Szelídíts meg! (Larry Stylinson ff.)

8. Szürke fellegek

Sziasztok! Egyre jobban hozzám nő ez a történet is. Örülök, hogy rávettetek, folytassam :)

Harry a konyhába indult poharakért, hogy vizet töltsön a vendégeinek. A két hibrid úgy elfoglalta a nappaliját, mintha a lakás az övék lenne, és ezen csak mosolyogni tudott, esetleg a fejét csóválhatta. A lány Louis egyik régi ismerőse volt, és nagyon úgy tűnt, mindketten szívből örültek a viszontlátásnak. Annyira, hogy amióta feljöttek Harry lakására, megállás nélkül fecsegtek, néha egymás szavába vágva, sokat nevetve és nosztalgiázva a gyerekkorukon. Reese a fekvőhelyén kuporogva figyelte őket a sarokból, és Harry meg tudta érteni a kutyát, mert ő is baromira kirekesztve érezte magát.

– Nagyon szép ez a lakás, Louis – mondta Teagan, ahogy hátrahajtotta a fejét a kanapé fejtámlájára. Harry egész este a haját bámulta azokban a pillanatokban, amikor nem tudott hozzászólni a diskuráláshoz. A lánynak majdnem derékig érő, rózsaszín átmenetes haja volt, és nagyon tetszett neki. Jól állt a karamellszínű bőréhez és a sötétbarna szemeihez. Olyan igazán belevaló csajnak tűnt, aki semmiképpen sem akart beleolvadni a kinézetével a tömegbe. Harry abban a pillanatban érkezett vissza a megtöltött poharakkal, és kíváncsian várta, mit fog mondani a fiú.

– Harryé, nem az enyém – felelte Louis a szemeivel Harry tekintetébe mélyedve, mielőtt újra visszafordult a barátja felé.

– Amikor követtelek, mindig ide jöttél – mondta a lány értetlenül. – Azt hittem, itt laksz. Ezek szerint... ó, ti nem csak barátok vagytok, ugye? – nézett most felváltva a két fiúra. Harry odaadta nekik a poharakat, hogy lefoglalja magát a kínos csönd alatt, de még ez sem volt elég.

– Ez bonyolult – mondta Harry, mert úgy tűnt, Louis arra vár, hogy ő válaszoljon. Egy kis mosolyt is megengedett a lány felé, aki viszonozta azt, de akkor megszólalt Louis, mert ennyivel nyilván nem lehetett ezt lezárni. Az túl egyszerű lett volna.

– Nincs benne semmi bonyolult. Jól érezzük magunkat együtt – jelentette ki a fiú, és Harry arcáról azonnal leolvadt a mosoly. Akkor sem tért vissza, amikor Louis lehúzta maga mellé a kanapéra, és úgy kezdte simogatni a combját, mintha a tulajdona lenne.

– Mindig tudtad, hogy szerezd meg a legjobbakat, ugye? – kérdezte a lány kihívóan, és közben Harryt nézte, aki kínosan feszengett, és nem tudta, mit kezdjen magával. Utálta ezt az egész helyzetet, hogy Louis úgy tett, mintha valami egészen különleges dísztárgy lenne a gyűjteményében, miközben úgy beszélt róla, mintha ott sem lenne.

Ennyi. Ez volt az a pont, amikor Harry megunta az egész vendéglátást, és azt, hogy jól nevelten viselkedjen. Megfogta Louis csuklóját, az ujjait lefeszegette a combjáról, és egy jó fél méterrel távolabb ült tőle.

– Miért követted őt? És hogy lehet az, hogy nem tudta, hibrid vagy? – tette fel nyíltan azokat a kérdéseket, amikre már azóta választ akart, hogy a lány átlépte a lakása küszöbét. Louis-t valahogy nem izgatták ezek a dolgok, vagy talán már rájött magától, de ő tudni akarta, hogy kit engedett be a lakásába.

– Először nem voltam benne biztos, hogy ő az, mert már tinikorunk óta nem láttuk egymást – felelte a lány, és hirtelen komolyságot öltött az arca, ahogy Harryhez beszélt. – Aztán persze az illatából felismertem. Utána veled volt, és nem tudtam, mennyire vagy megbízható, ezért inkább csak követtelek titeket.

– De ma este vártál ránk – mutatott rá Harry.

– Igen, mert mondjuk úgy... átpottyantál a szűrőn – kacsintott Harryre Teagan. Louis érdeklődve figyelte őket, ahogy beszélgetnek, és közben a vizet kortyolgatta.