No Brakes

23.rész

Sohasem gondoltam volna, hogy valaha úgy ébredek, hogy Brandon fekszik mellettem, de nagyon tetszett a helyzet.

-Jóreggelt, neked is.

-Nekedis, de ki se nyitottad a szemed.

-Mert tudtam hogy nézel.

-Miért?

-Mert cuki vagy.

Azokat a szép kék szemeit néztem miközben közeledett felém, majd ahogy a szánk majdnem összeért megszólaltam.

-Nem a kocsikat akartad megnézni reggel?

Sóhajtott és a nyakamba fúrta az arcát.

-Mi az Brandon?

-Ennyire nem lehetsz ártatlan, szándékosan rontottad el a pillanatunkat ugye?

Nem mondtam semmit csak felkeltem az ágyból és kinyitottam a szekrényemet, hogy kivegyek valami ruhát, ahogy Brandonra néztem, azt láttam hogy a fejére húzza a takarót.

-Ne szenvedj már ennyire te kis nyomi!

-Igenis szenvedek, a büszkeségem oda.

Visszaültem a matracra és lehúztam a fejéről a takarót.

-Olyan buta vagy!

-Miért mondod ezt?

-Mert az vagy.

-Te vagy a butus.

-Ugyan már, ne legyél már ilyen gyerekes.

Megpusziltam az orrát és újra odamentem a szekrényemhez.

-Csak egy orrpuszit kapok, te nem is szeretsz.

-Soha nem is mondtam hogy szeretlek, nem értem a felháborodásodat.

-Oké.

-Jaj, ne sértődj meg, a kiskutya szemeidtől fáj a szívem.

-Annyira tuti nem fáj mint az enyém.

-A tiéd ugyan miért fáj?

Kiszedtem a ruháim és visszaültem mellé.

-Mert nem szeretnek viszont.

-Tényleg? Ez biztos?

-Igen.

-Megint buta vagy. Téged ki ne szeretne viszont?

-Mondjuk te?

-Mikor mondtam hogy nem szeretlek?

-Hát, soha.

-Akkor?

-Szóval szeretsz?

-Lehet.

-De ha most meg akarnálak csókolni megint elrontanád.

-Erre is van esély.

-Na menjünk a parkolóba.

Felöltöztünk és lementünk, elég nagy híre lett a környéken lakók között, de semmi bajt nem okoztunk, sőt sokan viccesnek találták, miután lefotóztam az egyik még le nem takarított kocsit, Brandont felhívta a húga, a telefont végig a füléhez tartotta amíg hozzám beszélt.

-Bocsi haza kell mennem, majd még hívlak, meg találkozhatnánk, tudod ilyenek.

Megpuszilta a számat aztán elment a buszmegállóba telefonálva. Lefagytam egy jó pár percre, aztán hazamentem, este pedig feldíszítettük a karácsonyfát. Innentől pedig három napig rohangáltunk a családtagok között és minden nap sms-eztünk, hogy meg ne öljön az unalom és meg is beszéltük hogy ahogy vége a családozásnak elmegyünk korizni.