Szelídíts meg! (Larry Stylinson ff.)

7. Ismerősök a múltból

Sziasztok! Nem tudom, ti mennyire szeretitek olvasni ezt a sztorit (kivéve azokról, akik írtak, amit itt is köszönök), de én nagyon szeretem írni :D Nem bánom, hogy több rész lesz, mint amennyit előre terveztem. Jó olvasást ehhez a részhez is! :)

Louis az egész életében teljesen kizártnak tartotta, hogy egyszer kutyát fog sétáltatni. Ráadásul egy ilyen korai órában, és ennyire hidegben. Igaz, a póráz nem az ő kezében volt, és szerencsére a kutyaszart sem neki kellett összeszedni, de azért ott lépkedett Harry mellett a kora reggeli fagyban. Néha tett egy-egy kéretlen, gonosz megjegyzést Reese-re, például azzal kapcsolatban, hogy be fog fagyni a segge, ha nem végzi el gyorsan a dolgát, de az volt a bosszantó tény, hogy igazából ő fázott annyira, hogy még a fogai is összekoccantak.

– Louis, menj vissza nyugodtan. Hamarosan mi is csatlakozunk – mondta neki Harry, ahogy a feje búbjáig vastag sálba bugyolált hibridet nézte.

Louis szúrós tekintettel fordult felé, de nem mondott semmit, csak kortyolt egy nagyot a forró teájából. Az volt a csali. Harry felhívta, hogy vett neki fekete teát, és jöjjön le érte. Ő persze nem tudott ennek ellenállni, és lent ragadt a fiúval, na meg a szőrgombóccal.

– Be kell szereznem azokból a teákból, amiket szeretsz – mondta Harry elgondolkodva, mert Louis nyilván baromi válogatósnak bizonyult, ha a teákról volt szó, és nem volt hajlandó meginni a gyümölcsteákat. – Egyre többet alszol nálunk.

– Nálatok? – kérdezte Louis elkerekedett szemekkel. – Jézusom, olyan vagy, mint egy kismama, aki többesszámban beszél az éppen lepottyantott gyereke miatt – mondta rosszallóan ciccegve.

Harry sértődötten fordult el, és guggolt le a kis kedvencéhez, hogy inkább vele foglalkozzon Louis helyett.

– Fogadjunk, hogy Reese megvédene, ha megtámadnának a farkasok – motyogta a kutyának, miközben alaposan meggyömöszölte.

– Kétségkívül lenne olyan hülye, hogy kiálljon ellenük ezekkel a méretekkel – fűzte hozzá a hibrid szemforgatva.

– Te sem vagy egy óriás, ahhoz képest elég nagy a szád – vágott vissza Harry. – Talán több közös van bennetek, mint hinnéd.

Louis felháborodást színlelve fonta össze a karjait a mellkasa előtt, miközben irigykedve nézte, hogy Harry a teljes figyelmét a kutyára irányítja. Gügyögött neki, szeretgette, és minden egyes alkalommal elmosolyodott, amikor Reese valami idétlen dolgot csinált. Rájött, hogy sokkal jobb, ha nála találkoznak, mert olyankor a fiú csak rá koncentrál, és nincs semmi, ami elvonná a figyelmét. Az egyedüli ok, amiért Louis szeretett Harry lakásában lenni, azok az illatok. Persze, leszámítva a szőrgombóc szagát, a bútorokat és szobákat Harry illata itatta át, és akármilyen szörnyen hangzik, szívesen belehempergőzött volna a fiú szennyesébe. Csupán a racionális emberi oldala gátolta meg ebben, ami néha nagyon el tudott gyengülni, mint akkor, amikor Reese Harry térdéhez dörgölte a kis szőrös pofáját. A gondolatok azonnal kiröppentek Louis fejéből, és azon kapta magát, hogy bújik Harryhez, miközben az arcát a fiú nyakához, állához dörgöli. Harry először biztosan nem tudta mire vélni ezt, de aztán a szabad kezével átölelte a hibrid derekát, és nem kérdezett. Ezt imádta benne Louis a legjobban. Mindig tudta, mire van szüksége, szavak nélkül is.

– Hazaviszel? – kérdezte, ahogy még mindig összebújva álltak, és a leheletük párafelhőket alkotott a hidegben.

– Maradj itt – vetette fel Harry. – Este amúgy is el akartunk menni abba az ázsiai étterembe. Miért nem töltjük együtt az egész napot?

– Egyedül akarok lenni – dünnyögte a hibrid a fiú nyakába.

– Nem. Velem akarsz maradni, és azt szeretnéd, hogy felmelegítselek – mondta Harry, és már a hangján hallani lehetett, hogy vigyorog.