Szelídíts meg! (Larry Stylinson ff.)

3. Tűzforró

Őszintén, Louis ennél ezerszer rosszabb munkát is el tudott képzelni. Igaz, hogy akadtak olyan munkatársai, akik néha meg tudták nehezíteni a dolgát, és a gyerekekkel is gyakorolnia kellett a nem létező türelmességét, de miután lekerült a válláról a rejtőzködés súlya, minden könnyebbnek bizonyult. Persze, az utcán még mindig titkolta, ki vagy mi ő valójában, de legalább már az intézményben önmaga lehetett. Az egyetlen problémája az volt, hogy gyalog közel egy órát kellett sétálnia, és arra meg képtelen volt rászánni magát, hogy felszálljon egy zsúfolásig megtömött metrókocsira. Mindig szeretett volna megtanulni vezetni, hogy aztán a saját kocsijában, édes magányban juthasson el A pontból B-be, de ez csak egy álom maradt. A reggelek decemberben pedig egyre hidegebbre fordultak. Ezért hiába öltözött be a feje búbjáig, mégis átfagyva, piros orral lépett be a dolgozók közös helyiségébe, hogy aztán úgy ahogy van, kabátban, vastag sállal körültekerve felüljön a radiátor tetejére felhúzott lábakkal, és egy pillanatig se érezze kellemetlenül magát. Még nem voltak túl sokan, ezért azonnal észrevette Liam rosszalló pillantásait, aki a túlsó sarokból nézte őt. A férfi matek felzárkóztatókat tartott, és Louis legalább annyira ki nem állhatta őt, mint a tantárgyat, amit tanított. Liam egyike volt azoknak, akik udvarias módon, de valahogy a tudtára hozták, hogy nem látnak ott szívesen egy hibridet. Louis a második hétre megbékélt vele. Ő sem látta Liamet szívesen, de nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

– Hé, Louis – sétált be a helyiségbe Harry vidáman, és azonnal a fiú mellé lépett. – Ezt neked hoztam – nyújtott át egy nagy papírpoharat hatalmas mosoly kíséretében. Amikor a hibrid kérdőn nézett rá, megvonta a vállát: – A múltkor azt mondtad, inkább teás vagy.

– Köszönöm – felelte Louis, és kinyújtotta a kezét, hogy elvegye a poharat. Az ujjaik egy egészen apró pillanatra összeértek, de Louis már megszokta. A másik pozitívuma ennek a munkának, hogy ott volt Harry. Az a Harry, aki már korán reggel képes volt mosolyt csalni az arcára, pedig Louis utálta a reggeleket, és az a Harry, aki a kezdeti nehézségek ellenére úgy tűnt, tényleg próbálja őt megérteni. Louis imádta a fiú zöld szemeiben rejlő csodálatot, amikor őt nézte. Felesleges lenne tagadni, jól esett neki a figyelem. Harry folyton a társaságát kereste, és úgy tűnt, az információszerzésen kívül tényleg nincs semmi hátsó szándéka, de ezt sosem tagadta. Jól érezték magukat egymás társaságában, és Louis-nak tetszett a kis flörtölős játék, ami kialakult kettejük között.

– Hogy lehetsz ilyen vidám reggelente? – kérdezte Harrytől. A fiú a falnak támaszkodott a hibriddel szemben, és a kávéját iszogatta.

– Nincs ez így minden nap – kezdte Harry titokzatosan. – Ma például te vagy az oka.

– Én? – szaladt fel Louis szemöldöke egészen a sapkája alá. – Miért?

– Hívtak a kormányzattól. Tegnap beszéltek néhány gyerekkel, és úgy látják, a srácok kedvelnek téged – felelte a fiú mosolyogva.

– Tudok elbűvölő lenni, ha nagyon akarok – jelentette ki Louis egoistán, és közben lemászott a fűtőtestről, mert a hátsója kezdett pirítóssá sülni. Harry egy kicsit oldalba bökte a könyökével, de Louis nem csinált belőle nagy ügyet, hiszen még a kabátját se vette le, így alig érezte.

– Rossz, hogy most nem láthatom a farkincádat – jelentette ki Harry hirtelen témát váltva, mire Louis kíváncsian nézett fel a teájából. – Elárulja a hangulatod. Már kezdem megérteni, és most jó lenne, ha láthatnám, mert nem tudom, mit gondolsz valójában. Nem érdekel? Vagy izgatott vagy miatta?

Louis érezte, hogy a farkincája belefeszül a szorosan lekötözött fásliba. Harry nem tévedett, most éppen izgatott volt, és nem csak a jó hírek miatt, hanem azért is, mert a fiú hozott neki teát, és felszabadultan beszélgettek. A két dolog összefüggött. Amíg a kormányzat nem állítja le a projektet, ő Harry közelében maradhat.