Szelídíts meg! (Larry Stylinson ff.)

9. Válaszút

Louis kedden reggel mégis megjelent az iskola előtt. Úgy döntött, unalmasabb otthon tölteni a napot teljesen egyedül, mint bemenni és megtartani a foglalkozásokat. Ráadásul így legalább Harryvel is találkozhatott. Azon a reggelen hét ágra sütött a nap, és a hó olvadni kezdett. Minden csupa latyak volt, és mire Louis elsétált az iskoláig, teljesen átázott a cipője, de még ez sem tudta elrontani a jó kedvét. Igaz, még mindig csak az orra hegye látszott ki az öltözékéből, de legalább már nem fagyott szét, mire beért a munkahelyére. A kis udvar előtti parkolóban ráadásul egy teljesen váratlan, de kellemes látvány fogadta. Harry kocsijának motorházteteje fel volt hajtva, és a fiú a motortér fölé hajolva ügyködött valamit. A haja kontyba volt fogva a feje tetején, és egy vastag sálat tekert a nyaka köré. Nagyon koncentrált valamire, a kis ráncok is megjelentek a szemöldöke között. Egy vékony dzseki volt rajta, aminek a látványától Louis azonnal megborzongott, de a fiú csodálatos fenekére feszülő nadrágtól máris melege lett.

– Nem gondolkodtál még azon, hogy szakmát válts? – kérdezte Louis köszönés helyett, ahogy megállt az autó mellett. – Irtó dögös autószerelő lennél.

Harry ijedten egyenesedett ki, és a hirtelen lendülettől sikerült lefejelnie a motorháztetőt. Még szerencse, hogy a haja felfogta valamennyire az ütést.

– Aú – kiáltott fel, és morcosan fordult a hibrid felé, miközben a fejét simogatta az ujjával. – Te meg mit keresel itt?

– Én is örülök, hogy látlak – húzta el a száját Louis, és összefonta a karjait a mellkasa előtt. – Nem tudtam, hogy ennyire bele vagy merülve a...

– Csak próbálom feltölteni az ablakmosót – csóválta a fejét Harry, és közben felemelte a kezében tartott műanyag flakont. – Semmi különlegeset nem művelek, mert ezen felül nem nagyon értek a kocsikhoz.

– Egyszer szeretnék megtanulni vezetni – mondta Louis álmodozva.

– Mivel ki nem állhatod, ha valamiben nem te irányítasz, ez nem lep meg túlságosan – motyogta Harry az orra alatt, miközben visszatekerte a tartályra a kupakot.

– Bal lábbal keltél fel? – fakadt ki Louis, mert nem ismert Harryre. A fiúra, aki mindig kedves vele, aki mosolyog rá, és aki le sem tudja róla venni a csodálattal telt pillantását, most felé se néz.

– Nem kéne már bent lenned a foglalkozáson? – kérdezte Harry, ahogy kivette a zsebéből a telefont, hogy megnézze, mennyi az idő. – Öt perce elmúlt kilenc.

– Úgy volt, hogy be se kell jönnöm ma – tiltakozott Louis.

– Mint ahogy holnap, meg azután se, sőt, pénteken sem – sorolta Harry, és egy nagy lendülettel csapta le a motorháztetőt. – Akkor mit keresel itt? – fordult most teljes testével a hibrid felé.

– Hétvégén valószínűleg túl fáradt leszek, hogy elvégezzem a papírmunkákat, amit a kormányhivatal kért, és...

– Hát persze – kuncogott Harry tettetett jókedvvel. – Túl fáradt leszel... de mi van, ha szeretnék segíteni neked? – kérdezte a fiú a szemeiben ördögi csillogással. – Ha elfáradsz, és inkább pihennél, csak hívj fel, és a segítségetekre sietek. Teagan vonzó lány, és én is rendelkezem azzal a testrésszel, amire szüksége van. Lehet, hogy nincs olyan varázsfarkam, mint neked, de még senki sem panaszkodott rá.

Louis álla majdnem a földet súrolta, amikor Harry a monológja végére ért. Annyira dühös lett a fiúra, hogy csak egy hajszál választotta el attól, hogy nekiugorjon, de közben egyszerre szerette volna a kocsi motorháztetőjére dobni, és elhallgattatni a szájával, vagy a farkával. Frusztráltan összeszorította az ökleit, és veszélyesen halkan szólalt meg: