No Brakes

25.rész

Küldtem egy üzit Alfie-nak, hogy indulok és nekivágtam az előttem álló 10 percnyi sétának a hóban. Imádtam a havat, télen születtem így pedig még inkább, mert közeledett a születésnapom, vagyis a szilveszter, amit az évfolyammal fogok idén tölteni, mert valamelyik tanár úgy gondolta jó ötlet a szünet végét kirándulásra használni, hát meglátjuk.

Közben eszembe jutott Josh, Alfie bátyja, aki most végzős az előző sulimban, mondjuk elég sok emlékem van róla az tény. Nem szeretek rajta gondolkozni, nagyon tetszett nekem, rengeteg jó sztorim van róla és ezért nagyon rossz, egy este alatt rántották ki alólam a talajt. Ráadásul valószínűleg rajtam múlt a dolog, ez pedig borzalmas. Mire feleszméltem addigra a csengő előtt álltam, 28 Mosby csengettem és persze Josh vette fel, a hangját akárhonnan megismertem volna, természetesen zavarba is jöttem.

-Haló?

-Sz.. szia, Des vagyok.

-Szia, mit keresel erre?

-Az öcsédhez jöttem, visszaadni a cuccaid.

-Gyere csak fel.

-Oké.

Az ajtó kinyílt én pedig bementem, még sosem jártam fent, mindig lent beszélgettünk mielőtt hazamentem volna, beszálltam a liftbe és szemeztem a gombokkal, mivel nem tudtam hányadik emeletre kellene felmennem. Elkezdtem gondolkodni, ha 28 akkor valahol középtájt kell lennie, de nem tudom hány lakás van egy emeleten, de rájöttem arra, hogy egyszer amikor lent sétáltam Josh kiszólt nekem, előttem volt a kép ahogy kilóg az ablakon. Magabiztosan megnyomtam az ötöst, amint kinyílt az ajtó Alfie a frászt hozta rám ahogy hirtelen megjelent..

-Bocsi, tényleg nem akartalak megijeszteni..

-Pedig sikerült.

-Csak előbb akartam kiérni mint a bátyám, amiért amúgy bocsi, úgy volt nem lesz itthon.

-Semmi baj, tényleg.

-Oké.

Szorosan megölelt és elindult az ajtajuk felé, amit nem volt nehéz megismerni, ugyanis Josh ott állt.

-Szia.

Mielőtt köszönhettem volna magához húzott, pont úgy mint régen mindig, most is hosszan ölelt mint akkor, elárasztottak a régi emlékek, elengedtem így ő is engem.

-Akkor odaadom a cuccaid vagy mi lesz?

-Hát jó lenne visszakapni őket.

Bementem, a lakás csendes volt és sötét, letettem a táskámat az asztalra és kiszedtem két könyvet, egy füzetet, pár tollat, a kék pulcsiját és a karkötőt amit szülinapomra kaptam, hogy ne vegye észre, gyorsan beleraktam a pulóver zsebébe és úgy adtam oda.

-Ennyi minden nálad volt?

Bólintottam és behúztam a cipzárat, bevitte a cuccokat és kijött a pulcsiban.

-Még mindig nagyon jól áll nekem, nem igaz?

Alfie fogta a fejét az asztalnál ülve, amíg én ismét csak bólintottam, Josh pedig valamiért benyúlt a zsebébe és kihúzta a karkötőt kétségbeeséssel az arcán.

-Ez nem az enyém.. neked vettem.. szülinapi ajándéknak.

-Tudom.

-Nem kell? Te jó ég! Nem is tetszett, igaz?

-Dehogynem tetszett, hiszen tőled kaptam.

-Akkor mi az?

-Nem fair, hogy a sok lány közül csak én kaptam ajándékot és mindig te jutsz róla az eszembe.

-Ugyan már, még szép hogy te kaptál ajándékot, csak te voltál fontos, de el lett cseszve, kérlek tartsd meg. Nem kell felvenned meg semmi.

-Nem kell..

-Legalább az egyik ritkán kihúzott fiókodba rakd el.

-Miért?

-Mert.. Nem akarom meglátni és arra gondolni hogy elbasztam, meg amúgy is neked választottam amikor Londonban voltam, kérlek.

Kivettem a kezéből és zsebre raktam.

-Így jobb?

-Igen.

-Akkor szia.

-Szia.

Elindult megölelni de én kézenfogtam a már mellettem ácsorgó  Alfiet, intettem Joshnak és kimentem, amin szerintem mindhármunk meglepődött, de Alfie bezárta az ajtót és kedvesen nézett rám azokkal a kék szemeivel.

-Akkor ez már lezárva, mit akarsz csinálni?

Kinéztem a lépcsőház ablakán a hóesésbe és eszembe jutott valami.

-Menjünk szánkózni.