Sárkányok Násza☑️

1.

Minden akkor kezdődött mikor meghallottam a szolgálok kiabálását egymás között. Itt van Deamon herceg. Haza jött végre. Nagybátyámnak mindig volt tekintélye a közemberek között. A férfiak féltek tőle, a nők lesték minden sóhaját. Kiváncsi voltam most ugyan mire készülhet, sosem csak a jó szándék vezérelte őt Királyvárba.
- Hallom férjet fogni voltál. - nevetett ki valyriai nyelven. Az udvarban csak kevesen beszélték ezt a nyelvet, a családunkon kívül senki sem. Bár apám csodálta a régi Valyriat, nem igazán használta a nyelvet.
- A következő ilyen körutat neked fogja szervezni apám, hogy új feleséget fogj. - ültem le mellé a kerti padra.
- Csak politika az egész. - legyintett és a borába ivott.
- Akkor szerinted ki lenne nekem a legjobb férj, ha ilyen szakavatott vagy? - néztem rá félve. Kislányként is csodáltam Deamont, ahogy a sárkányával bánt, vagy ahogy csak atyámmal. Minden amit tett olyan emberi volt, nem rejtőzött a főúrak együgyü képe mögé, mint a többiek az udvarban.
- Talán én. - mosolyodott el.
- Ha ezt apám meghallja kitépeti a nyelved. - mosolyogtam vissza rá.
- Pedig mi Targaryenek így szoktuk. Ha nem vigyázol még a végén a kis Aegonhoz adnak hozza. - nézett a kastély fele, mintha csak látná Alicent a folyton síró babával.
- A királyné szerint ezek már elavult vérfertőző szokások. - emlékeztem vissza a kioktatására még régről.
- Ha netán leányt szül következőnek az biztos Aegon felesége is lesz egyben. - suttogta nekem a pohara fölött csibészen.
Deamonnal könnyű volt beszélgetni, ő is utálta az apám új családját, akárcsak én. Rajtam kivül ő hiányolta egyedül anyámat. Azt hittem szeretni fogom a féltestvéreimet, örülni fogok, hogy leveszik a vállamról a korona terhét, de csak még jobban ragaszkodni kezdtem a trónörökösi címemhez.
- Este vacsora lesz a tiszteletedre, ne késs le róla. - hagytam ott a nagybátyámat a palota kertjében.

Néha még mindig a nyugati szárny fele indulok a szobámat keresve, hiszen régen a királyné lakrésze mellett laktam, közel anyámhoz. Alicent beköltözése után a palota másik végébe költöztem, el az udvar népétől és az új királyné talpnyalóitól.
- Az új ruhámat készítsétek ki. - kértem a szolgálót, mikor beléptem a szobámba. Deamon tiszteletére rendezi apám a vacsorát, így én is úgy szerettem volna ma felöltözni. Egy fekete ruhát rendeltem a szabótól, redözött szoknyájában két sárkányt látni, egy vöröset és egy aranyat, Caraxes és Syrax. Tudtam ezzel a ruhával feldühítem Alicent, és az udvar nagyrészét. Felvettem a tőle kapott nyakláncot, olyan volt nekem az évek alatt, mint egy vértezet.
Már nem vagyok gyermek, a tükörből visszaköszönő nő is ezt bizonyította nekem. Mégis féltem, hogy nem leszek neki elég.

A zene hangosan szólt mikor beléptem. Deamon már ott volt a királyi asztalnál, elmosolyodott a ruhám láttán. Alicent azonnal felismerte a rávart sárkányok jelentését, mert a kését szorongatva probálta meg visszatartani az indulatait.
-Rhaenyra, kedvesem, jött pár levél azoktól a fiatalemberektől, akikkel nem volt szerencséd talalkozni a körutad során. Igazán átnézhetnéd őket. - bíztatott apám. Csak bólogatni tudtam neki, annyira próbálkozott nekem segíteni, de egy ismeretlen lordhoz sem akartam hozzámenni.
- Gyönyörű vagy. Igazán különleges a ruhád. - suttogta nekem Deamon valyriaiul. Alicent nagyon hegyezte a fülét, de sosem értette meg egy szavunkat se.
- Köszönöm. Még nem mondtad bácsikám, mi szél hozott ide végülis? - vágtam bele a csirkémbe.
- Nem látogathatom meg a családomat? - kérdezett vissza szerényen.
- Ha te itt vagy mindig van valami oka. - probáltam érvelni.
- Hiányzott az egyetlen unokahugom. - nézett rám kihívóan.
- Akkor talán nem kellett volna itthagyj. - mutattam rá cseppett sem barátságosan.
- Megkérhetnélek titeket, hogy olyan nyelven beszéljetek, amit nem csak ketten értetek. - elégelte meg Alicent a valyriai beszélgetést.
- Épp arról társalogtunk, hogy Rhaenyra nem szeretne velem táncolni. - tetetett szomorúságot a bácsikám.
- Azt megtudom érteni, sosem voltál nagy táncos Deamon. - nevetett fel a király.
Végül a királyné kötelezett a táncra Deamonel. Beálltunk a táncosok sorába, ugy mozogtunk, hogy a csarnok végébe kerültünk, a legtávolabb a főasztaltól. Apám és Alicent a nyakukat nyujtogatták, de csak a hajunk fehérjét ha látták onnan.
- Haragszol rám, hogy itthagytalak? - kérdezte Deamon megbánóan.
- Igen. Elmentél harcolni, volt értelme az életednek. Engem meg itthagytál a méregkeverők között. - mondtam meg egyenesen neki. Anyám halála után elment és csak most jött vissza, 3 év után.
- Sajnálom, Rhaenyra. - mosolygott rám. Kezébe fogta az arcomat, teljesen elpirulhattam az érintésére.
- De már mindegy is. Engem ma-holnap hozzáadnak egy lordhoz, te pedig visszamész a háboruid egyikébe. - néztem a szemébe mélyen.
- Nem bírlak itthagyni. - suttogta az emberek között. Úgy forgatott, hogy a csarnokból kivezető egyik kisebb ajtóhoz kerültünk.
- Vigyél akkor Sárkánykőre és tegyél a feleségedé. - mondtam neki. Már nem voltam elpirulva, szorosan fogtam a kezét.
- Holnap, ma nem tudlak becsepészni a sárkányverembe. - húzott a lépcső fele.
Fogalmam sincs mit gondolhatott apám vagy Alicent, hogy hova tünhettünk el. Arra azonban biztos nem, hogy Deamon egyenesen a szobájába vezet majd.
- Kövess ha szeretnél. - hagyott ott a küszöbön. Rámbízta a döntést. Deamon lakrészén látszott, hogy nem tölt ott sok időt. Az egyik torony tetején kapott helyet, a világ különböző részeiről voltak benne tágyak, emlékeztetők gyanánt, hogy hol járt az itt lakó.
- Ezt honnan hoztad? - kérdeztem egy fekete üveggyöngy láncra mutatva.
- Braavos-ból. Neked szántam meglepetésnek, de úgy látom már megtaláltad. - nevetet fel.
- Gyönyörű. Bár én is bejárhatnám a nagy városokat. - néztem a falra felakasztott hatalmas térképre.
- Van sárkányod, vele bárhova eljuthatsz.
- Meg van egy koronám is, ami még egy sárkányt is láncokra tud verni. - mutattam rá a valóságra.
Dorne borral kínált, azt mondta sokkal édesebb  és lágyabb, mint a felénk termelt. Ittunk és beszélgettünk a kalandjairól. Irigyeltem, hogy oda mehet ahová csak akar. Ha az öcsém még mindig élne, most én is olyan lehetnék, mint ő.
Közelebb léptem hozzá, mióta a szobájába voltunk megtartotta a két lépés távolságot folyamatosan, arra várt én döntsem el mit szeretnék.
- Sokkal inkább rám hasonlítasz, mint apádra. Te is nyughatatlan vagy, egy folyamatos bajkeverő. - simította hátra a hajam. Még közelebb hajoltam hozza, éreztem a szavai melegét. Arra eszméltem fel, hogy megcsókolt, olyan volt mintha az egész világ a helyére került volna, pedig nem tudtam, hogy végig hiányos volt.
- Téged akarlak. - suttogta bele a számba.
- Én meg téged. - csak ennyit tudtam kinyögni. Felemelt a földről és a hálószobájába vitt. Csupa fekete volt minden, mégis mintha az otthonom lett volna.
Érdesek voltak az ujjai a kardforgatástól, de finoman és gyorsan elbánt a fűzömmel, ami a ruhámat tartotta. Fogalmam sem volt én hol kezdjem, páncélszerű vértezet volt elől rajta, alatta vastag felöltő. Fegyverővén kardok és tőrök. Abban a pillanatban éreztem, hogy még jobban megszeretem. mint azt addig lehetséges lett volna. Apró ujjaimat vezetve tanított, ahogy gyermekként a sárkánylovaglásra. Mindig azt hittem, hogy olyan élet vár rám, mint Alicentre apám mellett. Egy lord kancája leszek.
Deamon végig csókolta a nyakam, az arcom. A vállamba temette magát, amíg kioldottam az utolsó csomókat is az ingén. Ledobta magárol a fegyveröve mellé. Óvatosan az ágyra fektetett. Minden porcikámat szerette, felfedezte a testem minden szegletét, én boldog voltam, hogy ő lesz nekem az első. Nem féltem tőle, mikor belém nyolmult csókokat lehet az arcomra, így csillapítva a fájdalmat. Tudta, hogy tegyen boldoggá és vele én is megakartam ezt tanulni.
- Visszakéne mennem a szobámba. - dőltem a melkasára kipirulva és elfáradva.
- Elkísérlek. - ő is gyorsabban vette a levegőt. Még feküdtünk egymás mellett egy kis ideig, vártam mikor hallkul el a szívem.

A szobám ajtaja előtt ott volt Sir Criston, gyanusan méregetett minket.
- Visszahoztam a hercegnőt. Nem itattam le annyira, mint azt gondolja. - kacsintott mulatatva Daemon a lovagra.
- Felség. - hajolt meg kinyitva az ajtót Sir Criston.
- Holnap eljövök érted. - búcsúzott Deamon. Már komoly volt a hangja, eltűnt belőle az előző könnyedség.
- Várni foglak. - mentem be a lakrészembe, otthagyva zakatoló szívvel a két férfit.