon nem akart egy légtérben lenni vele. Óvatosan nyitotta ki az ajtót, abban reménykedve, hogy Harry talán elaludt. Belépett a félhomályba burkolózott szobába, és látta, hogy a fiú az oldalára fordulva fekszik, kicsire összehúzva magát a takaró alatt. Aztán ott volt az az átkozott illat is. Normál esetben Louis-nak undorodnia kellett volna egy másik hím feromonjaitól, most valamiért mégis ennek az ellentéte történt. Úgy vonzotta magához, mint egy kurva lámpa az éjjeli lepkét.

– Harry? – suttogta halkan a szoba csöndjébe. Látta, hogy a fiú szemei nyitva vannak, és mióta belépett a szobába, minden mozdulatát követte. – Innod kell. Fontos, hogy ne száradj ki, mert nem akarlak kórházba vinni.

Louis emlékezett, mennyire nehéz volt egy olyan orvost találniuk, aki foglalkozott vele, amikor megsebesült, és ebben az állapotban biztosan nem tette volna ki Harryt a megalázásnak. Túlságosan sebezhető volt. Harry végre ülő helyzetbe tornászta magát, és elfogadta a poharat. Azonnal megitta az összeset, de egy kis vízcsepp lecsorgott az állán, és Louis nem tudta levenni róla a szemét.

– Miért hagysz itt, Louis? – kérdezte a fiú lassan, érzelmektől fojtott hangon.

– Most is itt vagyok – felelte a hibrid a zöld szemekbe nézve.

– Állandóan itt hagysz. Menekülsz a szobából. Miért? – kötötte az ebet a karóhoz Harry.

Louis lehunyta a szemét néhány pillanatra, aztán vett egy mély levegőt.

– Megőrjít az illatod. Meg akarlak dugni. Az egész csak biológia... – magyarázta összefüggéstelenül, és már azon volt, hogy visszainduljon a nappali magányába, de Harry megragadta a csuklóját, és nem engedte. A szemei szinte lyukat égettek Louis hátába, amíg meg nem fordult.

– Miért nem segítesz? – kérdezte Harry, és egy könnycsepp buggyant ki a szeméből. Louis el akarta fordítani a fejét, mert nem akarta sírni látni, de képtelen volt rá. A könnycseppet is ugyanolyan megszállottan bámulta, mint a vízcseppet, ami lefolyt a fiú állán, de teljesen más érzelmekkel. Úgy érezte, repedezik a szíve, amióta betette a lábát a lakásba.

– Nem tudok – csóválta a fejét kétségbeesve, miközben megpróbálta kiszabadítani a karját.

– Miért nem tudsz? Semmit... semmit nem jelentek neked? Szükségem van rád, Lou – fogta Harry könyörgőre, és amikor kimondta a becenevét, a hibrid szinte beleremegett. Hol van már Teagan? Elég volt egy kis időt beszélgetniük, és máris meglágyult a szilárd akarata, ami arra ösztönözte, hogy meneküljön.

– Maradok egy kicsit – adta be a derekát, mert Harry hangját, a nagy, ártatlan szemeit és az egész fiút képtelenség volt figyelmen kívül hagyni. Lassan leült az ágyra, mint aki még mindig biztos benne, ezt nagyon meg fogja bánni. De segíteni akart. És volt egy kis apróság, amit bármi következmény nélkül megtehetett. Persze, lehet, közben az eszét veszti, de meg kellett próbálnia. Harry meglepetten nézett rá, és a remény szinte felcsillant a tekintetében. – Oké, gyere közelebb – tárta ki az egyik karját, és amikor Harry egészen az oldalának simult a tűzforró testével, a fejét a nyakához húzta. – Mély levegő. Ez az. Próbálj megnyugodni. Ez majd enyhíti a fájdalmat – utasította a fiút. Amikor Harry orra a bőréhez ért, Louis-n máris borzongás futott végig, de tudta, hogy muszáj lenyugodnia, ha segíteni akar neki. Csak így érheti el, hogy a feromonjai biztonságot és nyugalmat sugalljanak.